Sándor Iván regénye a közelmúlt eseményeire a távoli múltba helyezett emberi példákkal reagál. A hetedik nap a vándorlás, a közeledő és fenyegető katasztrófa regénye, ahol semmi sem biztos: se a túlélés, se a holnap.

A hetedik nap egy különleges irodalmi kísérlet; nem túl hosszú, de annál tömörebb szöveg. Ha elég bátor lennék, most ugyanazokban a központozás nélküli körmondatokban írnám meg a véleményem, amellyel a szerző is megajándékozta az olvasót. Az már szubjektív ízlés dolga, hogy ezt mennyire sikerül befogadni, hiszen lesz, aki a végeérhetetlenül hosszú mondatokban a 17. század kaotikusságát, a lakosság kilátástalan helyzetét fogja viszontlátni, és lesz, akit hozzám hasonlóan zavarni fognak a lezáratlan gondolatok, az egybefolyó, jelöletlen párbeszédek.

A központozás hiánya tehát leginkább a korszak kaotikus napjait hivatottak megjeleníteni, melybe az író belepottyant minket, és a közelítő végzet is mind-mind izgalmas, feszültséggel vegyes alap, ami alkalmat adhat arra is, hogy a nem éppen szépirodalmon nevelkedett olvasókat is magához vonzza. A regényben felvonultatott történetek és szereplők mind ennek a bizonytalanságnak a gyermekei, ki vannak szolgáltatva a felettük álló hatalomnak, legyen az vallási, katonai vagy politikai, és a túlélésért folytatott egyéni harc is mind más módon jelenik meg életükben. Ők maguk is a társadalom különböző rétegeiből érkeznek, szegények vagy gazdagok, egy zsáknyi tulajdonnal vándorlók vagy orvosnak készülő úri sarjak. Ami közös, az annak a vágya, hogy ebben a világvége hangulatú környezetben megőrizzenek valamit az emberiség vívmányaiból, a tudományok és a művészetek gyűjteményéből.

Az újkor elején járunk, Németalföldön: dúl a vallásháború katolikusok és protestánsok között, akik nem kímélik egymást sem vallási, sem hatalmi kérdésekben, csupán akkor értenek egyet, ha a közös ellenség, a zsidóság mert kiállni önmagáért, vagy épp bárki másért. Az értelmetlen brutalitás és az esztelen gyűlölet aztán hamar véget vet minden kooperációnak, ezért a nép átlagos fia ugyanúgy fél a zsoldosoktól, ahogy az erőszaktevőktől és a dühös parasztoktól is. Ebben az apokaliptikus időszakban találkozik a négy főhős, hogy együtt hordozzák tovább a családi értékeket: a tudományok szeretetét, a zenét, a színészetet vagy épp a nyomdászat mesterségét. A káoszban zajló értékmentés maga az üzenet, az idegenellenesség pedig az az ismerős körülmény, amely a megmentésre szánt kultúra megalkotóit nyomorba döntheti. A hetedik nap a maga szabadságvágyával akár egy jelen korunkra is ráhúzható, könyvnyi terjedelmű allegória.

7,5/10

A könyvet a Magvető Kiadó jóvoltából olvashattam el.