Az igazi Sisi nagyon más volt, mint az a kép, ami bennünk él róla. A gyönyörű császárné, aki nagyon szerette a magyarokat, sokkal összetettebb személyiség volt, annál, amit a Romy Schneider főszereplésével készült filmek alapján gondolunk róla. Sok tekintetben megelőzte a korát, egy igazi fitnesslady volt, fantasztikusan lovagolt, hihetetlen sok energiát fektetett abba, hogy legendás szépségét minél tovább megőrizze, tetoválása volt és erősen köztársaságpárti volt, ami egy uralkodó feleségeként nem éppen hétköznapi gondolkodásmód. Liberálisan neveltette fiát, Rudolfot, akinek halála után már neki sem volt kedve élni. Idővel a szépsége is megkopott, azonban mivel nagyon okosan nem engedte, hogy idős korában fényképet vagy festményt készítsenek róla, ezért akkor is szépnek és fiatalnak hitték, amikor már régen nem volt az. Miért nem lepleződött le soha? Egyszerű: fátylat viselt, és legyezővel takarta el az arcát, így csak a szűk család tudta, hogy idősebb korában ráncos volt, de egyetlen kép sem maradt róla ebből a korszakából. Hiába volt (sokáig) szép, gazdag és (látszólag) gondtalan, valójában boldogtalan és magányos lélek volt, akinek megváltás volt a halál, amely Luigi Lucheni személyében érkezett meg hozzá Svájcban, az osztrák császárnét ugyanis egy anarchista ölte meg, akinek ironikus módon fogalma sem volt róla, hogy kivel végzett. Történelemrajongóként nyilván már sokat olvastam a valódi Sisi-ről, azonban ennyire részletes és őszinte életrajzot eddig még nem, a szerző bátran lerombolt egy mítoszt, egy ideállal kevesebb, csak annak javaslom elolvasni, aki nem fél szembenézni azzal, hogy a kedves és bájos Sisi valójában egy érzelmileg labilis asszony volt, aki teljesen alkalmatlan volt arra, hogy Ausztria császárnéja legyen. Szabadnak született, óriási teher volt számára a reprezentálás, amint megtehette, menekült előle, nem szeretett emberek között lenni, érzékeny és művelt volt, akit egyszerűen untatott az az életmód, amire a rangja kényszerítette. Imádta, hogy imádták a férfiak, de sohasem csalta meg a császárt, ahogyan az is csak pletyka, hogy kedvenc leányának, Mária Valériának Andrássy Gyula lett volna az apja. Nemcsak a szépségápolást vette nagyon komolyan (a frizurájának az elkészítése három óráig tartott!), hanem a testedzést és a fogyókúrát is, így élete végéig meg tudta őrizni legendásan karcsú alakját. Sokkal több volt, mint egy unatkozó szépasszony, sokféle tehetsége volt (többek között verseket is írt), ha a házassága miatt nem lett volna szellemi tétlenségre kárhoztatva, valószínűleg jelentős művész vagy tudós lehetett volna (ahogyan egyébként Rudolf fia is kiváló ornitológus volt). Élete tragédiája volt, hogy egyszerűen nem illettek össze Ferenc József császárral, így a boldog, harmonikus családi élet nem adatott meg a számára. Fütyült a kötelezettségeire, csak saját magával törődött, a császár pedig élete végéig szerette, így elnézte különcségeit. Nem törődött mások véleményével, öntörvényű életet élt, mégsem volt boldog sohasem. Tragikus sors az övé, amelyről a Sisi-kultusz ellenére vagy éppen azért sem lehetett sokat tudni, pedig valahol saját korának Diana hercegnője volt.
1854-ben Ferenc József császár azért érkezett rokoni látogatásra a bajor hercegi családhoz, hogy feleséget válasszon magának. Meg is tette, csak éppen nem az édesanyja által korábban gondosan kiválasztott Ilonának kérte meg a kezét, hanem a 16 éves Erzsébetnek. Aztán a tündérmese gyorsan véget ért...
Ferenc József császár mindent az édesanyjának köszönhetett, hiszen Zsófia főhercegnő ("az egyetlen férfi a Habsburgok között") lemondott a trónról azért, hogy a fia legyen a császár, ő pedig ezért egész életében annyira hálás volt, hogy sohasem mondott neki ellent. Egyetlen esetet kivéve. Amikor ragaszkodott hozzá, hogy Erzsébet legyen a felesége, akibe első pillantásra beleszeretett. A leendő anyós végül belenyugodott fia döntésébe, mert úgy gondolta, hogy a fiatal lányból olyan feleséget farag, amilyet ő akar. Azonban az ifjú császárné nem hajtott fejet Zsófia előtt, hosszú évtizedekig harcoltak egymással, és végül Erzsébet győzött. A fiatalasszony liberális elveket vallott (egyszerűen azért, mert a szülői házban így nevelték), így elég gyorsan szembekerült a konzervatív udvarral. Politikai szerepet igazából csak egyszer vállalt életében, meghatározó szerepet játszott a kiegyezésben, nem véletlenül szerették a magyarok annyira. A koronázásra megkapta ajándékba a gödöllői kastélyt, azonban nem a császártól (akinek akkor erre nem volt elég pénze), hanem a magyaroktól. Kedvenc gyermeke, Mária Valéria neveltetésére különös gondot fordított, a sors fintora, hogy a gyermek az apjára ütött, és élete végéig konzervatív nézeteket vallott. Egy újabb legenda foszlott szét az életrajzot olvasva, hiszen kiderült, hogy Erzsébet ténylegesen csak kb. 20 percet töltött együtt Andrássy Gyulával (aki egyébként tényleg élete szerelme volt), amikor egyszer egy vasútállomásra egy hintóban utaztak, de akkor is egy udvarhölgy társaságában. Mert a császár ugyan sok mindent elnézett imádott feleségének, de gondosan ügyelt arra, hogy ne léphessen félre, ez akkoriban egyszerűen elképzelhetetlen volt. Vagyis ő nem lehetett az édesapja Mária Valériának, aki ráadásul nagyon hasonlított a császárra. Ahogyan az is esélytelen volt, hogy a plátói érzelmeken túllépjen Bay Middleton - nal (akivel hosszú ideig sok lovas versenyen vett részt), és megannyi más pletyka is alaptan volt, Erzsébet szinte biztosan nem csalta meg sohasem a császárt.
Habár korán elhidegült a férjétől, mégis nagyon fontosnak tartotta, hogy megőrizze legendás szépségét, és a korban szokatlan dolgokat tett ezért. Tornatermeket építtetett, órákat tornázott, élsportolói szinten űzte a lovaglást, majd amikor a kora miatt abba kellett hagynia, órákat sétált, nem éppen komótos tempóban. Szigorú diétát tartott (konkrétan éheztette magát időnként), számtalan kencét használt bőre rugalmasságának megtartásához, földig érő haját gondosan ápolta. Ennek köszönhető, hogy három évtizeden át szép és fiatalos tudott maradni, aztán amikor a kor mégis utolérte, gondoskodott róla, hogy ezt a külvilág ne tudja meg. Fia halála után azonban már csak fekete ruhát volt hajlandó viselni, és már nem törődött a szépségével, nagyon ritkán jelent meg a nyilvánosság előtt, akkor is csak lefátyolozva, utolsó éveiben már csak utazgatott a világban és egyre mélabúsabb lett. Lucheni reszelője tényleg megváltás volt a számára, minden életkedvét elveszítette már akkorra.
Habár szerelemből ment hozzá a császárhoz, mégis boldogtalan házasságban élt, ami rányomta a bélyegét az egész család életére. Ferenc József a kötelességeinek élt, rajongva szerette a feleségét, de sohasem értette meg, teljesen más világban éltek ők ketten, így Erzsébet olyan messze menekült Bécsből, amennyire lehetett. Nem volt támasza a férjének, nem foglalkozott politikával, a kötelességeit elhanyagolta, az érzelmei vezették, önző volt, és sohasem sajnálta a pénzt a hóbortjaira. Nem uralkodónőnek született, és bár a válás akkoriban elképzelhetetlen volt, kiharcolta magának a saját szabadságát, mégsem volt boldog sohasem. Unatkozott, a szerelemről a rangja miatt kénytelen volt lemondani, a gyermekeivel sem törődött úgy, ahogyan kellett volna, Rudolf problémáival sem foglalkozott, ami tragikus következményekkel járt, saját magát okolta fia halála miatt. Szóval a valóság közel sem volt olyan habos-babos, mint ahogyan gondoltuk, de annál izgalmasabb személyiség bontakozik ki az oldalakat olvasva. Szórakoztató stílusban megírt, alapos életrajzhoz van szerencsénk, olyan gyorsan elröpül a több, mint 600 oldal, hogy észre sem vesszük. Az egyetlen problémám nekem az volt, hogy túl kevés fotó található benne, de ennél nagyobb bajom ne legyen. Alaposan meg fog lepődni az, aki eddig csak az idealizált képet ismerte Erzsébetről, tökéletes alapanyag egy minőségi tévésorozathoz ez a remek könyv.
9/10
A könyvet az Európa Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.