Sleepwalker (2017)
A Seepwalker című amerikai produkció személyében egy finoman borzongató, szép, de a lehetőségeihez képest kissé üres és kivitelezés szempontjából tévéfilmesnek ható alkotást üdvözölhetünk. A film a Memento nevével fémjelzett megbízhatatlan narrátor-vezérelte, Hatodik érzék-szerű mindfuck történetek kategóriába esik, műfaja szerint thriller, drámai felhangokkal, némi misztikus és romantikus stílusjeggyel megfűszerezve.
A történet középpontjában egy Sarah Foster nevű dekoratív fiatal özvegy áll, akinek a férje a közelmúltban öngyilkosságot követett el, és aki mostanság éjjelente alva jár. Ezt a különös alvási rendellenességet megelégelve úgy dönt, hogy kivizsgáltatja magát. Az egyetelmen történő alvásvizsgálat olyan jól sikerül, hogy másnap, amikor felébred, már nem Sarah Fosternek hívják, hanem Sarah Wellsnek... és úgy tűnik, hogy mindig is ez volt a neve. Ezzel kezdetét veszi a folyamat, amely során Sarah világa minden egyes ébredéssel egy kicsit változni látszik.
Sajnos a sztori sokkal jobban hangzik leírva, mint amilyen mozgásban. A külsőségek (látvány, színészi teljesítmény, vágás, zene, stb.) szempontjából a film csak közepesen teljesít, pedig maga a történet kifejezetten ígéretes. A produkció meglátásom szerint egy félórás rövidfilm formájában tökéletesen működött volna, de egész estésre széthúzva mind a tempója, mind a fókusza, mind a hatásmechnizmusa csorbult. Pedig vannak benne nagyszerű momentumok (pl. a pont a Hatodik érzékkel ismertté vált Haley Joel Osment által alakított figurák), és jelmeztervezők is odatették magukat (a főszereplő Ahna O'Reilly olyan álomszerű ruhákban pompázik, amit még férfiszemmel is értékelni tudtam), ám a várt katarzis elmarad, és a film végül inkább csak érdekes, nem pedig értékes alkotás lesz. Kár érte!
6,5/10
The Ritual (2017)
Ahhoz, hogy megkapd a The Ritual című brit horrort, a blogon már sokat emlegetett, szintén brit The Descentet kell alapul venned. Cseréld ki a kalandtúrázó angol hölgyeket kalandtúrázó angol urakra, a sztorit a felderítetlen barlangrendszerből helyezd át a svéd erdőségekbe, a szereplők közötti traumatikus törést picit hangold át (elveszített férj és gyerekekek helyett elveszített barát), és a vak trogloditákat helyettesítsd be egy, az északi mitológiából előbukkant szörnyeteggel. Voilá, kész is a The Ritual!
A The Descenthez képest azért ez az alkotás jóval kevesebbet tud kezdeni a rendelkezésére álló lehetőségekkel. Rendben, a feszültség építése nagyszerűen működik, azt is elismerem, hogy a szörnyeteg és annak körítése egyedi, valamint a borzalmak kivitelezése, meg a látvány is profi, ezekkel nem is akarok kötözködni. Azt viszont borzasztóan sajnálom, hogy az elveszített barát motívuma, mint a főszereplő gyávaságának megnyilánulása egyszerű gimmické silányul a film végére, és a nyilvánvalón túl az alkotóknak nem sikerül ezzel a vonulattal semmi értelmeset kezdeni. Azt szintén savallom, hogy a sztori legvégén az addig titokzatos szörny már folyamatosan és teljes életnagyságban látható, az alapvetően jól megcsinált, de letagadhatatlan és számomra izgalom romboló CGI jellegével együtt. Plusz bennem a lezárás is csalódást keltett: a spoilerektől óvakodva e helyütt csak annyit mondhatok, hogy maga a megoldás kis túlzással faék egyszerűségűnek nevezhető.
Mindezekkel együtt egy korrektül működő, majdnem egészen jó, de az angol horrorok ismerői számára elég tipikusnak ható borzongásnak ítélem a filmet. Az unikális jellegű szörny miatt, és a mitológiai háttér megéri megnézni a The Ritualt, de azért az év horrorja nem lesz - kivéve persze, ha ez egy rohadt gyenge év lesz.
7/10
