Tíz ok, amiért nagyon várjuk már a Trónok harcát
2017. július 14. írta: FilmBaráth

Tíz ok, amiért nagyon várjuk már a Trónok harcát

Elég sokáig tologatták az új évad premierjét, de kibekkeltük, és már tényleg csak napok kérdése, hogy újra belevessük magunkat a hét királyság történéseibe, amely az előzetesek alapján eléggé jónak ígérkezik mind látványban, mint pedig izgalomban. Hiszen Daenerys végre hazatér Westerosba, és harcba száll a Vastrónért, amelyet természetesen nem fog könnyen odaadni neki Cercei, ugyanakkor az igazán fontos harc is megkezdődik Északon, ahol Havas Jon szembeszáll a Másokkal. Ez az utolsó előtti évad (aztán persze jönnek az egyéb ilyen-olyan folytatások, mert ugye az HBO-nál is pénzből élnek, hülyék lennének nyugdíjba küldeni a legjobban muzsikáló sorozatukat), vagyis az most még tutira nem derül ki, hogy kié lesz a korona, de mivel egyre nagyobb a tét, minden oldal be fog vetni mindent, a Mások sem fognak tétlenkedni, mi pedig ücsöröghetünk hétfőnként a tévé előtt, és betegre izgulhatjuk magunkat, drukkolhatunk a kedvencünknek (az én favoritom Daenerys, de ugye kinek ki), várhatjuk a látványos csatákat és meglepő fordulatokat. De még van egy pici időnk, úgyhogy tegyük hasznossá magunkat, és szedjük össze, hogy miért is várjuk annyira tűkön ülve, hogy felhangozzon már végre a főcímzene:

 1. Sárkányok

tronok_harca_2.jpg

Sok bestiával találkoztunk már különféle sorozatokban, de azért a sárkányok mindent visznek. Már a születésük is elég látványos volt a kicsikéknek, évadok óta nézzük, hogyan cseperednek, és most végre elindultak az anyukájukkal, hogy megmutassák Westeros-nak (és persze nekünk), hogy milyen az igazi sárkánytűz. Ezek a vad és féktelen jószágok a legősibb félelmeinket testesítik meg, naná, hogy odavagyunk értük, és alig várjuk, hogy Daenerys kiadja a gyerekeknek a jelszót: "Dracaris!".

 2. Jó pasik és jó nők

tronok_harca2.jpg

A sorozat sikerének az a titka, hogy a legelemibb ösztönökre épít, és az (amúgy mostanában egyre ritkább) szexjelenetek mellett ügyelnek arra, hogy a női és férfi nézők is kedvükre legeltethessék a szemüket a szereplőkön. Nekünk, lányoknak itt van Jon (aki végre úgy néz ki, mint egy férfi, nem pedig úgy, mint egy tejfelesszájú kölyök, még ha a lába nyomába sem ér soha Jason Momoa-nak, azért el lehet ábrándozni azon, hogy mit is művelnénk vele fenn a fagyos Északon egy tüzes éjszakán a meleg takarók alatt), Jamie sármja sem kopott meg az évadok során. Az uraknak pedig ott van Daenerys, Cercei, Missandei, és persze a Stark- lányok is felnőttek szépen lassan, vagyis mindenki megtalálhatja az ízlésének legmegfelelőbb színészt/színésznőt, akinek láttán hevesebben kezd el dobogni a pici szíve.

 3. Látványos akciójelenetek

tronok_harca3.jpg

Nem irigylem az alkotókat, nagyon magasra tették a lécet az előző évadban, nem lesz könnyű felülmúlni saját magukat, de az előzetesek alapján mindenesetre megpróbálják. Nyilván most már nem olyan kevés pénzből kell elénk varázsolni az emlékezetes jeleneteket, mint a sorozat elején, de a nézői elvárások is az egekbe szöktek, a CGI részlegnek ki kell tennie magáért, hogy megtámogassa látványban a szokás szerint végzetesen drámai harcokat. Be fogunk sírni, amikor meglátjuk majd először a sárkányokkal és minden seregével csatába induló Daeneryst, de ettől a soroazattól azt várjuk el, hogy tévétörténelmet írjon ebben a tekintetben is, azért nézzük, hogy elkápráztassanak bennünket az alkotók.

 4. Ármány

tronok_harca4.jpg

Akié a Vastrón, azé a hatalom a hét királyság felett, és ezért a célért mindenki olyan eszközökkel küzd, ami a rendelkezésére áll. Az előtérben álló főhősök mögött egy kevésbé látványos harc folyik a háttérben, Kisujj veszélyesen jól keveri a kártyákat, de stratégiáért Tyrion-nak, Lord Varys-nak és Ser Davos-nak sem kell a szomszédba mennie, és persze azok is sokat fejlődnek, akiket segítenek a tanácsaikkal. Egy gigantikus politikai játszma részesei lehetünk a sorozatban, amelynek a tétje egy egész birodalom, ezért nem csak a kardnak kell élesnek lennie ebben a helyzetben, hanem az észnek is.

 5. Váratlan fordulatok

tronok_harca5.jpg

Azóta lett igazán izgalmas a sorozat, hogy túlhaladt a történet a könyveken, és nem tudjuk, hogy mi történhet a következő részben. A sok-sok szál kezd összeérni, most már a valóban fontos csaták kerülnek megvívásra, amelyek Daenerys és Cercei, valamint Jon és a Mások között fog lezajlani. nincs kétségem afelől, hogy az írók nem fogták vissza a fantáziájukat, fogunk mi még egyszer-kétszer padlót fogni az évad során, nagyvon várjuk már, ugye?

 6. Egyetlen szereplő sincs biztonságban

tronok_harca6.jpg

Az a kurafi G. R. R. Martin nagyon okosan kitalálta, hogy egyetlen szereplőnek se legyen biztos helye a történetben, a lehető legváratlanabb pillanatokban kell elbúcsúznunk attól, akit a szívünkbe zártunk (Hodor!), vagy akivel kapcsolatban biztosak voltunk benne, hogy még komoly szerepe lesz a sztoriban. Mos is biztosan lesz vezéráldozat, lehet találgatni, hogy ki lehet az. Talán csak Jon-ról lehet viszonylagos biztonsággal kijelenteni, hogy valószínűleg megéri a következő évadot, hiszen ő már egyszer meghalt és feltámadt, az ismétlés unalmas és nem jellemző a sorozatra, vagyis valószínűleg ő marad, de a rajta kívül mindenki más veszélyben van, hiszen a történet végén várhatóan már csak ketten lesznek versenyben a Vastrónért (természetesen miután legyőzték a Másokat), mindenki másnak azonban így vagy úgy, de vesznie kell.

 7. A lovagkor romantikája

tronok_harca7.png

Habár ez egy fantasy-sorozat, vagyis kitalált helyszínen és időpontban játszódik, mégis sikerült találnia az írónak egy olyan történelmi kort, amelyben teljesen hiteles tud lenni ez a remekül felépített saga. A középkort idézik a kosztümök és a hangulat, úgy érezhetjük, a lovagkorban járunk, amely igencsak romantikus éraként él a kis buksinkban, és ez a tévképzet még most is működik, miközben évadról évadra sötétebb a tónus, a líra, a béke és a szeretet egyre távolodik ettől az egykor szebb napokat látott birodalomtól.

 8. Vér és erőszak

tronok_harca8.jpg

A háború és a politika mocskos és undorító dolog, az emberi természet viszont már csak olyan, hogy titkon szeret tocsogni a vérben, és borzadva nézni az erőszakos jeleneteket. Nem szenvedünk hiányt ilyen jelenetekből a sorozatban, inkább bele sem gondolok, mit tudnak még kitalálni az írók ebben a tekintetben, viszont némileg perverz módon mégis kíváncsian várom, hogyan tudnak rátenni még egy lapáttal az előző évadra. Nincsenek kétségeim abban a tekintetben, hogy most is lesznek szívfacsaró és emlékezetes képsorok, amelyeket biztosan nem felejtünk el egyhamar.

 9. Univerzum-építés

tronok_harca9.jpg

A DC-nél valószínűleg tárt karokkal várnánk a sorozat alkotóit, hogy legalább alapfokon megtanítsák őket univerzumot építeni, mert talán csak a Marvel-nak megy úgy a szekér ebből az aspektusból nézve, mint Westeros-on. A dicsőség alapvetően George R. R. Martin-é, hiszen az ő fejéből pattant ki az alapötlet, ő írt bestsellert és elég hosszú könyveket belőle, de ne felejtsük el, hogy a tévé egy másik műfaj, Benioff-ék tehetsége és kemény munkája nélkül ma biztosan nem a Trónok harca lenne a legerősebb brand a piacon. Évről évre fejlődött a sorozat, ma már ott tartunk, hogy vitán felül az HBO zászlóshajójáról van szó, amely olyannyira az életünk részévé vált, mint egykor régen pl. a Szomszédok, mindenki erről beszél, folyamatosan gyártjuk az összeesküvés-elméleteket arról, hogy mi várható a következő részben, és magunkat is meglepő módon teljesen naprakészek vagyunk ebből az erősen szerteágazó történetből (na jó, néha utána kell nézni, hogy ki kinek a kicsodája, de a főszereplőkkel kapcsolatban fejből is mennek az alapösszefüggések).

 10. KALAND

tronok_harca10.jpg

Igen, így nagybetűvel. Ezért vagyunk igazán függők, mert a sorozat elrepít bennünket egy olyan világba, amely teljesen más, mint a mi unalmas kis szürke életünk, ugyanakkor mégis hasonló hozzá, hiszen felnagyítva ugyanazokat az érzelmeket láthatjuk viszont, mint a mi valóságunkban, ahol más szinten ugyan, de jelen van a romantika, az ambíció, a törtetés, a versenyszellem, az intrikák, a szerelem és a hatalom. Ügyesen és jól átgondoltan manipulálnak bennünket az alkotók már hosszú évadok óta, de amíg olyan szinten tartják fenn az érdeklődésünket, hogy a falat kaparjuk az évadkezdésig, a perceket számoljuk már vissza az első jelenetig, addig azt mondom, tegyék csak továbbra is. Jól van emberek, ennyi volt a száj (billentyűzet) tépés, most már tényleg vackoljunk be, és irány Westeros!

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr9512655793

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gringo 2017.07.14. 10:23:49

Nem arról volt szó, hogy ez lesz az utolsó évad?

agarik 2017.07.14. 19:23:16

Tíz ok amiért NEM várjuk a Game of Thronest:

1) Sárkányok
2) Nincsenek jó pasik/jó nők
3) Az akciójelenetek ha látványosak is, ugyanakkor buták mint a tök
4) Nincs ármány. A GoT-ból hiányzik a Game, azaz a játék a trónért. Már az első évad első részében az eunuch megmondta hogy Dénáros Tarja mindent visz, mert csak. És úgy lesz.
5) A váratlanság teljes hiánya.
6) Minden szereplő sorsa nyilvánvaló, vagy érdektelen.
7) A "középkor romantikáját", értsd a kosztümös filmeket mindenki útálja.
8) A vér és erőszak totális öncélúsága unalomba fullasztja a showt.
9) Az értelmetlen mellékszálak, nem-karakterek, semmibe dobott "univerzum"-darabok garmadája.
10) A kaland vajon mi? Kaland helyett csakis shenaniganek vannak.

csőcsere 2017.07.14. 20:00:53

Jamie a bejövős. ;-))))))))

Alick 2017.07.14. 20:08:01

@agarik: OK, lehet hogy David Lynch-re és Peter Jackson-ra kellett volna bízni a sorozatot.
:)

Ea 2017.07.14. 20:39:37

A sorozatban a homokkigyok annyira sulytalanok, benak, es hulyesegeket csinalnak. Hiteltelen az egesz dorne-i vonal. A konyvben massziv hattermunkat folytat Doran, van terve, mégha baromi sokara lesz abbol valami, es unalmas is. A sorozatban dorne viszont netto baromsag.

Ramil Safarov. 2017.07.14. 20:50:59

"Tíz ok, amiért nagyon várjuk már a Trónok harcát"

Engem peldaul egyaltalan nem erdekel. Tudom, hogy valami rtl klubbos faszkalapsag, de pont ezert nem vagyok hajlando egy masodpercet sem foglalkozni ezzel a nyomoreksaggal.

Drednaught 2017.07.14. 20:55:33

ÉS akkor majd Havas Jon és Ragnar Lothbrok összeállnak a Klingonok ellen az űrhatalomért?

mbm 2017.07.15. 20:30:34

@Ramil Safarov.: Akkor rendkívül gyorsan gépelhetsz, ránézésre úgy száz karakter kevesebb mint egy másodperc alatt, elgépelések nélkül, elég durva teljesítmény.
süti beállítások módosítása