Egy király könyv a magyar királyokról. Valahogy így kell megszerettetni az ifjúsággal a történelmet: vicces formában is lehet hatalmas tudásanyagot átadni, a célközönség nyelvén szólva. Jómagam hatalmas kacajok közepette haladtam előre a királyok során, miközben azon ájuldoztam, hogy a lazaság mögött mekkora munka lehetett áttekinteni az ezerév eseményeit úgy hogy ne legyen hosszú, ugyanakkor nemcsak a hazai, hanem a világpolitikai folyamatokba is beletekinthessünk. Jó messziről indulunk - konkrétan a Világegyetem születésétől - , hogy aztán Szent Istvántól kezdve egészen IV. Károlyig minden magyar uralkodóról kapjunk egy rövid összefoglalót. A legnagyobb tanulsága a kötetnek az, hogy egyrészt uralkodónak lenni egyáltalán nem életbiztosítás - sokan haltak erőszakos halált közülük-, másrészt pedig az Árpád-ház története izgalmasabb és véresebb, mint a Trónok harca. Mindannyiunk kedvenc rockoperája sem maradhatott ki István király történetéből, azonban azt megtudhattuk, hogy a krónikák a szentté avatás érdekében valószínűleg szépítettek a valóságon, minden valószínűség szerint nem Gizella vakítatta meg Vazult, hanem maga a király, a fiait sem ő mentette meg, hanem előle menekültek külhonba. Vagyis a nagy lazulás közepette hihetetlen mennyiségű információt sikerült belezsúfolni ebbe a kis kötetbe, amelyben a tartalom sem hibádzik, nincs benne semmi felszínesség, a szöveg pedig simán zseniális, kár, hogy pont a végére egy picit elfogy a szufla a szájkaratéból. De ennél nagyobb hibát nem nagyon tudok felróni ennek a remek könyvnek, amelyet receptre írnék fel minden középiskolásnak, valamint mindenkinek, aki érdeklődik a történelem iránt, biztosan nem fog rajta unatkozni egyetlen percet sem.
A honfoglalás és a korai Árpádok a legendák ködébe vesznek, azonban I. István királytól kezdve a krónikák megőrizték az uralkodók tetteit, voltak köztük menő arcok, lúzerek, de a koronán túl mindannyian esendő emberek voltak, akiknek megvoltak a maguk hibái és erényei is. Izgalmas dolgok derülnek ki mindannyiukról, érdemes végigolvasni a históriájukat...
Az Árpád-ház története tényleg vetekszik a Trónok harcával: volt itt minden a mindenki által ismert megvakításon túl: királyok és ellenkirályok, testvérgyilkosság, a Korona ellopása, és megannyi más, ami bizonyítja, hogy a legjobb forgatókönyveket mindig az élet írja, a valóságnál véresebb és kegyetlenebb történetet biztosan nem lehetett volna kitalálni. Eleve mekkora dráma volt, hogy Imre herceget halálra sebzett egy vadkan, és István királynak abban a tudatban kellett meghalnia, hogy az utódjául kiszemelt Orseolo Péter nem igazán rendelkezik azokkal az uralkodói erélyekkel, amelyek ahhoz kellettek volna, hogy hosszú távon is trónon tudjon maradni (egyébként borzalmas véget ért: a megvakításának kínjaiba halt bele). A sors fintora, hogy az Árpád-házat annak a Vazulnak a fiai mentették meg a kihalástól, akit maga István tett alkalmatlanná az uralkodásra. A szent királyok sem voltak éppen makulátlanok, de ez egy valóban véres és kegyetlen korszak volt, gondoljuk például II. (Vak) Bélára, akit saját nagybátyja, Könyves Kálmán vakítatott meg. A legregényesebb életű királyunk Salamon volt, aki először baráti viszonyt ápolt unokatestvéreivel, aztán kitört köztük a harc a trónért, melynek az lett a vége, hogy a száműzött király egyszerűen eltűnt, senki sem tudja, mi történt vele. Hippi apa neokon fia: ő volt IV. Béla, akiben volt annyi bölcsesség, hogy a tatárjárás után változtasson a politikáján, és újraépítse az országot. Mindegyik Árpád-házi király élete kész regény, kár, hogy a kötet terjedelmi korlátai miatt csak rövid összefoglalókra volt hely és idő rájuk, olvastam volna még róluk.
Az Árpádok után az Anjouk következtek a sorban, akik között megtalálható volt az első magyar királynő, Mária is, akiről meglepően kevés szó esik, pedig az ő élete sem volt drámáktól mentes, többek között a szeme láttára fojtották meg az édesanyját. Az első Habsburg uralkodó az 1437-39 között uralkodó Albert volt, a Mohácsnál vízbe fulladt II. Lajosról pedig én személy szerint nem tudtam, hogy előfordult vele, hogy egy szál semmiben grasszált a trónteremben. Aztán trónra kerültek a Habsburgok, akik közül Rudolfot jobban érdekelte az alkímia, mint az uralkodás, IV. Ferdinánd pedig finoman szólva sem volt észlény, és az sem hétköznapi történet, hogyan vette rá Zsófia főhercegnő a férjét arra, hogy ne ő uralkodjon, hanem adja át a trónt a fiának, Ferenc Józsefnek: szellemnek öltözve előadott egy egyszemélyes show-t, amivel elérte a célját. Mária Teréziát sem kellett félteni, ő is értett a teátrális jelentekhez, lásd a közismert "életünket és vérünket" sztorit.
A poénos szöveg mindvégig fenn tudja tartani az olvasó érdeklődését, és sokat segít abban, hogy ne a sokszor horrorisztikus eseményekre koncentráljunk, hanem arra, hogy jobban megismerjük az adott uralkodót és a kort, amelyben élt. Döbbenet, hogy a szűkre szabott keretek között mekkora mélységben ismerhetjük meg a hazain túl a világpolitikai eseményeket is, a szerzőnek óriási ismeretanyagot sikerült átadnia viccesen, mégis stílusosan. Ezer év száguld át előttünk, mire a könyv végére érünk, mégsem veszünk el a részletekben vagy veszítjük el a fonalat, ami lássuk be, nem kis fegyvertény, hiszen azért történt egy és más ezen időszak alatt. Röviden és tömören: ez egy nagyon jó könyv, amit kár lenne kihagyni az életünkből.
9/10
A könyvet a Helikon Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.