A Pagony Kiadó Abszolút Könyvek sorozata az egyik kedvenc middle grade-sorozatom; sok kötetükről írtunk már, a legutóbb itt. Ezek a könyvek 9–12 éves gyerekeknek szóló kortárs regények, olvasmányosak és izgalmasak, lendületesek, színvonalasak, maiak. Könnyű őket olvasni, mégis elgondolkodtatóak. Az Október, október „abszolút erdő, abszolút vadság és abszolút titok”, ami remekül összeszedi a kötet három kulcsszavát. Azoknak a felnőtteknek, akik szerették az Ahol a folyami rákok énekelnek című könyvet (vélemény itt), és olvasnának hasonló ifjúsági regényt, mindenképpen ajánlom. A természetszerető, kincskereső, vad gyerekeknek pedig még jobban.
Október az erdőben lakik édesapjával, ketten vannak és a természet, és ez így tökéletes. A lány tizenegyedik születésnapján azonban minden megváltozik: apja lezuhan egy fáról, kórházba kerül, Októbernek pedig az édesanyjához kell költöznie Londonba. Nehezen alkalmazkodik a nyüzsgő nagyvároshoz, az iskolához, a rengeteg emberhez. Vajon a maga vadságával és szabadságvágyával sikerül beilleszkednie, és főleg megtalálni a boldogságát az új körülmények között? Ez a regény „minden érzékszervedre hatni fog a csípős októberi reggelekkel, a lobogó tűz illatával, a gumicsizma cuppogásával a sárban”.
A történet kicsit lassan indul be, annak ellenére, hogy Katya Balen remekül ír (remélem, a Birdsong is érkezik majd a kiadótól), és csak úgy pörögnek a lapok. Az atmoszférateremtés kiváló, az olvasó ott találja magát az erdőben, hallja a madarakat és a fák susogását, érzi az avar illatát. A cselekmény ott indul be, amikor Október kiszakad a környezetéből, és kénytelen adaptálódni egy teljesen új és ijesztő helyzethez. A kötet gyönyörűen mutatja be ezt a folyamatot: ahogy Október elkezdi beengedni először Yusufot, majd nyitni kezd mások felé is. Ehhez nagyfokú türelem és empátia kell a környezete részéről, és persze idő, amit Október végig megkap az édesanyjától és az iskolától is.
Az E/1-es írásmód nagyon személyessé teszi a hangvételt, Október ráadásul könnyen azonosulható karakter. Ki ne szerette volna gyerekkorában a kincseket, ki ne talált volna ki meséket, izgalmas történeteket? „Van itt valami vadság, és vannak történetek, amiket el kell mesélni.” Október a talált kincsekhez történeteket költ, de a városban egy ideig nem találja a történeteket sem. Aztán elérkezik a fordulópont, és Október az olvasóval együtt felfedezi, hogy mindenkinek mást jelent a szabadság, és néha a szeretet azt jelenti, hogy valakit el tudunk engedni.
A kötet nem akciódús, a hangsúly inkább a befelé figyelésen, a változásra való képesség megtapasztalásában van, emellett pedig nagyon szép a hangulata is. Inkább elgondolkodós, mint izgalmas, ennek ellenére alig lehet letenni, ami valószínűleg Rét Viktória remek fordításának az érdeme is. Angela Harding baglyos illusztrációi igazán kifejezőek, és kicsit expliciten allegorikusak ugyan, de szépen mutatják a szabadság megtalálását. „Ez az én történetem, ez a mi történetünk, nem tökéletes, nincs még vége, de így teljes.”
9/10
A kötetet a Pagony Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
