A tavalyi év egyik legsikeresebb sorozatát aki látta, szinte mind szerette. 1984 májusában Margaret Atwood egy máig magasan kiemelkedő disztópiával tette gazdagabbá a világot. Mintha direkt 1984-ben akart volna ez a mű elkészülni, hiszen akarva-akaratlanul Orwellt és az azonos című alkotását juttatja eszünkbe.
Mostanában egyre ritkább, hogy miután láttam egy sorozatot vagy filmet, elolvasom az alapjául szolgáló könyvet, mivel tudom mire számítsak, a karakerek külseje is adott. Fordítva viszont sajnos a legtöbbször csalódik az ember: a könyvhöz a legtöbbször még csak nem is mérhető az utána látott adaptáció. Azonban a 2017-ben újra kiadott A Szolgálólány meséje rácáfolt erre. A szerző az új kiadáshoz egy nagyon érdekes előszót is írt, amelyben több "kulisszatitkot" is elárul: többek között megtudhatjuk, hogy a regénybe semmi olyat nem írt bele, ami ne történt volna már meg, vagy ne létezne olyan technológia; illetve, hogy az HBO sorozatában ő is feltűnik.
A történet szerint az Amerikai Egyesült Államok egy puccs miatt liberális demokráciából földhözragadt teokratikus diktatúrává válik. Megszűnik az alkotmány, a régi rendszer helyét pedig a Gileádi Köztársaság váltja fel. Ahogy minden totalitárius rendszerben, úgy itt is monopolizálja az uralkodó osztály az értékes dolgokat: a termékeny nőket, akikből Szolgálólányok lesznek. Egyetlen feladatuk, hogy a családnak, amihez kiküldik őket, meghatározott időn belül gyereket szüljenek. Természetesen kell valami magasztos álca, ami mögé bújhat az új rendszer, ami által elhitethetik az emberekkel, hogy amit tesznek, az mind legitim, a javukat szolgálja: itt az új társadalom egy bibliai történetre épül. Egy kegyetlen, abszurd, embertelen világot jelenít meg Atwood, amelyben a nők eszközként való kezelése mellett jelen van a feketepiac, a besugórendszer, és a teokratikus rendszerekre jellemző elemek.
A főszereplő, Fredé visszaemlékezéséből ismerhetjük meg a történetet, ami több idősíkon fut, sokszor a jelenben játszódik, sokszor nem is igaz; Fredé kicsit retusálja a történteket, néhányról már nem is tudja, hogy valójában úgy történt-e, ahogy mondja, de a legtöbb esetben elmondja az övénél ridegebb valóságot vagy újrafogalmazza saját narratíváját. Ha valaki olvasta a fentebb említett Orwell-művet, tudja, hogy egy negatív jövőkép mennyire depresszív tud lenni. Azonban Atwood regénye más: szóhasználata, stílusa nem telepszik rá mázsás súlyként az emberre; nem kényszerből olvassa, mert kíváncsi rá, hanem mert ugyanúgy képes visszaadni az olvasás örömét, mint egy másik, vidámabb témájú írás. Ehhez az is hozzátartozik, hogy az írónő arányérzéke, fogalmazása és stílusa tökéletes; a fél könyvet ki lehetne idézetnek jegyzetelni, annyira fajsúlyos és szépen megfogalmazott, fájdalmasan igaz mondatok, monológok vannak benne. Érdemes néhány oldalát többször, lassabban újraolvasni, az igazság mellett ugyanis ott a szarkazmus is sokszor, és olyan kijelentések, amelyek elgondolkodtatnak. Habár a cselekmény nem pörgős, a mű atmoszférája nagyon sajátos, néha könnyű, máskor nagyon komor, mégis letehetetlen a könyv. A sorozattól - nem markánsan, de - eltér, emiatt kicsit sem unalmas azok számára sem, akik ismerik a történetet; emellett nagyon sok mindent megmagyaráz, ami a képi megvalósítás során kimaradt; ilyenek például a ruhák színei és annak okai. Sok kis apróság, ami elképesztően átgondolt, hiteles és zseniális művé teszi A Szolgálólány meséjét. Emellett számomra sokkal kiegyensújozottabb is az írott forma; nincsenek vontatott, unalmas részek, még Fredé teljesen átlagos hétköznapjait is ugyanúgy kezeli az olvasó, mint az egyik izgalmas visszaemlékezését. Amiiben pedig más az Atwood disztópiája, hogy főszereplője nem főhős, aki megdönti a diktatúrát, csupán egy elszenvedője, akinek érezlmei, gondolatai és gyakori bizalmatlansága, vagy vakmerősége uralja a művet.
Az alkotás egyik legnagyobb erénye az általa pontosan felvázolt világ: nagy hatással van az olvasóra, mivel a bemutatás során roppant aktuális témákkal foglalkozik; emellett pedig ott a potenciális lehetőség miatti félelem is: az általunk olvasottak bármikor valósággá változhatnak. Hátborzongató és néhol teljesen lesokkol, de kétség kívül az elmúlt évek egyik legjobb regénye. Habár a könyv felétől kezdve mindig magammal vittem, az elgondolkodtatóbb részek miatt érdemesebb otthon, ráérősen, vagy hosszabb utak során olvasni. A kiadás - a régebbiekhez képest - nagyon szép és igényes lett, a kis szaténkönyvjelzőnek pedig külön örültem. Mindenkinek ajánlom, aki szereti a sorzatot, vagy a disztópiákat: a nőkről és a helyzetükről nem készült még ilyen, egyszerre borzalmas és mégis zsigeri élményt nyújtó írás.
10/10
A könyvet a Jelenkor Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.