Finnugor. Miért? Mert a nyelvészek azt állapították meg. Egészen konkrétan Budenz József német-magyar tudós 1880 körül bebizonyította, hogy a magyar finnugor nyelv. Ebben semmi újdonság sincs, így tanultuk az iskolában, de azért nem árt az ismétlés, főleg, ha olyan kiváló tanár segít felfrissíteni a nyelvtani emlékeinket, mint Nádasdy Ádám. Ő ugyanis nemcsak költő és fordító, hanem nyelvész is, aki az ELTE Angol Nyelvészeti Tanszékén tanított, szakterülete a hangtan és az írás. Őszintén szólva ezt nem tudtam róla – mentségemre szóljon, hogy közgazdász vagyok és nem bölcsész - , ezért sikerült jól meglepődnöm azon, hogy milyen érdekfeszítően és közérthetően tud írni olyan témákról, mint a magyar nyelv eredete vagy a három finnugor hangtörvény. Nagyon örülök, hogy elolvastam ezt a könyvet, mert végre sikerült megértenem, hogyan vezethető le tudományosan a magyar nyelv finnugor eredete, és miért nem hasonlít egyetlen másik környékbeli országéra sem. Történelemrajongóként döbbenten figyeltem, hogyan vezetik vissza a nyelvészek 3000 év távlatából a magyarok vándorlását (hiszen a nyelvükön nyomot hagyott minden olyan nép, amellyel kapcsolatba kerültünk), és miként változott a történelem viharaiban, és maradt úgy egyedi, hogy nagyon sok más nyelvi hatást is magába szívott. Az is különleges élmény, amikor „némi” szakértő segítséggel rájön az olvasó, hogy ha figyelembe vesz néhány nyelvi szabályt, akkor megérti a Halotti beszéd archaikus sorait.Arra is rájön, hogy nem a szókincs teszi a nyelvet, hanem a szerkezet, sőt egy idő után azon kapja magát, hogy teljes érdeklődéssel veti bele magát olyan szakmai levezetésekbe, mint pl. a magyar szív szó eredete. Tanulság: csak egy jó tanár kell, és máris kiderül, mennyire izgalmas tud lenni a nyelvészet tudománya.
Nyilván kellett Nádasdy Ádám neve ahhoz, hogy felfigyeljek erre a könyvre, és a téma iránti kíváncsiság is, azonban erre a sodró lendületű stílusra nem voltam felkészülve. Így történt, hogy eredetileg csak belelapozni szándékoztam a kiadványba, aztán együltő helyemben végigolvastam, annyira magával ragadott a könyv, annak ellenére, hogy a nyelvészet eddig finoman szólva sem tartozott az engem érdeklő tudományágak közé.
Az volt a legnagyobb meglepetés a számomra, hogy igazából semmi újat nem tudtam meg, ahogyan olvastam az oldalakat, folyamatosan rádöbbentem, hogy ezeket mind tanultam egykoron, és a memóriámból sorjáztak a régi nyelvtan órák emlékei. De mivel ez már évtizedekkel ezelőtt volt, és közel sem ilyen érdekesen került átadásra a tananyag egykoron, sikerült újra rácsodálkoznom arra, hogy milyen szép és különleges nyelv a magyar. Akkor frissítsük fel a régi ismereteinket, hogy miért is finnugor a nyelvünk. Egy kis történelemóra: valamikor Kr. e. 1000 körül váltunk el finnugor rokonainktól (annyira durva volt, hogy amint a 147. oldalon megláttam az uráli nyelveket összefoglaló táblát, azonnal déja vum volt, hiszen ezt a táblát anno fejből kellett tudnom a suliban), majd elvándoroltunk az Urál hegységtől délebbre, a Kaszpi tenger környékére, ahol csatlakoztunk az ótörök népekhez. Aztán elkezdtünk a Kr. u. 5. század környékén nyugat felé húzódni, és a többi már tényleg történelem, de ettől a nyelvünk még finnugor maradt, és még ma is kimutatható a nyelvrokonság. Ki gondolta volna, hogy ilyen izgalmas tud lenni egy tudományos nyomozás?
A tudományos megközelítés tényeken alapul és nem érzelmeken, ezért képbe kerülhetünk egy csomó érdekes dologgal, például azzal, hogyan változik a nyelvi rendszer és a szókincs (többek között az is kiderül, hány szó van a magyarban), ami elsőre nagyon unalmasnak tűnik, de mire eljutunk idáig, már annyira fel lett keltve a figyelmünk a szerző által, hogy simán bele tudunk veszni a témába. Mert lássuk be, a tanári rutinon túl nagyon jól tud jönni, ha valaki egyébként író is, és jól bánik a szavakkal, amelyeket nem fél használni oly módon, hogy fenntartsa az érdeklődést a tudományága apró-cseprő részletei iránt. Őszintén irigylek mindenkit, akinek volt szerencséje Nádasdy tanár úr óráihoz, biztosan életre szóló élményeket szereztek, miközben választott szakmájukról tanultak. Ugyanakkor abszolút laikusként én is tudtam követni a gondolatmenetét és rengeteg (régi-)új ismerettel vérteződtem fel.
Mindezzel együtt néha kicsit túl száraz volt a „tananyag”, azonban szerencsére ilyenkor mindig jött egy újabb érdekesség, amitől újra megjött a kedvem a nyelvtanhoz, összességében egy nagyon jól megírt szakkönyvhöz van szerencsénk, amelyre érdemes rászánni az időt. Nem túl vastag a kiadvány, 196 oldal az egész, és pont úgy lett megírva és megszerkesztve, hogy ennyi ideig fenn tudja tartani az olvasó érdeklődését egy elsőre nagyon elvontnak tűnő tudományág iránt. Éppen ezért mindenkinek ajánlom, akit érdekel a magyar nyelv, annak az eredete, a változása, a szépsége, a különlegessége. Miközben ilyen témák nyomába ered egy kiváló és felkészült kalauz segítségével, észrevétlenül is nagyon sok mindent megtanul arról, hogyan működik a nyelvészet, mint tudomány. Különleges szellemi kaland ez a remek kis könyv!
9/10
