Nagyon erős személyiség kell ahhoz, hogy valakit ne rontson meg a siker. Neil Armstrong ilyen volt, egy igazi hős, aki fegyelmezetten viselte a rá irányuló figyelmet, hiszen tudta, milyen történelmi tettet hajtott végre, de ez a csendes, zárkózott, precíz mérnökember egyáltalán nem változott meg attól a hihetetlen médiaérdeklődéstől, ami rázúdult azután, hogy ő lett az első ember, aki a Holdon járt. Egész életében hangsúlyozta, hogy ez az érdem egyáltalán nem az övé, rengeteg ember munkája van abban, hogy az Apollo-11 parancsnokaként ő tehette elsőként a lábát a Holdra, sok-sok évig fejlesztették a technikát a NASA-nal, hogy Kennedy elnök ígérete szerint még az 1960-as években megvalósuljon ez a mérnöki csúcsteljesítmény. Mert hiába volt a világ szeme az űrhajósokon, mégiscsak a szakemberek juttatták fel őket az űrbe, és főként azért lehetett Armstrongé a megtisztelő feladat, mert ő nemcsak kitűnő pilóta volt, hanem remek mérnök is, aktívan részt vett a fejlesztés munkálataiban, teljesen tisztában volt a technikával, hideg fejjel tudott dönteni, érzelmileg teljesen stabil volt, vagyis ha valami történik odafent, biztosak lehettek benne a döntéshozók, hogy tudja kezelni a problémát. Mivel ezt a könyvet egy tudós ember írta - James R. Hansen történész, egyetemi tanár, és már korábban írt Pulitzer-díjra jelölt könyvet az űrrepülésről - egy kicsit szárazra sikeredett, sehol semmi szaftos botrány, csak a puszta tények, olvasmányosan, de szakszerűen, üdítő kivétel ez az alkotás az életrajz műfajának zajos és hangos tengerében. Méltó módon emlékezik meg Neil Armstrongról és az űrkutatás azon időszakáról, amelyben aktívan részt vett, máshol vannak benne a hangsúlyok, mint a belőle készült filmben, nyilván a grandiózus látványt nem tudja prezentálni az olvasóknak, ellenben tényleg mindent megtudhat az érdeklődő a Holdra szállásról. Ugyanolyan csendes, elmélkedős darab, mint amilyen Armstrong jelleme volt, ugyanakkor nem hallgatja el a magánéleti és szakmai problémákat sem, nem éppen sodró lendületű könyv, és időnként nagyon bele tud veszni a technikai részletekbe, ellenben alapos és átfogó képet ad az első emberről a Holdon.
Hosszú volt az út egy amerikai kisvárosból a Holdra, de Neil Armstrong a rá jellemző hűvös eltökéltséggel járta végig. 1930-ban született, édesapja könyvvizsgáló volt, a munkája miatt sokat költözött a család, míg végül 1944-ben Wapakonetában telepedtek le. A kisfiút már korán magával ragadta a repülés, pilóta és mérnök lett, harcolt a koreai háborúban, kutatópilótaként dolgozott, majd 1962-ben a NASA-hoz igazolt, a többi pedig, ahogyan mondani szokás, már történelem...
Armstrong magánélete mentes volt a botrányoktól (kétszer nősült, az első házassága hosszú évtizedekig tartott, a második élete végéig, a lehetőségekhez képest kerülte a nyilvánosságot, csak a munkájának élt), de azért nem volt könnyű mellette az élete első feleségének, Janet-nek, akinek gyakorlatilag egyedül kellett szembenéznie a mindennapi családi problémákkal, amit nem viselt könnyen, mégis kitartott mellette, amíg felnőttek a fiaik, és csak utána kezdeményezte a válást. Űrhajósfeleségként extrém nyomás nehezedett rá a Holdra szállás időszakában, hiszen úgy kellett kezelnie a sajtó érdeklődését, hogy nem tudhatta, visszatér-e a férje a küldetésről, amely annak ellenére, hogy hosszú évekig készültek rá, mégiscsak lutri volt, hiszen elég lett volna egyetlen technikai gikszer vagy egy rossz döntés, és a legénység az életével fizetett volna a hibáért. Megdöbbentő végigolvasni, mekkora mérnöki bravúr volt az egész művelet és mégis mekkora szerencse kellett hozzá, hogy rendben lezajlott minden - ráadásul a tévénézők szeme előtt-, többek között Neil óriási rutinja kellett ahhoz, hogy az utolsó pillanatban le tudjon szállni a holdjáróval, majd dokkolni tudjon vele a küldetés végén a parancsnoki modulon.
Valahol nagyon igazságtalan, hogy Armstorng-ból lett ikon, hiszen parancsnokként ő lépett elsőként a Holdra, miközben a legénység két másik tagja, Buzz Aldrin-ra és Mike Collins-ra sokkal kisebb figyelem irányult, pedig ők is ugyanúgy megtettek mindent a sikerért. Neil mentségére szóljon, hogy ő mindig elmondta, hogy ez egy csapatmunka volt, nem az ő érdeme, és felhívta a figyelmet arra, hogy mennyi ember sokéves munkája kellett ahhoz, hogy ő kiléphessen a Sas-ból és elmondhassa mára már legendássá vált mondatát: " kis lépés egy embernek, de óriási ugrás az emberiség számára". A könyv egyik legnagyobb erénye, hogy végigvezet bennünket a NASA sokéves űrprogramján, megismerhetjük a Gemini és az Apolló-programot, azt a hosszú és veszélyes utat, amíg eljutottak az amerikaiak odáig, hogy embert küldjenek a Holdra. Nem túlságosan köztudott, hány pilóta halt meg különböző technikai hibák miatt, amíg sikerült kikísérletezni a biztonságos űrrepülés feltételeit, hány barátját veszítette el Neil, mennyi belső feszültség volt az űrhajósok között, és hogyan alakult ki az Apollo-11 legénységének végső összetétele.
Teljesen más élmény a könyv, mint a film, de akit érdekel a téma, nem fog csalódni benne, kár, hogy Armstrong Holdra szállás utáni életéről inkább csak szőrmentén szerzünk ismereteket, pedig hiába vonult vissza a nyilvánosságtól és költözött egy farmra, elég élénk szakmai és üzleti életet élt, tanított egyetemen, részt vett különféle vállalkozásokban a legkülönfélébb iparágakban, és a jótékonysági munkája sem volt elhanyagolható. Ő mégis egy ikon maradt, akit mindenki tisztelt, nem felejtették el, azután sem, hogy az űrprogram iránt finoman szólva is csökkent az érdeklődés. A tévéközvetítésnek hála rengetegen lehettek tanúi annak a történelmi pillanatnak, amely alapvetően az emberi elme diadala volt, mégis Neil Armstrong lett a hőse. Ünnepeltethette volna magát, celeb lehetett volna, de az ő habitusától ez teljesen távol állt, szerencsére, mert így nem váltotta aprópénzre az ismertségét, ő nem egy percember volt, hanem egy nagyon magasan kvalifikált, tehetséges mérnök és pilóta, aki szakmailag és emberileg is a legtökéletesebb választás volt arra, hogy az Apollo-11 parancsnoka legyen és az emberiség nevében elsőként lépjen a Holdra.
8/10
A könyvet a Gabo Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
