Kacagtatóan bús novellák. Cserna-Szabó mindig elmondja, hogy ő inkább novellista, hiába jelent meg több regénye, hát most ismét bebizonyíthatja, hogy érti a mesterségét. Meg is tette nyilván, sokféle módon kanyarított nekünk novellákat, van közöttük gyengébb és erősen gyomorba találó, egy dolgot nem lehet, hamar elfelejteni őket. Tényleg óriási szakmai palettán fest a szerző, akad itt rövid és hosszú, jelenkori és múltba vesző, abszurd és történelmi elbeszélés, volt ami tetszett és volt ami nem annyira, de mindenesetre örülök, hogy Cserna-Szabó végre újra novellákat írt, mert valóban ebben a legjobb. Tévedés ne essék, a regényeit is szeretem - a Sömmi hatalmas kedvencem például - , de úgy gondolom, hogy ő az egyik legjobb novellistánk, ezért nem volt kérdés, hogy ezt a könyvet el fogom olvasni. Nem tagadom, gasztromán lévén a szerző ezen irányú írásait is szívesen olvasom, és nagy örömömre most is belecsempészett nem kevés gasztronómiai szálat a novellákba, egyáltalán nem zavaró módon. Ezek a novellák bár változó színvonalúak, összességében mégis elmondható róluk, hogy remekül meg lettek írva, nincs egyetlen felesleges szó vagy mondat, a szerző bátran játszik a műfajokkal, attól sem riad vissza, hogy egy - két Móricz - parafázist alkosson, teszem hozzá, remekül. A legjobban azonban mégis a történelmi témájú novellák sikerültek - mivel a história szerelmese vagyok, örömmel vettem a nem kevés információkkal bíró leírásokat - , ezen belül a Budavári Virágok volt a kedvencem, olyan kiváló műalkotás született, amit mostanában nem sokat olvastam. A borító nagyon kifejező, bemutatja az abszurd hangulatot, a műfajok keveredését, és nem utolsó sorban figyelemfelhívó is, hiszen szokatlan. Ritkán olvasok novellát, mert alapvetően nem szeretem a műfajt, de a szerző kedvéért most kivételt tettem, és nem bántam meg, mert érdekes és értékes alkotásokhoz volt szerencsém. Nem ez a szerző legjobb könyve, de a mesteri műfaji játékok miatt érdemes adni neki egy esélyt.

Egy érdekes ösztöndíjat nyer meg a szerző: rengeteg pénzt kap, hogy 5 évig egyetlen árva sort se írjon. Megteszi, élvezi a dolce  vitát, azonban íróból van, ezért végül mégis papírra veti a nem megírt történeteket...

Érdemes egy picit elidőzni azon, hogy miért is nem olvasunk novellákat. Jómagam azért, mert a hosszabb, kerek történeteket kedvelem, amelyekben a karaktereknek van idejük és helyük kibontakozni a történettel együtt. Nem vitatom, hogy a novella jóval esszenciálisabb műfaj, amelyben röviden, tömören kapjuk az arcunkba a lényeget, nincsenek felesleges üresjáratok (jó esetben természetesen). Mégis nagyon ritkán szánom rá magam, hogy megmerítkezzem ebben a műfajban, tényleg egy Cserna-Szabó kellett ahhoz, hogy kilépjek a komfortzónámból és rászánjak egy hétvégi napot ennek a könyvnek az elolvasására. Régen olvastam a szerzőtől novellákat, ezért nem voltak elvárásaim, egyszerűen csak jól szerettem volna szórakozni, miközben szerettem volna kapni egy kis lélekfröccsöt, na és persze nem kevés szépirodalmat. Nos, többé-kevésbé teljesültek az elvárásaim, bár az első novella nem volt éppen acélerős, azonban utána mindjárt következtek a Budavári Virágok, ami viszont mestermű a maga műfajában, ezért hamar helyrebillent a lelki békém. Összességében ez egy jó könyv, nem csak a szerző rajongóinak ajánlom, hanem mindenkinek, aki szereti a műfajt.

Hamar elfogy a 268 oldal, én egy ültő helyemben olvastam végig a novellákat, de lehet, hogy nem jól tettem, mert ezeknek az írásoknak lehet, hogy ülepedniük kellett volna, és akkor nagyobbat ütöttek volna, de így sem volt okom panaszra. Nem tudom elégszer hangoztatni, milyen jól sikerült a Budavári Virágok, és a legutolsó novella (a Végszó) is nagyon szíven ütött - nyilván nem véletlenül, mert most veszítettem el édesapámat, minden szava sajgott és visszhangzott bennem - , azonban sajnos nem egyenletes színvonalú a könyv, vannak gyengébb alkotások is. Azonban még a kevésbé ütős darabok is virtuóz írások, amelyek során nem félt kísérletezni az író akár egy Móricz-parafázissal sem. A rá jellemző édes-bús szórakoztatás most is fellelhető ezekben a novellákban, messziről felismerni a stílust, ami szerintem már önmagában is jó dolog, hiszen a saját hang megtalálása minden író számára fontos feladat.  Jó volt újra Cserna - Szabó rövideket olvasni, élmény volt az olvasás, még akkor is, ha nem minden novella lett emlékezetes alkotás.

Sokféle szereplője akad az írásoknak, az egyetlen, ami összeköti őket, az az, hogy mindannyian magyarok. Összeköti őket a viharos történelem, miközben mindennapjainknak is tükröt tart a szerző. Sok az abszurditás a novellákban, ezért elsősorban azoknak ajánlom, akik kedvelik a műfaji játékokat, érdemes elhagyni a komfortzónánkat, mert jó írások lesznek a jussunk. Hiába mondom, hogy nem mindegyik írás remekmű, még a gyengébbek is kiválóak a saját műfajukban, nem véletlenül mondják a szerzőre, hogy jó novellista, ezúttal is bebizonyítja nekünk. Sokat lehet gondolkodni a rövidebb-hosszabb írásokon, amelyek bizony nem mindig felelnek meg a magasirodalom nyelvi előírásainak - magyarul sok benne a káromkodás - , azonban ilyenek vagyunk, még akkor is, ha nem mindig tetszik szembenézni ezzel. Különleges olvasmányélmény volt, ismét elszégyelltem magam, hogy milyen ritkán olvasok novellákat, pedig ebben a műfajban is születhetnek emlékezetes alkotások. Jó volt, szép volt, kíváncsian várom az újabb Cserna-Szabó könyvet, legyen az regény vagy novella.

8/10

A könyvet a Helikon kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.