A fantasy korunk egyik legismertebb és legsikeresebb irodalmi műfaja, ez kétségtelen. Kis túlzással állíthatom, hogy a fantasyt, mint jelenséget, kulturális elemet mindenki ismeri. Érdekes módon a mai modern világ embere a mindennapi technológia tompító hatásának hála, valahogy elszakadt az archaikus világtól, de ugyanakkor visszavágyik ebbe a szinte megfoghatatlan misztikus és ismeretlen légkörbe. Talán épp ezért olyan népszerű manapság ez a műfaj. A kitalált világokban a modern kor embere kiszakadhat az egyre sterilebbé váló valóságból, hogy kedvére kalandozhasson varázslókkal, lovagokkal, orkokkal és törpökkel. De mint minden irodalmi mű, a fantasy zsánerében született történet sem hibátlan. Ezeket a hibákat a már sokat látott rajongó régi ismerősként köszönti. De egyszerűen nem vesz róla tudomást, szereti kedvenc műfaját, úgy ahogy van. Egy alkalommal beszélgettem egy kedves ismerősömmel a fantasy mibenlétéről, hibáiról, toposzairól és egy elég negatív véleményt fogalmazott meg a kedves illető, aki egyébként nő nemű. Ez a kijelentés fényében igazán fontos információ, úgynis azzal nyitotta a beszélgetést, hogy ő nem szereti a fantasztikus irodalom ezen ágát, mert véleménye szerint abban a nőket a szó legpejoratívabb értelmében megalázó tárgyi szerepben ábrázolják. Arról, hogy ez a megállapítás miért helytálló, vagy éppen miért oltári nagy bullshit, oldalszám lehetne értekezni. Érdekes módon a Dragonero ötödik kiadása kellemesen bekapcsolható ebbe a témába, hiszen A vérfiak királynőjének lapjain megismerheti a kedves olvasó Erondár feminista oldalát.
A birodalmi fürkész, Ian és barátja, Gmor ismét egy küldetés helyszínére tartanak. Ezúttal testőrként kell helytállniuk egy nemesi család lakodalmán, ahol az örömapa nem adhatja át magát a felhőtlen szórakozásnak. Hiszen tudomása van róla, hogy egy bérgyilkos tart a lagzira, azért, hogy a másvilágra küldje őt. Hőseink új útitársra is szert tesznek a kaland során. De a testőrködést követően sokkal fontosabb és véresebb feladat vár Ianra. A Nagy Sáncon túlra küldik, hogy találjon meg egy elveszett mágust, s derítse ki mi áll a vérfiak seregének szokatlan portyái mögött.
Jelen kötet az ötödik a magyar nyelven is elérhető Dragonero kalandok sorában. A sorozat már megjelent részei immár jócskán kitaposott ösvényén jár ez a kiadvány. Minősége továbbra is remek, a már megszokott színes, puhatáblás ragasztott kötet várja a kedves olvasót. A sorozat eddigi legvaskosabb fekete-fehér lapjait fedi az igencsak mutatós borító. Dragonero világa még mindig zseniálisan rajzolt. A tájábrázolás megunhatatlanul gyönyörű, a várak, városok hangulata továbbra is mindent visz. Ebben a kötetben is két kaland erejéig csatlakozhatunk hőseinkhez, a kötet első felében Iannak és Gmornak testőrként kell helytállniuk egy nemes úr megbízásából. Az első kaland helyszíne igazán hangulatos fantasy klisé. Egy remek kis középkori miliőt idéző város. Szűk utcákkal, magasba nyúló tornyokkal, hidakkal és az elengedhetetlen kocsmával.
Mint az eddig megjelent részek, az ötödik is nagy igyekezettel bővíti szeretett olasz fantasy világunkat. Ez az, amelyet a legjobban szeretek ebben a képregényben. Minden egyes folytatás olvasása közben olyan érzésem van mintha egy újabb DLC érkezne a már jól ismert és többször végigjátszott MMORPG-hez. Kedvenc fantasy világom újabb fajokkal és népekkel bővült ebben a kötetben is. Személyes kedvenceim a törpök népe is tiszteletüket teszik a Vérfiak Királynőjének lapjain. Egyes pletykák szerint a Nyári Képregénybörzére megjelent hatodik kiadásban is megjelennek kis szakállas barátaink. Ha már törp szakáll, akkor meg említenék egy jelenetet, amely igazán belopta magát a szívembe. A spoiler riasztó hangjelzését figyelembe véve csak annyit mondhatok, az a bizonyos törpös poén, ott a kocsmában igazán remekre sikeredett. Olyan igazi fantasy pátosz ragyog egy bizonyos mondatban, amely igazán méltó emléket állít J.R.R Tolkiennek Dragonero világában
A kiadvány második része egy, az első fejezettől teljesen különálló kalanddal folytatódik, ez egy igazán véres és rémes fejezet Ian életéből. Hősünk egyszer már járt Varliendár halott pusztaságában. Itt győzte le az a bizonyos sárkányt és itt vált a mindenki által ismert Dragonerová. Mostani küldetése sem könnyebb, és újra a már említett pusztaságba vezeti hősünket és hűséges társát. A két kalandort régi ismerősként üdvözölhetjük, már rögtön az első oldalakon. De nagy örömömre az újabb történések hőseink eddig még nem ismert képességeire és hibáira is rávilágítanak. Ott van mindjárt a kedvencem az Ork Shéf Gmor, aki egy bárdot megszégyenítő tehetséggel adott elő egy ork népdalt, egy igazán különleges hangszerrel. Erősen gondolkodtam, de nem találkoztam még éneklő orkkal. Így ez igazán nagy élmény volt, kicsit úgy képzelem el, mint amikor egy Klingon ad elő egy részletet népük énekes fegyvertárából. Gmor hangszere az, amely igazán érdekessé teszi ezt a daloló jelenetet. Egy régi olasz hangszerrel játszik a birodalmi fürkész pajzstestvére, egy okarinnal. Ez az érdekes apróság ragyogó módon köti össze világunkat Erondárral.* Iannal kapcsolatban megfogalmaztam egy kisebb fajta problémát az előző rész kritikájában. Mondhatni ez a felvetés ebben a kötetben meg is oldódik, végre nem egy legyőzhetetlen darálógép ez a szőke Birodalmi Ügynök. Hősünk esetlen oldala is megmutatkozik, bizony ebben a részben elkövet nem egy hibát és elszenved pár vereséget. A negatív eredmények ellenére mégis szerethető marad Ian, nálam személy szerint a Nagy Sáncon érett be ez a karakter.
A feminista vonalra egy kicsit vissza kanyarodva, ez az egyik legnagyobb mítosz, amely szeretett zsánerünket kísérti. Nem mondom, hogy nincs alapja ennek a megállapításnak, hiszen elég csak a falatnyi ruhában szaladgáló dús keblű hölgyekre gondolni egy-egy Conan történetben, és meg is van az alap, amelyből ez az elmélet táplálkozik. Azonban erre a berendezkedésre és szerep modellre, nem egy klasszikus rácáfol. Új, vagy éppen nem nagyon látott szerepet osztva a női karakterek. Így tett a Dragonero jelen száma is. Erondár birodalmát Védnővérek szolgálják, akik igazi harcos amazonként védik a mágusokat. A szerzetesnőket semmi sem riasztja el, akár életük kockáztatásával is megvédik a rájuk bízott delikvenst. Igaz, hogy az előző kötetben már szóba kerültek a legendás nővérek, de a Vérfiak királynőjénben igazán testközelből ismerhetjük meg őket. Az utolsó fejezet kifejezetten azzal a céllal készült, hogy az olvasó betekinthessen a Védnővérek életébe. Személy szerint nekem nagyon tetszett ez a kis különálló epizód, szívesen olvasnék még pár hasonló történetet.
Egy újabb remek kalandon vagyok túl kedvenc orkommal és Iannal egyetemben. Továbbra is az az érzés kerített hatalmába, hogy a történések közepette az események csupán egy kis részei a nagy egésznek. A háttérből pedig még egy eddig nem látott főgonosz osztja a lapokat. Nagy érdeklődéssel várom az újabb részeket, kíváncsi vagyok legközelebb mivel fog bővülni Dragonero csodálatos világa.
10/10
A képregényt a Goobo Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
*Műkedvelő olvasóim kedvéért íme egy kis okarina muzsika:
