Könyvkritika: Alice Broadway: Spark (2020)
2021. január 21. írta: chipolino

Könyvkritika: Alice Broadway: Spark (2020)

„(…) a szeretet fájdalmas, mint amikor tűvel a bőröd alá ég a tinta (…).”

spark.jpg

Sokakkal ellentétben én kedveltem Alice Broadway Ink-trilógiájának első kötetét (Ink, kritika itt), 9 pontot adtam rá a 10-ből. A bizarrsága mellett is volt benne valami nagyon egyedi, egyfajta fiatalos lendület; furcsa, de kellemes olvasásélményként emlékszem rá. Ezért is vagyok nagyon szomorú most, hogy a végére értem a trilógia második kötetének. A Sparkban én nyomokban sem találtam semmit az első kötet fényéből, és teljesen értetlenül állok előtte. Elképzelésem sincs, hogy ezzel a kötettel mégis mi volt az írónő célja, de az én kedvemet sikerült annyira elvennie, hogy igencsak elgondolkodom, elolvassam-e végül a befejező részt (ha megjelenik magyarul). Szomorú és csalódott hangvételű vélemény következik.

A történet az első kötet fonalát veszi fel: Leorát engedetlensége miatt Longsight polgármester azzal bünteti, hogy Featherstone-ba küldi kémkedni. Részévé kell válnia az üresek közösségének, ki kell derítenie a titkaikat, és jelentenie a polgármester emberének. Leora az üresektől talán vér szerinti édesanyjáról is megtudja majd, ami eddig rejtve volt előtte. Rengeteg kétség és bizonytalanság kíséri, és miközben lassan befogadja az üresek eleinte gyanakvó közössége, Leorában egyre inkább tudatosul, hogy minden éremnek két oldala van, és hogy az igazság soha nem olyan plasztikus, mint amilyennek látszik.

Azt hiszem, az egyik gondom a kötettel az, hogy elég későn követte az első részt. Én szinte napra pontosan két éve olvastam az Inket, ami nálam azt jelenti, hogy több mint 250 könyv (és történet) áll a két kötet között. Emiatt aztán finoman szólva megkoptak az emlékeim az előzményekről, és sajnos az írónő sem segített felidézni a történéseket. A hangulatára viszont emlékszem, de sajnos mintha két teljesen különböző történetről lenne szó. Igyekszem minden könyvben a pozitívumokat keresni, de itt sajnos számomra szinte a borító az egyetlen. Gyönyörű, csodaszép a borító, csillog-villog, nagyon jó kézbe venni. A kiadás maga már kevésbé: sok az elütés, és néhol magyartalanságok is előfordultak.

A másik nagy gondom a kötettel a rengeteg logikátlanság. Én egyszerűen nem értem, hogy ha annyira rossz Featherstone-ban élni, hiszen nincsen élelem, gyógyszer, orvosi ellátás, iskola, a környező földeken semmi nem terem meg, és mindent a tetováltaktól kell lopni, akkor miért maradnak ott az emberek? Ezen a világon ez a két település létezik csak? Nem értem ezt a világépítést, nem értem, hogy hol és mikor vagyunk. Saintstone-ban autóval járnak, Featherstone-ban pedig szinte középkoriak a körülmények, lovakkal járnak, a kútról hordják a vizet. Ráadásul egyfajta babonás, szinte már szektás hagyományok határozzák meg a mindennapi életet.

A karakterépítés szerintem harmatgyenge, elnézést kérek mindenkitől, aki szerette itt Leorát vagy bárkit a mellékszereplők közül. Leora folyamatosan őrlődik a morálisan teljesen egyértelmű szituációkban, a mellékszereplők pedig olyan egysíkúak, hogy még a végül Leora barátnőjévé avanzsáló Gull sem tudja megmenteni a helyzetet, róla sem derül ki szinte semmi, pedig ígéretesen indul. Leorával nem hogy azonosulni nem tudtam, szinte taszított a kötet végére. Egyetlen helyzetben mutathatta volna meg, hogy képes (bármilyen) döntést hozni, az írónő akkor is elvette tőle a lehetőséget, és inkább deus ex machinával (jó, egy merénylettel) oldotta fel a feszültséget.

A cselekmény pár mondatban összefoglalható, a csavarok és meglepetések nem túl eredetiek, és mivel kevés szereplővel van dolgunk, elég könnyű rájönni, hogy közülük ki nem mond igazat, ki lehet a báránybőrbe bújt farkas. Őszinte leszek, én azt sem értem, miért olyan fontos Leora szerepe a küszöbön álló háborúban – sem befolyása, sem különleges képessége, sem olyan tudása nincsen, ami miatt ő lehetne a fecsegőposzáta (igen, a párhuzam nem véletlen), akit körül kell udvarolni. Hiszen alig ismeri valaki! Vártam ezt a könyvet, de nekem sajnos nagy csalódás lett, pedig általában szeretni szoktam a második-kötet-szindrómás könyveket. Guilty pleasure, de most sajnos nem jött be. Remélem, azért lesznek olyanok, akiknek tetszik, hiszen az alapötlet és az első kötet miatt mindenképpen megérdemli, hogy kiadják a harmadik részt is.

 

6/10

A kötetet a Maxim Könyvkiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr8916393286

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása