Hajdú-Antal Zsuzsanna írói munkásságát már az első könyve, a Léggömbök megjelenése óta figyelemmel kísérem, de eddig még nem éreztem késztetést arra, hogy kézbe vegyem az írásműveit. Egészen addig, amíg meg nem néztem a Visszatérünk fülszövegét. Kíváncsivá tett, miről is szólhat a könyv, ezért utánanéztem a hátterének, ami végül arra ösztönzött, hogy elolvassam a könyvet. A végére érve örültem, hogy így tettem, mert végre nem csak szemlélőként, hanem, olvasóként is megismerhettem a szerző gondolatait és egyedi stílusát.
Az első gondolatom miután letettem a könyvet az volt, hogy nehéz egy tragédiáról írni, egyrészt azért, mert bonyolult feladat átadni egy szörnyű katasztrófát övező érzelmeket és magának a történésnek a hatását úgy, hogy hiteles és húsba vágó legyen, másrészt az még nagyobb körültekintést igényel, hogy ne legyen hatásvadász. Még komplikáltabb a szerző dolga, ha a története megtörtént eseten alapszik, még akkor is, ha nem konkrétan azt az esetet írja le, hanem egy nagyon hasonlót, vagy, mint ennek a könyvnek az esetében, több eseményt kombinál (az 1999-es ausztriai és a 2017-es veronai buszbalesetet). Hajdú-Antal Zsuzsanna jól veszi ezeket az akadályokat és szép emléket állít a két buszbaleset áldozatainak. A Szinyei Merse Pál Gimnázium volt diákjaként közvetve ő maga is érintett, így átérezhetően adja át a túlélők érzelmeit, lelkivilágát.
A történet öt évvel az érettségi után veszi kezdetét, amikor a két főszereplő Kori (Szücs Kornélia) és Anti (Mosonyi Antal) ugyanazt a Facebook-üzenetet kapják: egy meghívót az Ajtósi Dürer Gimnázium ötéves érettségi találkozójára. Vonakodva bár, de elfogadják osztálytársuk, Pásztor Csilla invitálását. Az osztálytalálkozón azonban elemi erővel tör bennük a felszínre a múlt, egy feledni próbált tragédia emléke, ami nem hagyja nyugodni őket. Így hárman úgy határoznak, megkeresik a volt osztályfőnöküket, akinek többet köszönhetnek, mint azt a középiskolában valaha is gondolták volna.
Már a fülszöveg olvasása után olyan érzésem volt, hogy a kötet központi témája az emlékezés mellett a gyász feldolgozása, ami a történet előrehaladtával egyre jobban erősödött bennem. Miközben próbálnak közös gyászmunkával túljutni a veszteségeiken, szembenéznek önmagukkal is. Ennek bemutatására a szerző a legjobb utat választotta azzal, hogy nem egy szerinte biztos utat mutat be erre, hanem hármat is. A könyv elején azonban a két főszereplő, Kori és Anti még nagyon az elején, a tagadásnál és az elfojtásnál tart. Felejteni próbálnak, és nem feldolgozni, ami miatt lelkileg öt éve zsákutcában vannak. Ebből az állapotból Csilla mozdítja ki őket az osztálytalálkozóra való meghívással. Ő sokkal előrébb tart náluk a gyász feldolgozásában, annak ellenére is, hogy utazó bloggerként folyamatosan külföldre menekül az emlékei elől. De egész viselkedése azt sugározza, hogy már elfogadta a történteket, aminek a teljességéhez már csak az osztályfőnökükkel való beszélgetésre van szüksége, ehhez azonban már támogatás kell neki, ezért nyit a két osztálytárs felé. Nincs könnyű dolga, mert Kori, aki tehetséges festő, a tragédia óta képtelen olajfestékkel festeni, mert magát hibáztatja a történtekért (az egyik festményéért nyert díjból ment az osztály a tragikus kirándulásra), ezért azóta csak komor szénrajzokat készít, és nem tud szembenézni a tragédiával, Anti pedig, aki azóta is legjobb barátját gyászolja, és a történtek tűz- és buszfóbiát okoztak nála, a videójátékokba menekül. Csillával ellentétben mindketten elfojtják a valódi érzelmeiket, és egyedül küzdenek a démonjaikkal, amik álmok formájában rendszeresen meglátogatják őket. Azonban Csilla ötlete, hogy keressék meg a volt osztályfőnöküket, új célt ad nekik, ami elindítja a gyászmunkát, amin már nem egyedül, hanem együtt mennek végig.
A karakterek ábrázolásában leginkább az tetszett, hogy a szereplők hétköznapi emberek, nem rínak ki a tömegből, hanem átlagos fiatal felnőttek, a mindennapi élet szokványos problémáival, amit viszont esetükben átszínez egy múltbéli tragédia felfoghatatlansága. A múlt és a jelen szoros összekapcsolódása miatt a jellemek a visszaemlékezéseikből és a jelenben mutatott viselkedésükből rajzolódnak ki, ezért jól nyomon követhetőek a gondolkodásukban, motivációikban bekövetkező változások. Ettől a végére a jellemrajzok teljessé állnak össze, nem maradnak lyukak. A két lány ábrázolása egy hajszálnyival erősebbre sikerült, mint a fiúé, főleg Korié, ezért az ő szemszögéből íródott fejezeteket jobban át tudtam érezni, míg az Anti szemszögéből íródott részeken lehetett volna még egy kicsit erősíteni.
A történet felépítése a karakterrajzokhoz hasonlóan mozaikszerű. A múlt történései a jelennel párhuzamosan, fokozatosan bontakoznak ki. Ezek a részek apró momentumokban, vagy egy-egy gesztussal kapcsolódnak egymáshoz és a végére kerek egészet alkotnak. Ez a múlt-jelen váltakozás szerencsére nem töri meg sem a történeti, sem az érzelmi ívet, hanem kiegészítik egymást. A múltban játszódó jelenetek sokat hozzátesznek a jelen történéseihez. A jó felépítéshez a szerző egyedi stílusa társul, ami választékos és gyönyörű, már-már szépirodalmi, sőt néhol lírai, ennek ellenére a szöveg mégis modern tudott maradni. Ez a fajta írásmód illett ehhez az emlékező-komor regényhez.
Egyetlen szépséghibája volt a kötetnek, ami a kortárs ifjúsági regényeknél gyakran megjelenik. Ez pedig a szerelmi szál. Na, nem önmagában a megléte, mert a motivációk a múlt jeleneteivel alátámasztva megvoltak, de a két fiatal egymáshoz közeledését túl hirtelennek éreztem, pláne, hogy annyi mindent fel kellett dolgozniuk a múltjukból. Inkább tűnt ez menekülésnek, csak most nem a világ elől menekültek, hanem egymás karjaiba. A regény enélkül még jobb lehetett volna.
Összességében a Visszatérünk szép, de ugyanakkor megrendítő tisztelgés egy buszbaleset áldozatai előtt. Jó karakterábrázolással és történetvezetéssel viszi végig szereplőit a gyászfeldolgozás rögös útján. A történet erejét viszont gyengíti az elkapkodott szerelmi szál.
Szívből ajánlom a könyvet, mert a Visszatérünk egy jól megírt ifjúsági regény, egyedi stílussal és szép gondolatokkal.
9/10
A könyvet a Ciceró Könyvstúdió jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
