Nehezen tudom eldönteni, mennyire lelkesedem Veres Attila novelláskötetéért. Az elején úgy gondoltam, te jó ég, végre, mennyire kellett már egy ilyen, a vége felé azonban néhány novella kifejezetten taszított. Ahogy a szerző is írja a kötet végén lévő utószóban, ezeknek a típusú történeteknek a megírása számára egyfajta ördögűzésként, terápiaként szolgált – nekem viszont ez néha már túl sok volt. Ezt a pár novellát leszámítva viszont egy baromi jó kötettel állunk szemben, egy olyan hanggal, ami fiatalos, egyedi, tele fantáziadús, elgondolkodtató mesékkel.

A könyvben 15 hosszabb-rövidebb történet kapott helyet, ötösével három ciklusra osztva (Testetlen-lelketlen, Éjszakai bőr, Nulla óra nulla perc). Már a kezdő novella (Pornó éjfél után) megadja az alaphangulatot, betaszít minket a weird irodalom ajtaján, hogy egyre furcsább és furcsább, felzaklató, hátborzongató történetek nyomán kerüljünk közelebb a saját félelmeinkhez, kétségeinkhez. Veres Attila nagyszerűen teremt különleges atmoszférát; elbeszéléseinek hangulata néhol Lovecraftot, nekem kicsit Palahniuk novelláit is idézi, de teljesen egyéni stílusjegyekkel.

A történetek felkavaróak, ijesztőek, sokszor egyenesen gyomorforgatóak, miközben visszahozzák az ember gyermekkori emlékeit, és a saját életére, a saját lelkére mutatnak rá (cafatos, aszott mutatóujjal). Némelyik novella nagyon morbid, sok a hús, a vér, a különféle testnedvek, és a kannibalizmus folytonos megjelenése is elég undorító, miközben végig megmarad a titokzatos, sejtelmes légkör, nem lehet tudni, melyik történet hova fut ki. Sokszor megjelenik a halál utáni élet, egy olyan világ, ami nyugtalanítóan hasonlít a miénkhez.

Amellett, hogy a történetek felépítésükben, narratívájukban érdekesek és frissek, Veres Attila még kifejezetten szépen is ír, csak egy példa a sok közül: „Az ajka remegett, mintha fázna, mintha megérkezett volna a tél a belsejébe.” Gondolkoztam rajta, hogy esetleg hallgatókkal is meg lehetne ismertetni néhány novellát a kötetből, hogy olvassanak horrort is; a történetek közül az én kedvenceim a Kisgömböc-átírás, ami persze nem úgy végződik, mint a népmese és a Közvetítőanyag, ami amellett, hogy kérdéseket vet fel a művészet természetéről, az emberi vágyak, álmok folyamatába is bepillantást enged. Ez talán a legemberibb novella a kötetben, a sok gusztustalanság itt nem fedi el magát az embert.

Annak ellenére, hogy különálló történetekről van szó, néhány motívum vissza-visszatér bennük, így Veres Attila egy láthatatlan háló segítségével mégis összeköti őket. Ilyen például a rejtélyes Ködváros zenekar kazettája, a pornaftermidnight.com pornóoldal, a bor, amibe életeket zártak és a vakítóan kék szem. Így a novellák összekapcsolódnak, és egy olyan világ részei lesznek, ami leginkább a rémálmainkból épül fel. Hétköznapi, jól megrajzolt karakterek élete fordul át egy bizonyos ponton lidércnyomásba, ami pont azért megrázó, mert akár velünk is megtörténhetne. Az biztos, hogy a kötet elolvasása után az embernek jólesik egy ölelés – leginkább mert Veres Attila történetei is arra mutatnak rá, hogy az igazi szörnyek nem kívül vannak.

9/10

A kötetet az Agave Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.