Mi lesz abból, ha a rathan és a Patrei összefog a királyság megmentéséért? Egy nagyon jó fantasy. A sorozat első része hatalmas kedvencem lett, ezért nem volt kérdés, hogy a folytatást is el fogom olvasni, amit egyáltalán nem bántam meg, bár maradt bennem egy lehelletnyi hiányérzet. Ennek oka az volt, hogy az előző részhez képest kevésbé volt pörgős a cselekmény (de a végső, mindent eldöntő csata kárpótolt mindenért), és a végkifejlet is egy picikét túl cuki lett, de ennél több hibát tényleg nem tudok felróni ennek a remek könyvnek. Az írónőnek nem volt könnyű dolga, magasra tette a lécet az első résszel, amit sikerült megugrania, ha a túlszárnyalnia nem is. Kár, hogy ezzel a kötettel lezárultak Kazi és Jase kalandjai, nagyon szívesen olvastam volna még róluk, a Ballengerekről, Tor Őrhelyéről, jó volt ebben a birodalomban kalandozni főhőseinkkel. Eléggé formabontó módon azzal kezdődik a regény, hogy a két szerelmes milyen boldog, túl szép, hogy igaz legyen, ezért naná, hogy viharos sebességgel úgy alakulnak az események, hogy el kell válniuk egymástól, és egymástól teljesen függetlenül kell mindent megtenniük azért, hogy immár közös otthonuk megmeneküljön a gonosz ellenféltől. A legyőzendő ellenség egy király, akit korábban mindenki lebecsült, azt hitték, hogy gyenge és nincsenek nagy ambíciói, ezért nem törődtek vele, ami lehetőséget adott neki arra, hogy évekig készüljön a hatalomátvételre, amelyet a Patrei távollétében azonnal meg valósított. A szerző írástudományát dicséri, hogy tökéletesen átlátjuk - ha nem is értjük meg - milyen motivációi és okai voltak Montegue-nak, és az utolsó csatáig fenn tudja tartani az olvasó érdeklődését. Tényleg kár, hogy a vége egy kicsit el lett nyújtva, de végül is érthető, hogy velünk együtt nehezen vesz búcsút a szereplőktől a szerző.

Kazi és Jase a mézesheteinek hirtelen vége szakad, amikor tudomásukra jut, hogy Tor Őrhelyét megtámadták, azonnal hazasietnek, ahol azonban Kazi fogságba esik, Jase pedig halálos sebet kap. Aztán persze kiderül, hogy túlélte az ellene irányuló merényletet, és amint felépül, azon mesterkedik, hogyan mentse meg a feleségét és az otthonát. Kazi sem tétlenkedik ez idő alatt...

A viharos kezdet után kicsit lassan indulnak be az események - amire természetesen az a magyarázat, hogy a szerző meg akarta ismertetni velünk az új szereplőket -, de aztán olyan szélvészgyorsasággal kezdenek el peregni, hogy nagyon oda kell figyelnünk, nehogy lemaradjunk valamiről. Visszatérnek a régi ismerősök, újra "láthatjuk" hogyan harcol három igazi rathan, akcióban nincs hiány, de marad idő a karakterábrázolásra és a történetmesélésre is. A mágia most csak nagyon vékony fátylon keresztül szűrődik bele a sztoriba, pont annyira, hogy ne legyen túlságosan hihetetlen. Annál fontosabb szerepet kap a család és annak a hangsúlyozása, hogy mennyire fontos a hűség és a barátság, illetve a felelősség mások élete iránt, na és persze a szerelem erejét is megcsodálhatjuk. Túl sok romantikára azonban ebben a sodró lendületű történetben nincs sok idő, így főhőseinknek erős kitartásra van szükségük, hogy megőrizzék a hitüket egymásban.

A királyság sorsa múlik azon, hogy Kazi és Jase milyen döntéseket hoz, milyen terveket kovácsol, illetve mennyire tudják megtéveszteni okos ellenségüket, akinek mindig vannak újabb ütőkártyák a kezében. Főhőseinknek azonban a helyén van a szíve és az esze, ezért a végkifejlet nem is lehet kérdés, azonban az odáig vezető út izgalmas és érdekfeszítő, nem nélkülözi a drámákat sem, de azért csak annyira, hogy ne menjen a szórakoztatás rovására. Szerencsére továbbra is megőrizte azt a jó szokását az írónő, hogy a két főszereplő szemszögéből külön-külön élhetjük át velük az eseményeket, ezáltal úgy érezzük, mi is részesei vagyunk a kalandjaiknak, és az utolsó fordulatig aggódhatunk a sorsukért. A lezárásból nekem hiányzott az a zseniális csavar, ami az előző részben megvolt, de ennél nagyobb bajunk ne legyen, ez egy nagyon jó könyv, amit kár lenne kihagyni az életünkből.

Érdemes megjegyeznie az írónő nevét a fantasy műfaj szerelmeseinek, mert remekül ír, kiválóan tud saját univerzumot építeni, szórakoztat, és felhívja a figyelmet a  valóban fontos értékekre. Ebben a részben a karakterek talán kevésbé összetettek, mint az előző részben - itt világosan látszik, hogy ki a jó és ki a rossz, és a főhősök jelleme is jóval letisztultabb, mint korábban - , de így legalább nem kell azon morfondíroznunk, hogy kinek drukkoljunk. A képlet egyszerű: vannak a Ballengerek - és ugye már Kazi is hozzájuk tartozik a házassága révén -, és van Montegue, aki úgy rossz, ahogy van, neki a hatalom kell, semmi és senki más. A cselekmény pergő, érdekes, a csaták izgalmasak, az egész regény tévésorozatért üvölt. Tökéletesen alkalmas arra, hogy feldobjon egy borongós koranyári napot.

8/10

A könyvet a Gabo Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.