Mi történik, ha egy megveszekedett Sherlock Holmes - fan elolvassa élete első Agatha Christie- könyvét? Nos, elég gyorsan rájön, ki a gyilkos (melynek legfőbb oka a gyermekkortól máig tartó maximális dózis a zseniális angol magándetektív kalandjaiból), és kellőképpen elámul azon, hogy az írónő milyen jól kidolgozza a karaktereket, és mennyire jól forgatja a szavakat, amelyekkel tökéletesen tévútra vezeti az olvasókat. Őszintén bevallom, azért vártam 41 éves koromig, hogy elolvassam első Agatha Christie-krimimet, mert Sherlock-hoz képest Poirot alakja nekem nem eléggé szexi, zseniális ugyan a fazon, de sótlan, kiszámítható és túl körülményes. Egészen jól meglettem volna hátralévő életemben is e nélkül a könyv nélkül, de amikor végignéztem egy David Suchet főszereplésével készült Poirot-epizódot, felfigyeltem arra, hogy milyen jól fel van építve a történet, és kíváncsi lettem. Nem csalódtam, tényleg érdekes és izgalmas volt a sztori, jól megkeverte a szálakat az írónő, de a kis belga nyomozót képtelen voltam megkedvelni. Tényleg zseniálisan dolgoztatja a szürke agysejtjeit, de össze sem lehet hasonlítani a Sherlock-kal, amint azt ő is elismeri egy nagyon poénos jelenetben ("Kedves barátom, mit akar? Rám szegezi kutyahű tekintétét és Sherlock Holmes-féle kinyilatkoztatást vár tőlem. Az igazság az, hogy nem tudom, milyen a gyilkos külseje, azt sem, hogy hol lakik, sem hogy hogyan lehetne kézre keríteni."). Összességében nagyon jól szórakoztam a könyvön, és megértem, hogy ekkora a rajongótábora az írónőnek, izgalmas krimit kaptam, amelyben nagyon jól működnek a karakterek, teljesen bele lehet feledkezni az érdekesen kanyarított történetbe.

Hercule Poirot-t levélben tájékoztatja arról egy ismeretlen, hogy nemsokára egy gyilkosságot fog elkövetni, megadja a helyet és az időpontot. A szörnyű tett elkövetésre kerül, a helyszínen egy ABC vasúti menetrendet hagy a gyilkos, akárcsak a következő gyilkosságok esetében. Nemcsak a rendőrség tehetetlen, Hercule Poirot sem találja a megoldást, aztán lassan, de biztosan felgöngyölíti a szövevényes ügyet...

1936-ban íródott az izgalmas történet, amelyben Agatha Christie bemutatta a kor több angol társadalmi osztályát, az alsóbb néprétegektől a felső tízezerig. Mert a gyilkosságok ürügyén Poirot-val együtt mi is nagyon különböző embereket ismerhetünk meg, van, aki nagyon keményen dolgozik a megélhetéséért, és olyan is akad, akit születése okán nem érdekel a pénz, mégis mindannyiukat összekötik a különös gyilkosságok, összefognak, hogy segítsék a belga nyomozó munkáját, aki ügyesen feltett kérdésekkel és okos következtetésekkel végül pontot tesz a történet végére, holott már-már úgy tűnik, hogy kifog rajta a feladvány. Valóban zseniálisan működnek Poirot agytekervényei, de Christie Doyle-al ellentétben nem a főszereplő karakterét turbózta fel, hanem az egyéb szereplőkre helyezte a hangsúlyt, nagyon jó emberismerő volt, tudta, hogy mivel lehet fenntartani az olvasók érdeklődését, pontosan tudta, hol kell csavarni egyet a sztorin, hogy jó nagy meglepetés legyen a vége.

Hastings kapitányhoz nem volt eddig szerencsém, ő egy nagyon jól kitalált karakter ahhoz, hogy egyrészt jól megkeverje az olvasót, másrészt pedig a kívülálló szemével csodálkozzon rá arra, hogy Poirot agya milyen különösen jár, bár korántsem játszik olyan fontos szerepet, mint Watson doktor Sherlock-éknál, mindvégig a háttérben marad, az ő dolga az, hogy elmesélje nekünk a történetet. Nagyon jó írói húzás, hogy több karakter szempontjából is láthatjuk az eseményeket, így jól összekeverednek a szálak, amelyek a végére szépen kibogozódnak, de természetesen csak azután, hogy a jó öreg Hercule szépen elmagyarázta nekünk, hogy milyen összefüggéseket nem láttunk meg. Nem olyan látványosan nyomoz, mint Holmes, jóval ráérősebben és unalmasabban, viszont ugyanolyan eredményesen. Elismerem a belga zsenialitását, de részemről maradok az extravagáns angol magánnyomozónál, mert ő tényleg kiismerhetetlen és ezért megunhatatlan.

A krimi nagyasszonya nagyon jól tudott írni, fejlett fantáziával és kiváló emberábrázoló képességgel rendelkezett, mindenekelőtt azonban pontosan tudta, hogy mit várnak el tőle az olvasói, és ő pontosan szállította is az igényeknek megfelelő sztorikat. Még ma sem unalmasak az írásai, nem avíttosak, mert az emberi természetre épített, amelyek egyetemlegesek, és érdekesen tudta elmesélni az éppen aktuális gyilkosságot. Poirot és az írónő stílusát szokni kell, de akinek bejön, az biztosan bele fog fogni a sorozat többi részébe is, nekem egy érdekes kiruccanás volt, jól szórakoztam a könyvön, de nem ejtett rabul Agatha Chrisite kétségkívül jól megkomponált és érdekesen tálalt világa.

8/10

A könyvet a Helikon Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.