Sarah Andersen brooklyni művész az utóbbi szűk 2 évben lett az internet nagy felfedezettje az egyszerű, de nagyszerű képsoraival. Szerencsére itthon is megjelenhettek a „Sarah’s Scribbles”-gyűjtemény kötetei: A Felnőni kiábrándító és a Puha boldog puffancs. Most már a Macskapásztor képregénynek is örülhetünk.

Sarah Andersen magyar rajongótábora egyébként elég nagy, a hivatalos fordító (Tót Barbara) alkotta facebook oldal több mint 41 ezer követőt számlál. Nagy meglepetés volt tavaly, hogy a Fumax Kiadó elhozta Budapestre Sarah-t egy dedikálásra és szerencsére kiderült, hogy nem csak a rajzai alapján tűnik jó fej csajnak. Az előző köteteknél is említettem már, hogy mennyire magamra ismerek a rajzok láttán – teljesen #életem – és ami így elsőre feltűnt az új rész kapcsán, hogy ez továbbra is így van. Sok művész évekig csak keresi a hangját, mielőtt maradandót alkotna, vagy épp az első munkáját nem tudja felülmúlni (gondoljunk csak az egy slágeres énekesekre), Sarah-nál viszont úgy érzem, hogy továbbra sincs vele ilyen probléma. Régi barátként üdvözöltem a Macskapásztort kinyitva.

A Felnőni kiábrándítóban még nem volt egy komplett külön téma, „csupán” bemutatta, hogy mennyire kiábrándító felnőni egy introvertált, álmodozó lánynak, a Puha boldog puffancsban viszont már volt mélyebb, kifejtett mondanivaló, amit érdekes iránynak tartottam. Nagyon pozitív, hogy ebben a képregény kötetben is van egy ilyen fejezet, ami egy konkrét témával foglalkozik. Ez a szegmens az Alkotás a modern korszakban: Tanácsok fiatal művészeknek címet viseli. Ebben Sarah kifejti, hogy honnan is indult el ő, milyen akadályokkal és inspirációkkal találkozott, hogyan fejlődött és ami talán a legfontosabb: ezekből milyen következtetéseket szűrt le. Bár azt hihetnénk, hogy csak az alkotó, vagy alkotni vágyó rajztehetségekhez, festőkhöz szól, valójában nagyon jó hangot üt meg a témával kapcsolatban. Mindenki találhat magának olyan gondolatot, ami betalál, legyen szó a munkáról, hobbiról, vágyott célokról, festésről, írásról, zenélésről, kertrendezésről és még folytathatnám. Nem sok önsegítő könyvet olvasok, és ezt sem tartottam annak, viszont az inspirálás csak úgy süt a lapokról.

A kötet többi része a már megszokott Sarah-stílus. Korábban direkt igyekeztem elkerülni a netre újonnan kikerült alkotásait, így nekem kellemes újdonság volt a könyv 95%-a. Sokat mosolyogtam, helyeslőn hümmögtem vagy épp meglepődtem, beletörődve bólogattam. Nem volt annyi zseniálisan eltalált, ötletes képsora, mint a Felnőni kiábrándítóban, viszont helyette más kaphatott több teret. Érdekes volt látni, hogy eddig a képkockák többségében „Sarah” alakja volt a középpontban, az ő érzései, az ő viszonyulása a világhoz, az ő véleménye a mindennapi dolgokkal kapcsolatban, most viszont kicsit kiszélesedett ez, és reflektál olyan fontos dolgokra is, mint a #metoo és az aktuális politikai helyzetek. És ezt nagyon fontosnak tartom, hogy ha finoman is, de az elkeserítő hírek nem mennek el korunk művészei mellett, így Sarah mellett sem. (Példának okán bár nagyon szeretem például Jane Austen regényeit, sosem értettem, hogy hagyhatta ki az adott történelmi eseményeket és politikát  a műveiből.)

Mivel a kötet címe Macskapásztor, így hát logikus, hogy sok-sok cica bukkan fel a lapokon. Még a Puha boldog puffancsban szerepelt, hogyan kezdődött Sarah esete a macskákkal, de örültem, hogy tovább gyűrűzött a dolog, hiába, macskás lánynak lenni jó! Végezetül pedig nagyon egybevágott pár képsor a mostani hangulatommal, Sarah imádja az őszt, persze én is. Fúj nyár, jöhetne már a szeptember, a sárguló levelek, töklámpások, pulcsik. Akkor minden kicsit jobb!

Nem tudom, lesz-e folytatás a közeljövőben, mindenesetre úgy érzem, hogy most ráfér Sarah-ra némi alkotói szabadság. Összességében nem mondanám rosszabbnak a Macskapásztort, mint az elődeit, csak más volt, ami nem tetszhet mindenkinek. Én azt éreztem, hogy a mondanivaló nagyon a helyén volt ebben a kötetben, a humorosabb, kötetlenebb képkockák terén viszont nem tudott olyan maradandó lenni, mint korábban. Amivel semmi baj sincs, két év alatt három kötetnyi képregény nem semmi tempó, el kell jönnie a lassítás szakaszának is. Addig is újra át lehet böngészni a „Sarah Scribble’s”-gyűjteményt, újrázva is remek élmény, tapasztalat.

8/10 és valahogy azért sikerült ötre leszűkítenem a kedvenc képsoraimat: