Taika Waititit (most már) nem kell senkinek bemutatni, akinek nem tette volna fel magát a térképre a Hétköznapi vámpírokkal és A vademberek hajszájával, a Thor: Ragnarök révén bizonyára megismertette a nevét. Azonban hazájában már ezeket a filmeket megelőzően is elismert alkotónak számított, első két darabja egyaránt nézettségi rekordot döntött. Alábbi művei a legjobban a magyarra nehezen lefordítható "quirky" jelzővel illethetők, amely leginkább a bizarr helyzetekben és karakterekben, az ezekből nyert bájban, illetve nem egyszer egy erőteljesen nosztalgikus hangulatban érhetők tetten. Azonban ez a fajta "műfaji idomulás" nem feltétlenül segítette a direktor kibontakozását.

Sas kontra cápa / Eagle vs Shark

Waititi első filmje egyenesen parádéja a diszfunkcionális, szociális érintkezében ügyetlen személyiségeknek. Eredetileg egy szerelmi történetnek indul az egyaránt társadalmi számkivetett Jarred és Lily között, de a fő dramaturgiába a férfi egy gyerekkori sérelme, ennek nyomán pedig családi környezete is belép. A Sas kontra cápát a kimondatlan nosztalgia is áthatja: minden hamisítatlanul a 90-es évek közepére utal: a ruházat, az autók, a mobilok hiánya és a számítógépek. A rendező pedig már itt is utánozhatatlan figurákat és gegeket teremt, Jemaine Clement döbbenetes beleéléssel hozza nyomi figuráját, azonban a humor ereje hamar elveszik, amint Waititi a drámai oldalt próbálja meg kidomborítani. A filmben ugyanis nyomát sem találni benne annak a szerethetőségnek, amelyet az alkotói szándék szerint képviselnie kéne. Jarred nemes egyszerűséggel egy seggfej, akinek a játékidő végéik egyetlen gesztusa sincs, ami megmagyarázná, miért szereti, vagy egyáltalán miért tolerálja őt Lily (vagy bárki más). Éppen ezért a dramaturgia is kifejezetten suta, nincs iránya, és a finálé alapján célja sem. A Sas kontra cápa nem mutat érdemi fejlődést, nem ad feloldozást sem hőseinek, sem a családi viszonyrendszernek, úgy ér véget, mintha semmi sem történt volna ebben a másfél órában.

A Sas kontra cápa teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

Boy

Az alapkonfliktus ezúttal egy maori kisfiú és börtönviselt apja között van, aki hosszú évek után tűnik fel, azonban ezúttal sem gyermekeit, hanem az általa elrejtett pénzt keresve. Főhősünk természetesen addigra már kész hiedelemvilágot teremtett köré, a bő másfél óra pedig azt mutatja meg, hogyan ábrándul ki ebből az apai eszményképből, Waititi pedig itt is a műfaj jellemző jegyeit sorolja fel. Ismét megjelenik a valóságot a fantázia határára mosó atmoszféra (bár a néző számára mindvégig egyértelmű, hogy a rendező által alakított apa karakterében semmi romantika nincs), a különc karakterek és a sajátos mikrokozmosz, a retro (1984-ben járunk), és Waititi még az Egykor harcosok voltak rezervátumának erkölcsi és anyagi sivárságából is képes bájt fakasztani. A komikum is elsősorban arra épít, hogy a Boy mennyire egyedi módon tudja megragadni az ártatlan, gyermeki, illetve a rideg, felnőtti nézőpont kontrasztját. Azzal együtt, hogy a Boy lényegesen koherensebb, kompaktabb, mint a Sas kontra cápa, és humora is sokkal kellemesebb, az egyetlen problémám, hogy alapvetéseiben bántóan kiszámítható (nem nehéz például kitalálni, mi lesz az apát motiváló szajré sorsa), ami sokat ront az élmény hitelességén is. Waititi itt még érezhetően keresi a hangját, de már majdnem megtalálta.

A Boy teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán