Az ártatlanság kora / The Age of Innocence (1993)
2018. május 03. írta: FilmBaráth

Az ártatlanság kora / The Age of Innocence (1993)

Scorsese kosztümös romantikus drámája nem fér bele az életmű élvonalába, de jóval több, mint felejthető középszer

az_artatlansag_kora.jpg

Martin Scorsese a gengsztermozi pápája, de tud ő romantikus is lenni, persze a saját módján, úgy, hogy széttépi a lelkünket közben a drámával. Az ártatlanság kora kicsit mostohagyerekként van kezelve a mester életművében, nem sok szó esik róla az ismertebb alkotások mellett, pedig ebben is ugyanolyan erős társadalomkritikát mutat be, mint pl. a Taxisofőrben, csak teljesen más korról és sajnos a mondanivaló egy kicsit belevész a látványorgiába. Egy tragikusan szép szerelmet ismerhetünk meg ebben a történetben, és egy olyan időszakot Amerika történelmében, amelyben a felső tízezer életét az álszentség és megrögzült hagyományok hatotta át, a szerelmeseknek pedig életre szóló döntéseket kellett hozniuk szabadságról és a fojtogató társadalmi elvárásokról. Scorsese gyönyörű filmet hozott össze, nem véletlenül járt Oscar-díj a kosztümökért, de kicsit túl lett tolva a látvány, egy idő után kiürülnek a szép jelenetek, vontatottá válik a cselekmény, semmivé lesz a katarzis. Mégis jóval több ez az alkotás, mint egy felejthető romantikus kosztümös film, még ennyi év után is oda tudja szögezni a nézőt a fotelbe, elsősorban a színészi játéknak köszönhetően. Daniel Day-Lewis (aki őszintén remélem, nem gondolta komolyan, hogy tényleg felhagy a színészkedéssel) és Michelle Pfeiffer kettőse felejthetetlen, Winona Ryder sem csak statisztál mellettük, miattuk tényleges érdemes rászánni az időt erre a fantasztikus látványvilágú, azonban egy csöppet felületes alkotásra, amely nem fér bele a rendező műveinek élvonalába, mégis bőven meg tudja azt a filmélményt, amelyről a mostanában sorjázó középszerű darabok áradatában csak álmodozni tudunk.

New York, az 1870-es években. Newland Archer (Daniel-Day Lewis) eljegyzi a bájosan naiv May Wellandot (Winona Ryder), boldogan készül az esküvőre, azonban találkozik a válófélben lévő Ellen Olenska grófnővel (Michelle Pfeiffer), és rádöbben, mennyire üres és felszínes világban él. Készen áll arra, hogy felbontsa az eljegyzését és új életet kezdjen vele, a grófnő azonban nem enged az érzéseinek, ezért a házasság megköttettik, azonban az érzelmek ettől még nem múlnak el egyik félnél sem...

Utoljára a 20-as éveimben láttam ezt a filmet, és természetesen lenyűgözött a romantikája, most, 42 évesen már észrevettem a gyilkos társadalomkritikát is, amely olyan finom, mint egy porcelánrózsa, mégis kőkeményen szembesíteni tudja a nézőt azzal, hogy mennyire esélytelen volt szembeszállnia a szerelmeseknek a hagyományokkal, és mennyire nem ők irányították az életüket és a döntéseiket. Ugyanakkor azt is fájó végignézni, hogyan teszi boldogtalanná a házasság Archer-t, aki a saját hibájába esik, hiszen ő akart elvenni egy ártatlan lányt, akiről persze kiderül, hogy hiába tűnik kicsit ostobának, nagyon is okosan vezeti az orránál fogva férjurát és nyesegeti a szárnyait, miközben egyáltalán nem érti, hogy miért akar kitörni abból a békés, nyugodt otthonból, amit ő biztosítani tud neki. A szenvedély, amely a grófnőhöz köti, már-már úgy tűnik, erősebb lesz May és a család machinációinál, aztán jön egy olyan fordulat, amely végképp csapdába zárja a szerelmeseket. Nagyívű szerelmi dráma, amit kicsit túlságosan dagályosan sikerült filmre vinni, kevesebb szoknyafodor és napernyő talán több lett volna, kár érte, mert lehetett volna mestermű is, így viszont "csak" egy jó film lett belőle.

Talán már a film közepén beleunnánk a szerelmesek nyüglődésébe (merjünk-e félrelépni és mindent felrúgva újrakezdeni az életünket vagy ne tegyünk semmit és csendben szenvedjünk?), ha nem ilyen kiváló színészek prezentálnák nekünk ezt a sztorit. Daniel - Day Lewis a tőle megszokott maximalizmussal ábrázolja Archer erkölcsi dilemmáját és azt a poklot, amit át kell élnie, amikor rájön, hogy nem vette észre, mennyire nem volt valójában választási lehetősége. Michelle Pfeiffer (hihetetlen, hogy idén már 60 éves, botox nélkül is gyönyörű még mindig, amiben valószínűleg nagy szerepet játszik az is, hogy jó ideje távol tartja magát a hollywoodi felszínes csillogástól) érett asszonyi szépségét és szenvedélyességét tökéletesen egészíti ki Winona Ryder szinte gyermeki ártatlansága.

az_artatlansag_kora.jpg

Miközben Archer látványosan gyötrődik a kötelességtudata és az érzelmei között, Olenska grófnő pedig próbál kettejük helyett is ésszerű döntéseket hozni - mert ő látja át jobban a tényleges lehetőségeket - , bokáig merülünk a bálok, vacsorák, operák felszínes világába, ahol a felső a tízezer tölti az idejét, miközben gőgösen őrzi felsőbbrendűségét, udvariasan és kedvesen ugyan, de elutasít mindent és mindenkit, aki nem az ő kottájukból játszik. Abban a kapcsolati hálóban, amelyben mindenki rokon vagy ismerős, nincs olyan lyuk, amelyen keresztül ki lehetne bújni az elvárt viselkedés alól, legyen az akármennyire fájdalmas, nincs kivétel, mindenkinek igazodnia kell a többiek elvárásaihoz.

Ebben a világban mindennek és mindenkinek megvan a maga helye - lenyűgöző képeken láthatjuk, hogy a legkisebb apróságokra is ügyelnek a gazdag családok, az is számít, hogy milyen porcelánt használak a vacsorához, a ruhákról nem is beszélve -, és nem tűrik el senkitől, hogy másként éljen, mint ahogyan az elvárják tőle. Igazából ez ugyanolyan maffiafilm, mint Scorsese legjobb alkotásai, csak egy sokkal-sokkal finomabb fajtából, itt a felső tízezer fényes és gondtalannak látszó élete elfedi a valóságot, azt, hogy a család és a látszat mindennél fontosabb, az igazi érzelmeknek és a komolyabb változásoknak nincs esélye ebben a tökéletesen felszínes világban. Kár, hogy a túlzásba vitt látványorgia miatt nem élhetjük át igazán ennek a tragikus helyzetnek a mellbevágó drámaiságát.

7/10

Az ártatlanság kora teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr8513882818

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása