Rapa Nui - A világ közepe / Rapa Nui (1994)
2018. szeptember 23. írta: FilmBaráth

Rapa Nui - A világ közepe / Rapa Nui (1994)

Az alkotók méltó emléket állítottak a Húsvét-sziget egykori lakóinak, kár, hogy az átütő erő hiányzik ebből a jobb sorsra érdemes filmből

rapa_nui.jpg

A legváratlanabb helyen és időben tud az ember lányának az eszébe ötleni tinikorának egyik nagy kedvence. A National Geographic-on néztem egy dokumentumfilmet a Húsvét-szigetről, és abban a percben, amikor a narrátor kimondta, az őslakosok nyelvén a sziget nevét, a Rapa Nui-t, azonnal tudtam, hogy nekem most azonnal újráznom kell. Nőiesen bevallom, hogy az első kép, ami beugrott a filmről, az Jason Scott Lee, amint kigyúrt felső testtel úszik a tengerben félmeztelenül, de mentségemre szóljon, hogy másodjára a fák kipusztításáról szóló picit hatásvadász kép jelent meg lelki szemeim előtt, ugyanis főleg ez okozta a sziget vesztét, a túlnépesedéssel súlyosbítva. Amikor az európaiak az 1722-ben felfedezték a szigetet, már egy összeomlott civilizációval találkoztak, és persze a híres moai-kkal, amelyekről még ma sem sikerült hitelt érdemlően megállapítani, hogy ki készítette őket és miért. Érdekes módon a legfrissebb kutatások a sok évvel ezelőtt készült film verzióját támasztják alá, vagyis azt, hogy a szobrok felállítása során pusztították ki a fákat a polinéz őslakók, akik ezzel saját végromlásukat segítették elő, mert felbomlott a sziget ökoszisztémája, és mivel túl sok gyermek született, nem tudták etetni a népességet, éhínség tört ki, amelyet hatalmi harcok súlyosbítottak, így a földi paradicsom lassan, de biztosan pokollá vált. Ezt a folyamatot mutatja be nem kevés romantikus mázzal leöntve ez az elfelejtett film, amely messze van a remekműtől, azonban több, mint egy szépen fényképezett dokumentumfilm. Egy Rómeó és Júlia történetbe ágyazva (a helyi uralkodó osztály szépreményű fia beleszeret az alávetett népréteg szép leányába, amelyet persze senki sem néz jó szemmel) ismerkedhetünk meg a sziget végnapjaival, amely nem lett annyira apokaliptikus mértékű, hogy igazi katarzist éljünk át, de ahhoz tökéletes, hogy megismerjünk egy régen letűnt kultúrát és adjunk a romantikának egy borongós őszi estén.

Az ifjú Noro (Jason Scott Lee) a Hosszúfülűek leendő vezetője, akinek győznie kell a szigeten hagyományos versenyen, hogy nagyapja és a törzse megtarthassa vezető szerepét a szigeten. Habár a szerelem köti le gondolatai nagy részét - a lenézett Rövidfülűek szépséges leányába, Ramanába (Sandrine Holt) szeret bele -, azért az is feltűnik neki, hogy valami nagyon nincs rendben a lakóhelyén, azonban mire rájön, hogy mi is az, már késő, a sziget civilizációja saját magát pusztítja el...

Eredeti helyszínen forgatták a filmet, gyönyörű tájon rohantak a végzetükbe a szigetlakók, nem véletlen, hogy az operatőrnek köszönhetően tobzódunk a szebbnél szebb jelenetekben, talán egy picit túlságosan is belefeledkeztek az alkotók a szépséges környezetbe, és a forgatókönyvre egy kicsit kevés energiát pazaroltak. Nagy sztárok sem voltak a filmben - bár akkoriban Jason Scott Lee elég híres volt, mert ő játszotta Bruce Lee-t a róla szóló életrajzi alkotásban -, ami talán nem is baj, mert így nem a színészeken volt a hangsúly, hanem a történeten, de mégsem lett belőle kiemelkedő siker, holott a producerek között az akkoriban karrierje csúcsán álló Kevin Costner is felbukkant. Nekem annak idején hatalmas élmény volt a film megtekintése, teljesen elbűvölt ez a számunkra annyira távoli világ, ahhoz viszont fel kellett nőnöm, hogy észrevegyem, valójában nem a szereplők sorsa az igazi tragédia, hanem a szigeté és a kultúráé. És nem tanulunk a rossz példából, tovább pusztítjuk a környezetünket, ebben a helyzetben nagyon szívet melengető tud lenni egy olyan hír, hogy egy 24 éves fiatalember vette magának a bátorságot, és összehozta azt a projektet, amellyel megkezdték az óceánok megtisztítását az egyre nagyobb problémát jelentő műanyagoktól.

Mégsem ökofilmről van szó, inkább egy romantikus történelmi drámáról, amelyből megismerhetjük a Húsvét-sziget népének tragikus történetét. A forgatókönyv összességében sajnos nem lett túl acélos, a karakterek nem kicsit súrolták alulról a középszert, girl power-ről akkoriban még szó sem lehetett, a női főszereplőnek csak néhány félmeztelen szerelemi jelenet jutott Jason Scott Lee-vel, és passzívan figyelhette, ahogyan a két egykori barát verseng érte (és nem mellesleg a saját klánjának a hatalmáért). A romantika azonban egyáltalán nem takarta el, milyen nehézségekkel kellett szembenézniük Rapa Nui lakóinak, az éhínségtől kezdve az elnyomáson át a nagy kőszobrok összességében értelmetlen építéséig, de a dráma mégsem tud akkorát ütni, mint lehetett volna, kár érte. Egyszer azonban mindenképpen érdemes megnézni ezt a filmet, és egyáltalán nem csak azért, hogy az urak az alulöltözött (vagyis vetkőzött) női szereplőkön legeltessék a szemüket, mi lányok pedig Jason Scott Lee-n és Esai Morales -n, a dögös tetkókról nem is beszélve. Nagyon is szíven tudja ütni a nézőt a Húsvét-sziget civilizációjának bukása, de ahhoz túlságosan elviszi a hangsúlyt a történetről a gyönyörűen fényképezett táj és a szerelmi háromszög, hogy kőkemény drámának éljük meg a látottakat.

rapa_nui2.jpg

Jason Scott Lee-nek csak néhány boldog év jutott az álomgyárban a kilencvenes évek elején, pedig nem csak nagyon jól nézett ki, de színészi tehetségnek sem volt híján, valamiért mégsem sikerült az igazi áttörés. Noro szerepében azonban emlékezetes alakítást nyújtott, Esai Morales személyében méltó ellenfelet kapott, Sandrine Holt-nak azonban csak a szép biodíszlet szerepe jutott. George Henare mesterien gonoszkodott Tupa pap karakterében, de a mellékszereplők is beleadtak apait-anyait a szerepükbe.

A mai CGI-filmek tömkelegében öröm látni egy ilyen eredeti helyszínen forgatott alkotást (más kérdés, hogy a színészek biztosan nem őriznek róla szép emlékeket, hiszen rettenetesen rossz időben kellett egy szál ágyékkötőben hiteles alakítást nyújtaniuk), és sok mindent megtudhatunk egy régen letűnt népről, valamint a híres szobrokról. Az alkotók méltó emléket állítottak a Húsvét-sziget egykori lakóinak, kár, hogy az átütő erő hiányzik ebből a jobb sorsra érdemes filmből. Szerethető, különleges darab, amelyet még ma is érdemes megnézni, ha nem is fogjuk könnyes szemmel emlegetni az unokáinknak, simán bele lehet feledkezni Rapa Nui történetébe.

7/10

A Rapa Nui - A világ közepe teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr8114255839

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

David Bowman 2018.09.23. 12:25:58

Nekem nagyon tetszett. A srác, ha jól emléxem hawaii. Annyi sem maradt a húsvétkákból, hogy egy eljátssza a főszerepet.

David Bowman 2018.09.23. 12:33:15

Milyen ruhában lett volna a csaj, ha egyszer a félmeztelenség volt akkor és ott a helyi divat?
A valós történetben a legérdekesebb az, hogy a H szigeten az 5000 évvel azelőtti Indus kultúra írását használták, amig a bunkó misszionáriusok el nem pusztították.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2018.09.24. 17:25:16

Nagyon korrekt, tisztességes kis film volt ez. Szerintem az ökodráma is simán átjött rajta: nem csak egyszer, hanem többször is megnézhető. Talán nem is ártana időnként levetíteni valami reklámoktól mentes közszolgálati csatornán, amolyan tanulságképpen, a környezettudatosság szórakoztató építgetéseként. Plusz csajok, ugye. Ja, és a srác is nagyon ott van, mondom ezt férfiként.
süti beállítások módosítása