Szimbának arany élete van, ő a család kedvence, szeretve van, a mama (=én) odafigyel az egészségére (oltás minden évben, ha egyet köhhint, már futok is vele az orvoshoz), süt róla, hogy egy boldog eb. Ő egy olyan mentett kutya, akinek nagy szerencséje volt, ugyanis 10 évvel ezelőtt első pillantásra beleszerettem a tatabányai menhelyen, és megígértem neki, hogy élete végéig vigyázni fogok rá és megadok neki mindent, ami tőlem telik. Nem fogok tündérmesét előadni, nem volt egyszerű megtartani ezt az ígéretet, sok évünkbe telt, amíg megtanultuk családilag okosan szeretni őkicsiségét (amúgy egy 25 kilós labrador keverék, de nekem mindig az a pici kutya marad, akit hazahoztam egykoron), és kialakítani a közös életünket. A felelős állattartás ugyanis egy tanulási folyamat a gazdinak és a kutyusnak egyaránt, és azzal is tisztában kell lenni, hogy egy mentett állatnak örök életre megmaradnak a traumái, dacára minden szeretetnek, és ezzel meg kell tanulni együtt élni. Szimba a mai napig azonnal behabzsolja az ételt (pedig rajta kívül nincs más kutya a háztartásban, mégsem hiszi el, hogy nem veszi el tőle senki), retteg a víztől és a vihartól. Viszont hihetetlenül sok szeretet ad és végtelenül hálás azért, hogy szerető családban élhet. Neki az élete első néhány nehéz hónapja után boldog és békés élet jutott, azonban sajnos nem minden sorstársa ilyen mázlista, pedig az állatvédők heroikus munkát végeznek azért, hogy minél több mentett kutya találja meg a maga álomgazdiját. Nem vagyok aktív állatvédő, ezért egyrészt fogalmam sem volt róla, hogy Tornóczky Anita - akinek a neve nekem eddig csak a bulvárhírekből volt ismerős - ezzel foglalkozik, másrészt pedig arról sem volt tudomásom, hogy mennyire összetett feladatokat látnak el, és milyen hosszú és költséges munka olyan testi-lelki állapotba hozni egy mentett ebet, hogy gazdihoz kerülhessen. Igazából ez a könyv egy jó értelemben vett marketingkiadvány, amely a Tornóczky Anita nevéhez kötődő Állatvédőrségre és a kutyamentésre hívja fel a figyelmet, és eléggé csapongóra sikeredett, mégis letehetetlen, annyira emberi és annyira hiteles annak, akinek mentett kutyusa van. Egyáltalán nem fest idilli képet az állatmentők életéről, kegyetlenül őszintén mutatja be a sokszor nehéz és sírós hétköznapokat, mégis süt minden sorából az állatok szeretete és a felelős állattartás iránti elkötelezettség. Megrázó, mégis szívmelengető kiadvány.
Tornóczky Anitáról annyira nem tudtam, hogy állatvédelemmel foglalkozik, hogy meg sem fordult a fejemben, hogy ő írta ez a könyvet, és a borítóképen sem az ő képe fogott meg, hanem a vele a kamerába néző tündéri kutyus, aki ugyanolyan mentett eb, mint az én Szimbám.
Jobb is, hogy nem ismertem meg a szerzőt, ugyanis elvből nem olvasok celebek által írt könyveket, és ezt kár lett volna kihagyni. Nagyon jó ötlet volt, hogy a kutyus szemszögéből láthatjuk, hogyan éli a mamája a hétköznapjait, de nyilván nem sikerült mindvégig ebben a karakterben maradni, a szerzőből időnként kitör az állatvédő, ami jó és helyes és tökéletesen érthető, mégis időnként elaprózódott a mondanivaló, egy kicsit erősebb szerkesztés ráfért volna a könyvre, de ez semmit sem von le abból a jó szándékból, hogy közérthetően próbálja felhívni a figyelmet egy nagyon fontos témára. Nekem különösen szimpatikus volt, hogy az sem kerül elhallgatásra, mennyire nincs egyetértés az állatvédő szervezeteken belül, pedig mindenki jót akar, de emberi okok miatt mégis sok a rivalizálás, nem is gondoltam volna.
Döbbenet, hogy mennyi nehézséggel kell szembenéznie egy állatvédőnek nap, mint nap, és mennyire fontos megtanulni azt, hogy okosan végezzék a tevékenységüket, hiszen állatot menteni nagyon összetett munka, a jogi és orvosi problémákon túl a lelki teher is hatalmas, hiszen meg kell küzdeni azzal is, hogy nem minden mentett állat életét lehet megmenteni, illetve nagyon nehéz megtalálni a megfelelő gazdit a megfelelő kutyához. Mert ez is nagyon fontos, hiszen egy temperamentumos kutyus biztosan nem fogja jól érezni magát egy olyan gazdinál, aki nem olyan pörgős, mint ő. És amiről szintén kevés szó esik: a gazdinak is sokat kell tanulnia, amíg megtanul bánni az ebbel, erről jómagam is regényt tudnék írni, annak idején a kutyasuliban az edzőnek többet kellett foglalkoznia velem, mint Szimbával, annyira nem voltam képben ezügyben.
Erősen ajánlott papírzsepit bekészíteni a könyv mellé, egyrészt mert megható részekben sincs hiány, másrészt viszont a maga pőre valóságában kerül bemutatásra az, hogy bizony van olyan eset - nem is kevés, sajnos - , amikor mindenki megtesz mindent azért, hogy megmentse az állat életét, ez azonban mégsem sikerül, és ez nagyon tud fájni. Nagyon sok nehézséggel kell szembenéznie azzal, aki állatmentésre adja a fejét, de sok felemelő pillanat is jut neki, sok önzetlen barát és még több ellenség. Minden tiszteletem az övék, tényleg. Egy imádni való kutyus tökéletesen elfogult, de felelős gazdájaként nagyon örülök ennek a könyvnek, amely technikailag hagy maga után némi kívánnivalót, de akkora lelke van, hogy sokáig az olvasóval marad a mondanivalója.
8/10
A könyvet a Kossuth Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
