Tavaly már el voltunk kényeztetve szuper ifjúsági könyvekkel, úgyhogy nem bánom, hogy nálam az idei évre csúszott az Éjféli óra, amely izgalmas keverék: ifjúsági regény, misztikum és kaland. Csiribí-csiribá!

Emily a szüleivel él Londonban, egy átlagos apával és egy nagyon nem átlagos anyával, ami sok csete-patéhoz vezet. Egy ilyen veszekedés után Emily édesanyja eltűnik, pár nappal később pedig apjának is nyoma vész. A kislány csupán egy nyomon tud elindulni: apja éjszakai postás és az éjféli óra egy nagyon-nagyon fontos időpont a munkájában. Egy sokfogú medvealaktól megriadva úgy dönt, hogy nem ül otthon jó kislányként, hanem enged a kíváncsiságának és egy sünnel és finom szendvicsekkel megtöltött zsebbel nekivág az ismeretlennek, hogy hazahozza a szüleit, kerül, amibe kerül!

A könyv fülszövege láttán már előre dörzsölgettem a tenyerem, mert az efféle „kíváncsi főhősnő elindul az ismeretlenbe” kalandregények gyerekkoromtól kezdve közel állnak hozzám, ez pedig tökéletes hangulatot és izgalmakat ígért. És hogy beletrafáltam! Emily igazán jó főszereplő, illik a klasszikus lányregények főhősnői közé: Anne Shirley (Lucy M. Montgomery regényeiből), Alice (Lewis Carroll tollából), Judy (Jean Webster Nyakigláb apójából) és még sorolhatnám napestig. Ami a szívén az a száján, kíváncsi, de okos is, és természetesen helyén van a szíve. Nehezen viseli anyja különcségét – a ruhái, a kukázásból szerzett kincseiből való művészkedés, a néha furcsa hozzáállása a XXI. század vívmányaihoz, szokásaihoz – de Emily sem egy átlagos lány.

Az olvasónak már az első baljós jelektől világossá válik, hogy a szülők nem biztos, hogy az Emily által ismert Londonban tűntek el, és egy izgalmas üldözés során Emily is megtalálja az apja titokzatos kulcsához tartozó titokzatos ajtót, amely egy ismeretlen világba vezet. Itt erősödik fel a regény fantasy oldala, ahogy Emily szemén keresztül megismerjük ezt a viktoriánus korban ragadt, furcsa lényekkel teli világot. Feltűnése nagy zavart kelt az Éjféli órában, amelyben elvarázsolták ezt a Londont, hogy a benne élők nyugodtan varázsolhassanak és élhessenek, távol az emberektől és a modern világtól.

Emily természetesen nem egyedül küzd az útján, hanem az ellenségek mellett segítőtársakat is kap, és rajtuk révén tanulja meg mindazt, amit egy gyereknek amúgy is meg kell idővel tanulnia. A legfontosabb lecke: ne ítélj külső alapján, de ne is bízz bárkiben! A történet tartalmaz ismerős elemeket, fordulatokat, de így is végig szórakoztató maradt.

Korcsoport szempontjából kicsit már nehéz dönteni, hova is sorolandó ez a regény. Emily még nem kamasz, azt hiszem 11 éves körüli lehet (Harry Potter is ekkor keveredett varázslatos kalandokba, fontos életkor!), de egy-két sötétebb jelenet olyan hatásosra sikerült, hogy én is megijedtem tőle, ill. az éjféli óra világa inkább az a fajta, amelyben inkább túlél az átlagember, mint sem csak könnyedén éli az életét.

Benjamin Read könnyed, humoros stílusa és Laura Trinder egyszerű, de nagyszerű alapelvre építő illusztrációi élvezetessé teszik az olvasást, sokszor kimondottan vicces jelenetekben keverték össze a szereplőket, akik alig győznek kikeveredni belőlük. A párbeszédek is pörgősek, a szövegek nincsenek híján az iróniának, felnőttek számára is intelligensek – gyerekeknek emiatt mindenképp többször olvasós darab. Amelyik vicc, utalás nem esik le elsőre, majd sokadjára még nagyobb örömet fog okozni.

Nem tudom, hogy lesz-e még esélyünk kalandozni az Éjféli órában, de köszönöm ezt az utazást, izgalmas volt!

9/10

A könyvet a Ventus Libro Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.