A vámpír nem játék. Mindenki tudja ezt, aki olvasott bármilyen más vámpíros könyvet az Alkonyat-tetralógián kívül, mégis valahogy annyira belénk ivódott az Edward Cullen-jelenség, hogy én például nemrég egészen meglepődtem Seanan McGuire Mélybe ránt a lápvilág című könyvének élőhalottján. Ezért sem volt kétséges, hogy most, hogy a Helikon Kiadó új fordításban újra megjelentette Bram Stoker klasszikusát, meg akarom ismerni az ősforrást, minden vámpírok vámpírját, a hírhedt grófot. Kicsit csalódott kritika következik, amelyben azért vér talán mégsem fog folyni.
A történetet valószínűleg mindenki ismeri, millió adaptációja született az évek során, de azért álljon itt nagyon röviden: Jonathan Harker, a fiatal ügyvéd Erdélybe utazik, hogy segítsen elintézni Drakula gróf Angliába való költözésének jogi és egyéb ügyleteit. A gróf kastélyába érve egyre több furcsasággal találkozik, majd miután ráébred, hogy valójában fogoly, a grófnak pedig érdekes hobbijai vannak (bocsánat), szökni próbál. Menyasszonya, Mina és barátnője, Lucy is nem várt kalandokba csöppennek, és végül a holland származású Van Helsinget kell segítségül hívni.
A Helikon Kiadó friss kiadványa teljes terjedelemben közli Stoker szövegét, és hát meg kell mondjam, nem véletlenül készült belőle rövidített változat. Elképesztően dagályos a szöveg, nekem néhol kínkeserves volt olvasni. Ebben a kiadásban ráadásul bántóan sok az elírás, pl. „szörnyeget” (szörnyeteg), „hátha tapasztalatok valamit” (tapasztalok), „a földes ládát maradékát” (ládák) stb., ami szintén megakasztja az olvasást. Értem, hogy klasszikusról van szó, értem, hogy 1897-ben látott napvilágot az eredeti, de a mai olvasónak (nekem legalábbis) ez a tempó nagyon lassú. Ráadásul mivel én a sztorit a Gary Oldman-féle filmből (meg a Drakula halott és élvezi-ből, amiről ne is beszéljünk… rémes úgy olvasni ezt a regényt, hogy egy paródia képei ugranak be) ismerem, nem igazán tudtam izgulni, hogy vajon mi fog történni.
Az események lassú folyása mellett nekem idegtépő volt az a bénázás, amit a szereplők Lucy körül elkövettek. Drága Van Helsing professzor! Ha csak sejti is, hogy a betegét éjszakánként valaki lecsapolja, ahelyett, hogy bekeni fokhagymával az ablakkeretét, nem lehetne, hogy átviteti másik szobába? Házba. Településre. Netán (urambocsá’) kórházba? Neeeem, inkább adunk neki házi vérátömlesztést, négyszer, négy különböző embertől, hátha a vámpír nem végezne tökéletes munkát.
A kötetbeli nőkép most, 2021-ben olvasva elképesztő – és egyben megnyugtató, hogy itt és most nem ilyen időket élünk. Minának „olyan agya van, akár egy férfinak”, mert képes logikusan gondolkodni és összefüggéseket találni az események között. És hiába tesz ő a legtöbbet az ügy felderítéséért, amikor összeáll a terv, sajnos a megvalósításából ki kell hagyni, mert a „nagy teherbírású férfiak” „szabadabban cselekedhetnek, ha nem kell közben őérte is aggódniuk”. Minának annyit mondanak, hogy „bújjon hamar ágyba, és aludja ki magát”. Gratulálok. S lám, mi történik, ha kihagyják Minát a buliból.
A karakterépítés jó, a naplókból és levelekből szépen kirajzolódik Jonathan, Mina, Lucy, dr. Seward és Van Helsing személyisége is, de megmondom őszintén, én sokkal több „drakulaságot” vártam a könyvtől. A címe inkább „Vámpírvadászok naplója” vagy hasonló kéne, hogy legyen, ugyanis Drakula gróf összesen háromszor van jelen, és akkor is alig mond pár mondatot – pedig én inkább róla szerettem volna többet megtudni. Kapunk viszont pár oldalnyi nagyon részletes vámpírleírást a jellemző tulajdonságaikkal, adottságaikkal és korlátaikkal, amely bőséges forrást biztosíthatott a későbbi vámpíros alkotások számára. Nekem talán ez a pár oldalas összefoglalás nyújtotta a legnagyobb élményt a kötetben. Alapvetően azoknak ajánlanám tehát, akik nem idegenkednek a klasszikusoktól és a kissé régies történetépítéstől, és akiket érdekel, hogy mi volt az origó, honnan sarjadt ki az azóta nagy teret hódító, szerteágazó vámpírirodalom.
7/10
A kötetet a Helikon Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
