Azt hiszed, neked van a legmocskosabb melód a földtekén? Sehol nem vagy Charlie Asher-hez képest, aki külsőleg teljesen normálisan neurotikus bétahímnek néz ki, valójában ő maga a Halál. Na jó, ne legyünk ennyire drámaiak, ő igazából halálkereskedő, és az a dolga, hogy a lélekedényeket eljutassa az elhunytaktól azoknak, akiknek egy felsőbb hatalom továbbítani rendelte, vagyis ő őrködik azon, hogy a lelkek egyensúlyban legyenek, és ne szabaduljon ránk a Sötétség. Azonban valami rendesen elcsesződött a normál ügymenetben, mert egyre elborultabb dolgok történnek emberünkkel, akit nem kicsit visel meg, hogy egyedülálló apaként kell felnevelnie lányát, Sophie-t, és akkor még itt van neki ez az egész világvége, meg az ilyesmi. Christopher Moore zseniálisan morbid humorral rendelkezik, és nem fél olyan tabutémából viccet csinálni, mint a halál. Nőiesen bevallom, nem voltam biztos benne, hogy végig tudom olvasni ezt a könyvet, mert mostanában veszítettem el egy közeli hozzátartozómat, ezért elég érzékenyen érint a téma, de egyetlen másodpercig sem éreztem úgy, hogy az író meggyalázná a nagymamám emlékét, sőt ellenkezőleg, nagyon sokat segített a gyász feldolgozásában, ugyanis, bármennyire furcsán hangzik, a nevetés gyógyít. Mert miközben egyre vadabb kalandokba keveredünk Charlie-val, azt is láthatjuk, miként lépnek át egy másik dimenzióba azok a lelkek, akik itthagynak bennünket, és hogyan próbálják feldolgozni ezt a traumát az ittmaradottak. A rendkívül vicces felszín alatt - amelyhez azért kell egy bizonyos fokú nyitottság, mert tényleg nem hétköznapi stílusa van a szerzőnek - megdöbbentően erős filozófiai háttér húzódik meg, kellőképpen eltöprenghetünk életen és halálon két nevetőgörcs között. Egyetlen hibája van ennek a kiváló könyvnek: a vége. Az annyira gyengus lett, hogy alig várom már a nemsokára érkező folytatást, amelyben reményeim szerint Christopher Moore helyrehozza ezt a kis gikszert. Mocsok jó könyv!
Charlie Asher képtelen magához térni a sokkból, hogy elveszítette feleségét, az élete romokban hever, csak kislánya, Sophie tartja benne a lelket. Aztán furcsa dolgokat kezd tapasztalni maga körül: az emberek úgy hullanak körülötte, mint a legyek, izzani lát tárgyakat, lények beszélnek hozzá a csatornából és hasonlók. Miután megtudja, hogy ő egy halálkereskedő, a kezdeti kétségbeesés után jobb híján belenyugszik az új melóba, azonban viharsebesen rá kell jönnie, hogy a Sötétség erői túlságosan megerősödtek, és az ő feladata ezeknek a rémes lényeknek a visszaűzése arra a pokoli helyre, ahonnan jöttek...
Christopher Moore-t A velencei sárkány című könyvnek köszönhetően fedeztem fel magamnak, és nagyon megtetszett az a tökéletesen elborult, ugyanakkor kőkemény filozófiai mélységekkel rendelkező humor, amelyet képvisel, aki szereti a Monty Python stílusát, annak be fognak jönni a szerző írásai. Azért mennek élményszámba az alkotásai, mert meri elengedni a fantáziáját, gátlások nélkül rúgja fel a műfaji sablonokat, képes arra, amire nagyon kevesen: meg tudja lepni az olvasót (amire lássuk be, mindannyian vágyunk, amikor belevágunk egy könyvbe), végig fenn tudja tartani az érdeklődést, és miközben istenien szórakozunk az agyament kalandokon, mélyen el is gondolkodunk a mélyebb mondanivalón. Ezúttal is hozta az író a tőle várható szintet, vette magának a bátorságot, és egy nagyon komoly témából, a halálból űzött viccet, zseniálisan és gátlástalanul, mégis tiszteletben tartva az elhunytak emlékét.
Öveket becsatolni, a Kaszás rendet vág az árnyak között, de nem úgy, ahogyan elsőre gondolnád, hanem pl. petárdákkal, felspécizett autóval, karddal, és akkor a mókusemberekről még nem is beszéltem. Nehéz időkben nem lehet válogatni az eszközökben, pláne, hogyha a világ sorsa a tét, nemdebár? De mit lehet várni egy olyan bétahímtől, akinek a legjobb barátját Menta Friss-nek hívják, a kislányát pokolfajzatok védik (Alvin és Mohamed nevűek egészen pontosan) a gonosz lényektől, és akivel egy rendőr a következő teljesen komoly beszélgetést folytatja le: "Volt valaha valami elmebetegsége? Hát, most már van. Gratulálok. Legközelebb használhatja alibiként". Az ártatalannak tűnő leánygyermekre is nagyon oda kell figyelnie, hiszen egy "cica" szóval ölni tud. Szó szerint. De akadnak még érdekes szereplők az életében, pl. a testvére, Jane, és a két alkalmazottja, a nem kicsit punk Lily, aki némi fáziskéséssel adja át neki a könyvet, amelyből új hivatása alapjaival megismerkedhet, és Ray, a paranoiás egykori zsaru, akik ketten együtt több bajt tudnak keverni, mint a Morrigan (hárpiák, akik nagyon csúnya dolgokat tudnak művelni, ha bedühödnek). Vagyis őrület van a köbön, totál káosz szegény Charlie élete, akinek még egy démonnal is szembe kell szállnia, hogy megmentse a lelkeket, meg a világot. Totál szívás ez a meló, de valakinek mégiscsak meg kell csinálnia, úgyhogy emberünk teszi a dolgát, és igyekszik nem a lelkére venni az egész cuccot. Mi pedig szurkolunk ezerrel, és dobjuk el az agyunkat folyamatosan a történeten.
Lezúzza az olvasó agyát Christopher Moore ebben a könyvben, eléri azt, hogy el tudjuk engedni minden belénk nevelt tabut a halállal szemben, és eljussunk addig, hogy ne szégyeljünk nevetni szeretteink elvesztésén, hiszen tudjuk, hogy csak a test hal meg, a lélek halhatatlan, és igenis kell az eszement körítés ahhoz, hogy átérezzük, milyen filozófia háttér áll emögött az ordas nagy közhely mögött. Komoly témát feszeget ez az alkotás elképesztően vicces formában, mindenkinek ajánlom, annak is, aki csak istenien akar szórakozni, és annak is, akinek háborog a lelke szerettének elvesztése miatt. Megrendítően felkavaró, röhejesen komoly alkotás.
9/10
A könyvet az Agave Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
