A Marvel filmes univerzuma az eddigi történetével megmutatta, hogy átgondolt koncepcióval, jól kidolgozott karakterekkel és megfelelő alkotókkal egyáltalán nem lehetetlen elérni a mozipénztárak előtt kígyózó sorokat és a dícsérő kritikákat. Ebben a tekintetben leginkább az Infinity War dobott nagyot: Thanos behozásával nem csak egy erős ellenfelet kaptak szereplőink, de a lezárásban történt tizedeléssel a készítők az erőteljes nézői meghökkenést is elérték, amely egyenes utat mutat annak, hogy mindenki látni akarja, ebből a slamasztikából miképp másznak ki a már sokat próbált hőseink.

A Russo-testvérek a Végjáték kapcsán azonban gondoltak egyet és kicsit csavartak az eddigi filmek bevált koncepcióin - sokkal inkább a karakterek lelki oldalát vették alapul, így a Bosszúállók kalandját lezáró alkotásban a korábbiakhoz képest arányaiban jóval kevesebb akciójelenetet kapunk. Ez azonban nem tesz rosszat a filmnek: a Végtelen háború egyik rákfenéi éppen a túltolt harcok voltak, az ezekkel való spórolás pedig felértékeli a szerepüket.

Ahogy kellő helyet hagy annak is, hogy méltó karakterívek szülessenek a lezárásban is. Szinte hihetetlen, de a már jól megismert társaságot bizonyos szempontból tovább sikerült árnyalni, a film elején felbukkanó "szokatlan" hangulat pedig egészen más fénytörésbe helyezi nemcsak a karaktereket, de a színészeket is. Robert Downey Jr. például tökéletesen alkotja meg Tony Stark újonnan bekerült "rétegeit" és Scarlett Johansson is ebben a filmben brillírozik leginkább.

Ettől függetlenül a Végjáték nem feltétlenül az a sötét borongós alkotás, amire talán sokan vártak. Sokkal inkább nevezném egy olyan jutalomjátéknak, ami egy ilyen hosszú történetfolyamnak kijárt: láthatóan a kellő fanservice felhasználásával a Marvel azon volt, hogy minél epikusabb zárlatot kapjon a történet. Ez elsülhetett volna rosszul is, kaphattunk volna egy pátosszal átitatott, ízléstelenül melodramatikus filmet, azonban a Végjáték végig kellő egyensúllyal zsönglőrködik a már rég bevált eszközökkel - humor és dráma ismét jól megfér egymás mellett, erősítve a másikat.

Ugyanakkor egy-két aspektusban voltak kisebb problémák. A tétek növelése például nem egészen úgy működött, ahogy azt talán várhattuk, a történetvezetésben pedig vannak olyan feldobott labdák, amiket nem igazán sikerült lecsapni, vagy épp nem úgy, ahogyan azokat kellett volna. Ezekről spoiler miatt nem beszélhetek, de az összkép a legtöbb aspektusban erőtlenebb, mint a Végtelen háború esetében -Thanos szerepe és árnyalása egyáltalán nem működik olyan jól, mint az "elődben", de a hősökre kiosztott játékidő és a megidézett jelenetek is lehettek volna mértékletesebbek.

Viszont összességében elmondható, hogy a Bosszúállók: Végjáték a "széria" legérzelmesebb és talán legérettebb darabja, amely bár megtehette volna hogy karosszékében hátradőlve kiszolgálja a rajongóit, inkább a nehezebb utat választva méltó lezárást adott egy kifejezetten erős folyamnak.

8/10