Ment-e a munkád által a világ elébb? Minden felnőtt ember életének meghatározó része a munkája, és a dolgok természetes rendje szerint időnként vannak mélypontjai, amikor úgy érzi, hogy teljesen felesleges, amit csinál. Aztán vagy sikerül helyrerázni az önbecsülését  és szépen csendben folytatja tovább, amit eddig is csinált vagy fellázad az élete ellen, és új szakmai vizekre evez. Ez mindenkinek az élethelyzettől függő saját döntése, azonban a szerző vette magának a bátorságot, és végiggondolta társadalmi szinten ezt a jelenséget. Nagy vihart kavart 2013-ban egy vitaindító cikkével, a könyv ennek a tovább fejlesztése, amelynek érdekében sokféle munkát végző ember osztotta meg vele a tapasztalatait és a gondolatait. Emberünk egy pöttyet szélsőséges véleményt képvisel, amivel én személy szerint nem tudok azonosulni, de ettől még ez a kötet egy nagyon érdekes társadalomtudományi kérdést boncolgat, szakszerűen, mégis olvasóbarát módon megírva, egyáltalán nem száraz tudományos értekezéshez van szerencsénk. Definíció szerint a bullshit munka olyan fizetett munkakör, amely annyira értelmetlen, szükségtelen vagy káros, hogy még az azt betöltők is képtelenek létezését indokolni, miközben a munkakör betöltésének egyik feltétele kötelességüknek érezni, hogy ezt ne mutassák ki. Alapjáraton is mellbevágó szembesülni ezzel, de most, hogy a pandémia a maga  pőre kegyetlenségében megmutatta, hogy melyek azok a munkák, amelyekre feltétlenül szükség van, és melyek azok, amelyek nélkül simán elketyeg az életünk ideig-óráig, különösen érdekessé teszi a témát. Hiszen az első hullám idején, amikor minden leállt 2 hónapra, napok alatt szűntek meg egész szakmák (turizmus, színház, mozi stb), amelyek nélkül addig elképzelhetetlennek hittük az életünket, aztán viharsebesen kiderült, hogy amikor a túlélés válik elsődlegessé, akkor bizony azonnal átértékeljük a preferenciáinkat. Ez a rendkívüli helyzet természetesen nem fedi teljes mértékben a könyvben tárgyalt témakört, de mélyebb dimenziókat tud adni neki. A szerző olyan megállapításokat tesz, amelyeken érdemes elgondolkodni, nem kell egyetértenünk a következtetéseivel, de mindenképpen elismerésre méltó, hogy milyen széles spektrumban tárgyalja a témakört. Kár, hogy a vége eléggé össze lett csapva, így az általa kínált megoldás nem kerül olyan szinten kifejtésre, hogy meggyőző legyen.

Ha szereted a munkád, akkor szerencséd van, viszont ha éveken keresztül kell napi minimum 8 órában olyan tevékenységet végezned, amit utálsz, és nem tartasz semmire, akkor bizony előbb-utóbb elveszted a motivációdat és vagy továbblépsz vagy besokallsz. Csak a pénzért mész be az irodába vagy tényleg fontosnak érzed, amit csinálsz, és találsz benne szakmai kihívást? Igen? Mázlista vagy, elég sokan mennek be gyomorgörccsel dolgozni...

Óriási technikai fejlődésen ment át a munka világa, a robotizációnak elvileg már régen csökkentenie kellett volna a meglévő munkahelyek számát, ez azonban mégsem történt meg. Miért? Jó kérdés. A válasz nem olyan egyszerű, hiszen egyrészt egy gép sohasem fog tudni gondolkodni, ahol hozzáadott értékre van szükség a munkafolyamatban, ott mindig szükség lesz az emberre, másrészt pedig a bürokrácia nemhogy csökkent volna, hanem éppenséggel nőtt. Elvileg megoldható lenne, hogy csupán néhány napot dolgozzunk egy héten, a többi időszakban pedig saját magunk épülésével foglalkozzunk, mégsem efelé tendálnak az események. Miért? Valószínűleg azért, mert igazából nincs rá igény, mindenki megszokta már, hogy hét közben dolgozik, hét végén pedig pihen, miért kellene változtatni valamin, ami már jól bevált? A könyv még a pandémia előtt íródott, azóta kiderült, hogy ha a szükség úgy kívánja, igenis van rá mód, hogy a megváltozott körülmények közepette ugyanolyan hatékony legyen a munkavégzés. Azt majd a jövő dönti el, hogy ez egy hosszú távú változás lesz, vagy a világjárvány után visszatérünk a normális kerékvágásba.

A szerző szerint az öt leggyakoribb bullshit munka: a biodíszletek, a hiénák, a kármentők, az alibimunkások és a hajcsárok. A biodíszletek azért vannak, hogy valaki fontosabbnak tűnjön a világ szemében, illetve sokkal fontosabbnak érezze magát, mint amilyen. A hiénák munkája nem mentes az agresszív elemektől, és lényegében az elrettentés kedvéért tartják őket. A kármentők olyan alkalmazottak, akik kizárólag azért léteznek, mert a szervezet működésében ingadozás vagy elakadás következett be. Az alibimunkások kizárólag azért vannak, hogy a szervezet képes legyen igazolni, hogy szándékában áll megcsinálni valamit, miközben valójában nem. A hajcsárok feladatai kimerülnek abban, hogy leosszák a munkát másoknak vagy elsődleges feladatuk az, hogy bullshit feladatokkal halmozzanak el másokat, és keményen behajtsák rajtuk, másodlagos vagy akár vadonatúj bullshit munkákat találjanak ki. Érdekes megközelítés, egy végiggondolást megér.

A szerző szerint minél értelmesebb valakinek a munkája, annál kevesebb pénzt kap érte. Hát igen, egy tanár mindig kevesebb fog keresni, mint egy bankvezér, de ahogyan szokták volt mondani, hogy szerencsés esetben az ember hivatást választ magának, még akkor is, ha tudja, hogy ezért kevesebb javadalmazás jár. Nekem az a véleményem, hogy az író nagyon sok érdekes problémát vet fel, amelyekre sokszor nagyon szélsőséges válaszokat ad, mindenkinek saját magának kell döntenie arról, hogyan kívánja élni az életét, magának kell eldöntenie, hogy bullshit munkát végez-e és ezzel együtt tud élni, vagy változtatni akar. Jómagam az arany középút híve vagyok, véleményem szerint ha valaki olyan munkát végez, amelyben talál kihívást, akkor az életének ezzel a szeletével elégedett lesz, a többi részét pedig úgy tudja alakítani, hogy jól érezze magát benne. Érdekes könyv, érdekes kérdésfeltevésekkel, kár, hogy igazából nem kapunk válaszokat, és a szerző által ajánlott megoldás nincs eléggé kifejtve, ezért nem igazán meggyőző, így a katarzis elmarad.

8/10

A könyvet a Typotex Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.