Kittenberger visszatért és jobb, mint valaha! Ami nem kis dicséret, hiszen már az első rész sem volt piskóta, a folytatás pedig még ahhoz képest is pazar. Óriási siker volt 2016-ban ez a remek steampunk képregény, ami ráadásul a miénk, hiszen magyarok az alkotók, akik az előző részhez képest sokat fejlődtek, mind szövegben, mind látványban és rajzban, visszatértek a régi kedvencek, és megérkeztek az újak, akik minden valószínűség szerint még a mostaninál is nagyobb kalamajkába fognak keveredni a folytatásban, pedig már így is éppen eléggé belekerültek hőseink a nemzetközi kulimászba. A steampunk stílus remekül megy a századelős hangulathoz, a történet kellőképpen ütős és szövevényes, a humor nagyon ütős, de az én igazi kedvenceim a metapoénok, amelyek nagy részét szerencsére megmagyarázzák a szerzők a kiadvány végén, mert különben nagyon jó kis sztorikról maradnánk le, amelyeket sikerült beleszőni ebbe az agyeldobósan jó kis képregénybe. Történelem és irodalomrajongóként is sikerült új ismeretekre szert tennem ezek a kis szösszenetek által (abszolút kedvenc: "bemutatom az özvegyemet", illetve Bédy-Schwimmer Rózsa rövid életrajza), Van itt minden a Tunguzka meteorittól kezdve Schratt Katalin-on át Kropotikin hercegig, a főszereplőknek, Ácsnak és Bakának (zseniális a névadás, régi ismerősök a grundról, némileg átköltve) na és persze Kittenbergernek - akit az egykori nagy vadászról mintáztak (tiniéveim nagy kedvencei voltak a könyvei, amelynek a természetleírásaira még ma is emlékszem) -, levegőt venni sincs idejük, olyan iramban zajlanak az események. Másodpercre sem unatkozunk, csak kapkodjunk a fejünket, hogy le ne maradjunk egy poénról vagy bunyóról, és persze nagyon kell figyelni, hogy ki van kivel, mert mindenhol nyüzsögnek a kémek, a titkok, olyannyira, hogy még a nagy Hector Pierrot (aki rendkívüli módon hasonlít egy bizonyos belga detektívre) agytekervényeit is próbára teszik. Valami egészen egyedi egyveleg ez a képregény, és a káoszból egy übermenő kalandregény születik, képregényre álmodva, fantasztikus fantáziával és rajzkészséggel kivitelezve. Zseniális darab, és remélem, minél előbb jön a folytatás, mert már nagyon kíváncsi vagyok, hogyan alakulnak a további kalandok.

1908-ban járunk, Kittenberger Kálmán Magyarországon gyógyulgat egy nem éppen harmatos afrikai túra után, és már nagyon unatkozik, ezért kapva kap az alkalmon, hogy régi barátjával, Damaszkin Arzénnal  - akinek a sógornője Schratt Katalin, Ferenc József császár barátnője - Budapestre utazzon. Időközben Londonban Ács és Baka szokásuk szerint óriási bajba kerülnek, és mire észbe kapnak, egy nemzetközi kémügy kellős közepébe csöppennek, akárcsak kedvenc vadászunk...

Hihetetlen, hogy mennyi kalandot sikerült belezsúfolni ebbe a nem túlságosan vaskos képregénybe, miközben a karakterépítésre és a történetszövésre is maradt idő, és akkor a humorról és az akcióról nem is beszéltem. Megfordulunk Afrikában, Londonban, Budapesten, amelyeknek teljesen korhű a miliője, olyan steampunk finomságokkal, mint pl. egy vonat, motorcsónak vagy Zeppelin. Belefutunk hercegekbe, anarchistákba, bejbe, angol miniszterelnökökbe, afrikai varázslóba, hiénaszerű szörnybe és ki tudja még kikbe, a lényeg az, hogy hőseinek alaposan belecsöppennek az események sűrűjébe, és a legizgalmasabb az, hogy velük együtt próbálunk rájönni, hogy tulajdonképpen mi körül is zajlik igazából az egész nemzetközi felhajtás? A rajzok szinte életre kelnek, teljesen filmszerű az élmény, a karakterek és a történet is jóval többdimenziósabb, mint az első részben, és biztos vagyok benne, hogy a folytatásban is emelni tudják a tétet az alkotók.

Mostanában volt szerencsém jó néhány minőségi külföldi képregény magyar verziójához, ezért nyugodtan mondhatom, hogy a Kittenberger simán hozza a nemzetközi szintet, mind rajzban, mind tartalomban, a humora eszméletlen, a stílusa echte magyarosch, miközben még a történelmi ismereteinket is gazdagíthatjuk. Magasabb dimenzióba került a képregény az előző részhez képest, amely tökéletesen alkalmas volt arra, hogy felkeltse az olvasók figyelmét Kittenbergerék iránt, azonban másodjára már csipkedniük kellett magukat az alkotóknak, hogy fenntartsák az érdeklődést és meghozzák a kedvet a folytatásokhoz. Jelentem, tökéletesen sikerült a mutatvány, jómagam egyáltalán nem vagyok geek, a steampunk sem éppen az én stílusom, de jelen kritika azért készült el rekordlassúság alatt, mert mindig muszáj volt belelapoznom ebbe a gyönyörű kivitelű képregénybe, és viharsebesen újra belevesztem a történetbe, miközben elsüllyedt körülöttem az idő.

Vajha tény, hogy milyen széles történelmi és irodalmi spektrumból tudtak szemezgetni az alkotók a századelőről, nemcsak Kittenberger Kálmánt keltették életre, hanem a korszak kevésbé ismert szereplőit is, tökéletesen szórakoztatnak bennünket, miközben tömködik tele a fejünket a jobbnál jobb miniinfókkal, amelyek néha annyira elvesznek a poénözönben, hogy csak többedjére sikerül észrevenni, de nem baj, legalább van okunk újraolvasni ezt a kis tüneményt, amelyből remélhetőleg még hosszú sorozat fog készülni, mert ha ma marad a színvonal, biztosan nem fogunk ráunni. Összegezve: végre van egy átkozottul jó kis magyar képregénysorozat, amiért lehet rajongani, még a hozzám hasonló antigeek-eknek is, hajrá, csak így tovább!

10/10

A képregényt az alkotók jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.