A kedvenc / The Favourite (2018)
2019. augusztus 07. írta: AttilaSan

A kedvenc / The Favourite (2018)

Yorgos Lanthimos görög rendező 2015-ben tette fel magát a nemzetközi radarra A homár c. filmjével, majd két évre rá az Egy szent szarvas meggyilkolásával úgy tűnt, eltökélt célja, hogy a legmegosztóbb rendezők közé küzdje fel magát. Ha rácuppanunk az internetre olybá tűnhet, hogy filmjeire csak és kizárólag a legextrémebb végletekben látunk véleményeket: vagy imádják, vagy utálják az emberek. Filmkedvelő ínyencek számára talán nincs is ennél jobb ajánlólevél, az ilyen alkotóktól ugyanis – képviseljük bármelyik tábort – nem lehet elvitatni, hogy teljesen sajátságos stílussal rendelkeznek. Lanthimos két saját kezűleg írt műve után 2018-ban egy kosztümös drámával forgatta fel a díjszezont, A kedvenccel – melyben ezúttal csak a rendezést vállalta magára. A film elképesztő sikert aratott, több mint 150 díjat zsebelt be, köztük egy Oscart is legjobb női főszereplő kategóriában. A kezdeti visszhangokat ismerve kissé tartózkodóan közeledtem a filmhez, de azt kell mondjam pozitívan csalódtam – az eddig talán legkevésbé konvencionális kosztümös műben.

a_kedvenc_1.jpg

Az 1700-as évek elején járunk Nagy-Britannia királyi házában, ahol a szeszélyes természetű Anna királynő (Olivia Colman) uralkodik. Esetében a „szeszélyes” enyhe kifejezés, az „uralkodik” pedig erős túlzás, Anna ugyanis szívesebben játszik 17 nyulával, mintsem, hogy komolyan vegye a Franciaországgal zajló háborút és az egyre sürgetőbb államügyeket. Szerencsére bizalmas tanácsadója, Sarah (Rachel Weisz), szívesen elkormányozza az országot helyette, mindeközben pedig még arra is jut ideje, hogy félbolond királynőjét elszórakoztassa. Történetünk kezdetén Sarah fiatal unokahúga, Abigail (Emma Stone) érkezik a birtokra, aki egy hatalmát vesztett nemesi család elszegényedett sarja – hála apjának, aki még a saját lányát is eljátszotta szerencsejátékon. Abigail a cselédek sorában kap munkát, de Sarah rövidesen rájön, hogy a lány túl okos hozzá, hogy a padlót pucolja, és sokkal inkább hasznára válik, ha maga mellett tartja. Ez a döntése olyan komplikációk sorozatát indítja el, melyek mindhárom nő életét fenekestül felforgatják, emiatt pedig rövidesen az országot is.

A kedvenc leginkább szembetűnő és legjobban működő aspektusa a három karakter, valamint az őket megtestesítő színésznők. Emma Stone és Rachel Weisz egyaránt fantasztikusan alakít, de aki leginkább ellopja a showt, az Olivia Colman – mint a kapott arany szobrocska is mutatja. Anna királynő ugyanis sem szellemileg, sem fizikailag nincs a toppon, állandó testi nyavalyái mellett enyhén bipolárisnak tűnő hangulatingadozásai vannak, és végtelenül gyerekes természetű. Colman pedig olyan hitelességgel kelti életre ezt a nem hétköznapi nőt, hogy azt öröm nézni. A három főszereplő jelenetei – amikre a film nagy része épül – elképesztően hatásos és gyomorforgatóan emberi pillanatokat elevenítenek meg – ez Lanthimosnak eddig se ment rosszul, most sem okoz csalódást. A mellékszereplők között láthatunk néhány ismertebb arcot, mint például Nicholas Hoult és Mark Gatisst, de a hölgyek drámájának árnyékában nincs lehetőségük sok vizet zavarni.

a_kedvenc_4.jpg

Ami számomra különösen kiemeli a filmet műfajtársai közül, az az elképesztően groteszk módon ábrázolt korrajz. Látunk itt nemeseket csalni, hazudni, erőszakoskodni, teljes pompa közepette olyan lelki nyugalommal vitatni meg a számos emberi életet követelő háború problémáit, mintha csak a délutáni teájukról csevegnének, valamint olyan indokokkal hozni politikai döntéseket, amik a lehető legnagyobb jóindulattal sem mondhatók relevánsnak. Ráadásul a cselekmény csak egy-egy rövid jelenet erejéig mozdul ki a királyi birtok területéről, így az embernek akaratlanul is kinyílik a bicska a zsebében, mikor ezt a maroknyi embert látja országok sorsáról dönteni a legnagyobb pompa és fényűzés közepette. Mindezt rendkívül tudatos és jól használt fekete humorral tálalja a rendező, ami nem tipikusan angol stílusú, mégis kifejezetten helyénvalónak érződik. Becsülendő, hogy Lanthimos ezúttal nem akar öncélúan megbotránkoztatni, mert bár a film jobban feszegeti a jóízlést, mint műfajbeli társai, sokkal inkább foglalkozik azzal, hogy görbe tükröt tartson a kor nemessége elé – és ez jól is van így. Amint lerántják ezekről az emberekről az idétlen parókát és a hat kiló sminket, kényelmetlen feszengést idézhet elő meglátni alatta az állatot.

A produkciós dizájn kiváló, Lanthimos pedig mintha csak tessékelné a nézőt, hogy csodálja meg teljes pompájában. Számos jelenetben nagylátószögű kamerával dolgozik, nehogy lemaradjunk a nagy odafigyeléssel elkészített kosztümökről, díszletekről és sminkekről. Ugyanakkor egy percig sem habozik kifigurázni is a korszak furcsaságait, Rachel Weisz tánca például az egyik ­– jó értelembe vett ­–legnevetségesebb dolog, amit életemben láttam. A szokatlan operatőri munka és ez a bizarr humor Wes Anderson stílusát idézi, igen sajátos atmoszférát teremtve a palota mikrokozmoszának. Bár sok a filmben a szatirikus elem, a műfaji határvonalat azért nem lépi át, helyette inkább a drámára koncentrál. A pattogós, kétértelmű dialógusok az írónőt, Deborah Davist dicsérik, aki az elejétől a végéig biztos kézzel játszik a nézői érzelmekkel. Sokszor sikerült meglepnie, a karakterekről alkotott benyomásaimat pedig újra és újra át kellett értelmezzem, ami nem kis teljesítmény. Az is megkavarja az állóvizet, hogy nem teljesen egyértelmű, ki a film valódi főszereplője, idővel pedig nem egyszer fókuszt vált a történet. Furcsa, de üdítően változatos dinamikát kölcsönöz ez az eseményeknek és a film szerkezetének egyaránt.

a_kedvenc_5.jpg

Talán úgy tűnhet, hogy A kedvencről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, ugyanakkor ezt a filmet sem lehet mindenkinek ajánlani. Messze a rendező legbefogadhatóbb alkotása, de még mindig egy sajátos, művészies stílusú, olykor ráérősen lassú műről beszélünk, és bár én imádom a fekete humort, akinek nem kenyere, annak valószínűleg nem fog akkora élményt nyújtani. Ugyanakkor erősen javaslom azok számára, akik hozzám hasonlóan nem túl nagy rajongói a kosztümös drámáknak – ebben a filmben ugyanis nagy eséllyel olyan értékeket is fel fognak fedezni, amiket a műfaj többi darabjában kevésbé.

8/10

A kedvenc teljes adatlapja a Magyar Filmadatbázis (mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr8314992218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

expressziv 2019.08.07. 11:46:59

Nekem nagyon tetszett!

expressziv 2019.08.07. 11:46:59

Nekem nagyon tetszett!
süti beállítások módosítása