Mi lesz abból, ha Christopher Moore a karácsony apropóján szabadjára engedi a fantáziáját? A szokásos abszurd agymenés, amelyben van minden a mókuspornótól kezdve beszélő denevéren át ásóval legyilkolt Télapóig. Nem olyan felejthetetlen darab, mint a Mocskos meló, de a konstans nevetőgörcs így is garantált. A címben szereplő angyal tényleg nagyon hülye, de legalább nagyon jól néz ki, arról meg végső soron nem tehet, hogy az általa létrehozott karácsonyi csoda pöttyet félrement, és egy teljes zombihorda zúdult egy békésen karácsonyozni szándékozó társaságra. Az összecsapás az emberek és a zombik között rettenetesen el van borulva, ellenben nagyon vicces, de hát aki arra vetemedik, hogy Christopher Moore-t olvasson, nagyjából tudja, hogy mire számíthat, és lássuk be, pont a zakkantsága miatt szeretjük a könyveit. Miközben esünk lefelé a székről a nevetéstől, azért észrevesszük a gyilkos szatírát a kisvárosi életről, ahol mindenki ismer mindenkit, a piszkos kis titkok előbb-utóbb napvilágra kerülnek, a magánélet nem létező fogalom, vagyis valahol a saját kis életünk nyűgein is nevetünk az abszurd módon túltolt események követése során. A szerző szokásához híven minden klisét kifordít, akkor csavar a történeten, amikor már azt hiszed, hogy végre érted, mi is történik, aztán persze kiderül, hogy pont most veszítetted el véglegesen a fonalat. Végül rájössz, hogy a legjobbat akkor teszed, ha nem agyalsz a sztorin, egyszerűen hagyod magad sodortatni ezzel az eszement történettel, és hatalmas kacajok közepette kíváncsian várod, mi is lesz a végkifejlet. A szerző írásaihoz szükséges egyfajta nyitottság, ezért akit pl. a temetői szex gondolata elriaszt, az inkább ne erőltesse ezt a könyvet, a többiek azonban biztosan nem fognak csalódni, olyan karácsonyt kapnak a pofijukba, hogy a zombi Télapó adja a másikat.

A karácsony egy nagyon szép ünnep, ami megmelengeti a lelkünket, de néha bizony nagyon unalmas tud lenni, és a család is időnként az agyunkra megy. Ezt persze nyilvánosan sohasem valljuk be, mert mit szólnának hozzá az emberek ugyebár. Nos, Christopher Moore-nak nincsenek ilyen szempontból gátlásai, egy oldalon több tabut szeg meg, mint mások egész életükben. De mivel rendkívül szórakoztató módon teszi ezt, ezért egyszerűen nem lehet rá haragudni...

A vicces felszín mögött a szerző olyan nagyon komoly problémákra hívja fel a figyelmet, mint a magány, a párkapcsolatok bonyolultsága, a gyerekekre való oda nem figyelés, stb., vagyis pont azért tud nagyon ütős lenni ez az eszement sztori, mert megvannak a maga mélységei. Kár, hogy a vége picit cukormázas lett, de hát mégiscsak a szeretet ünnepéről van szó, kapja már össze magát az a szerencsétlen angyal és tegyen végre igazi csodát, nem igaz? Raziel tényleg nagyon távol áll attól a képtől, ami ezekről az éteri lényekről él bennünk, de veterán Christopher Moore-rajongók számára ebben semmi meglepő sincs, emberünk nagyon ért ahhoz, hogy a feje tetejére állítson mindent, neki tényleg semmi sem szent, miért pont a karácsonyt tartaná tiszteletben? Szándékosan nem az ünnep idején olvastam el ezt a könyvet, mert eléggé családcentrikus vagyok, és nem biztos, hogy a feldíszített karácsonyfa mellett, szeretteim társaságában annyira értékeltem volna ezt a könyvet, mint most, amikor már az ajtón kopogtat a tavasz, és lélekben már eléggé eltávolodtam a karácsonytól.

Az események picit nehezen indulnak be, de amikor a Télapó ásó által múlt időbe tevődik, elszabadul a pokol. Innentől kezdve tényleg nem érdemes semmilyen logikát keresni a sztoriban, lazítsunk és nevessünk jókat. A főszereplők igazi lúzerek, akikből az abszurd élethelyzet hozza majd ki a hőst, de addig is borogathatjuk magunkat rendesen a szereplők viselt dolgai miatt. Itt van nekünk a nem éppen szakmai kiválóságáról híres rendőr, Theo, aki elvett egy "B" filmekben játszó színésznőt, Molly-t, aki minden nap egy pallossal gyakorol, hogy formában maradjon, és ha nem veszi be a gyógyszereit, simán előfordul vele, hogy nadrág és bugyi nélkül megy bevásárolni. Lena túl van egy rossz házasságon és egy váláson, Tucker Case egy életművész, aki egy olyan denevérrel flangál, aki napszemüveget hord. Szóval alapjáraton is elég lökött a társaság, de az igazi buli akkor kezdődik, amikor nem éppen észkombájn angyalunk csoda helyett zombikat küld rájuk.

A szerző sziporkázik, mint mindig, de bennem maradt egy kis hiányérzet, olvastam már jobb könyvet is tőle. Mindezzel együtt remekül szórakoztam, együltő helyemben végeztem ki a történetet, de a katarzis ezúttal sajnos elmaradt. Jó, de volt már jobb. Ami ebben az esetben az jelenti, hogy az ember lánya jókat kacarászik, "ne már" felkiáltásokkal kommentálja az eseményeket, igazi gyógyír a szürke hétköznapokra ez a nem túl hosszú kötet, amelynek köszönhetően rövid időre elfelejtjük minden gondunkat-bajunkat, és teljes gőzzel szurkolunk hőseinknek, hogy megússzák valahogy a Télapó vezette zombik támadásait. A borító nagyon találó, teljes mértékben visszaadja a könyv hangulatát és persze kellőképpen figyelemfelhívó is. Pék Zoltán fordítása zseniális, mint mindig, rajongóknak kötelező darab, a többieknek erősen ajánlott. Mert a nevetés gyógyít, és Christopher Moore-nak köszönhetően kinevethetjük minden karácsonnyal kapcsolatos frusztrációnkat.

8/10

A könyvet az Agave Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.