Annak ellenére, hogy jómagam "civilben" jogász vagyok - vagy lehet, hogy éppen ezért? - nem igazán kedvelem a jogi témájú regényeket, így a tárgyalótermi krimiket sem. Emiatt kissé idegenkedve álltam neki James Grippando Szökésben című kötetének, melyben a főszereplő ügyvéd, Jack Swyteck különféle jogi eszközök bevetésével azon munkálkodik, hogy megakadályozza egy évekkel korábban eltűnt lány meggyilkolásáért vélhetően ártatlanul elítélt fickó, Dylan Reeves kivégzését. Szerencsére pozitívan csalódtam a regényben, egy kifejezetten szórakoztató és megfelelően fordulatos krimit kaptam, ami a saját hangnak sincs híján - viszont azt nem állítom, hogy örök kedvencet szereztem volna, és ellenállhatatlan késztetést éreznék, hogy beszerezzem James Swyteck többi történetét (a Szökésben ugyanis már az író 12. regénye ugyanazzal a főszereplővel).

A könyv jogi vonatkozásai magyar szemmel csak korlátozottan értékelhetőek, hiszen az írói pálya előtt jogászként tevékenykedő Grippando hiába ismeri töviről hegyire a büntető eljárásjogot, könyvében és életében is a common law (angolszász) jogrendszert műveli, nem pedig az Európában, így Magyarországon is alkalmazott kontinentális jogot. Az amerikai filmek kulturális gyarmatosító hatása révén persze mindenki tisztában van legalább nagy vonalakban az amerikai precedensjog főbb attribútumaival, csak érdemes szem előtt tartani, hogy ezzel a tudással itthon nem sokra lehet menni, a kontinentális jog ugyanis gyökeres más logika mentén épül fel.

Mindegy is, a Szökésben nem is egy büntető eljárásjogi oktatókönyvnek készült, hanem egy kriminek, ami a jogi vonatkozásai mentén hiteles(nek tűnik). Mint bűnügyi regény, a kötet egyértelműen megállja a helyét. Grippando egy olyan rejtélyt jár körül, ami végig izgalomban tartja az olvasót: él-e még az évekkel ezelőtt eltűnt, Sashi nevű problémás mostohalány, és mi történt vele az eltűnésének napján? A kiegyensúlyozott sebességgel kibomló történet során a halálbüntetésére várakozó "gyilkos", a nevelőszülők, egy lánykereskedelemmel foglalkozó gengszter, és a Sashi testvérei is elmondanak több-kevesebb információt/tévinformációt a nagy kérdés kapcsán, viszont az igazság kiderítése a főszereplő (és csapata, a Freedom Institute) feladata lesz. Ahogy Swyteck is, úgy az olvasó is csak fokozatosan, a megfelelő vargabetűket megtéve juthat el a valós következtetéshez. Az olvasóval való együtt gondolkodás - és ezzel együtt a befogadó bizonytalanságba tartása - kiválóan működik a regényben, minden újabb tanúvallomás újabb irányt ad nyomozásnak, az igazság verzió után való kutatás izgalmas és viszonylag feszes tempót kölcsönöz a könyvnek, plusz az egész történet, illetve annak ritmusa jól harmonizál Grippando kissé száraz, de precíz írói stílusával.

A történet mellékszereplői ügyesen megálmodott, és életszerűen árnyalt figurák, elég csak a gazfickó, ám nem feltétlenül gyilkos Dylan Reeves alakját tanulmányozni, de a Sashi elvált nevelőszülei is megérnek egy-egy misét. Grippando rutinosan ír, és profin mutatja be karaktereit... kivéve a főszereplőit. Érdekes módon pont Swyteck és várandós FBI-ügynök felesége (valamint Theo nevű barátjuk) jelentik azt a szegmenst, ahol a kötet első negatívumai megmutatkoznak. Érződik, hogy Swyteck egy kipróbált, "állandó" karakter, igazi sorozathős, aki abszolút statikus figura (jellemfejlődés nem következik be nála a történet alatt), viszont némi csetlés-botlástól eltekintve teljesen sótlan alak is. Munkájának élő, profi ügyvéd, bármiféle egyedi vagy különleges emberi vonás nélkül... én nehezen tudtam lelkesedni érte, és szintén hasonló mentalitású feleségéért, akinek veszélyeztetett terhessége csak amolyan tessék-lássék izgalmakat tartogatott. A volt halálraítélt cimbora, az alvilági kapcsolatait megtartó Theo lehetett volna még érdekes, de ő meg bosszantóan kevés szerepet kapott a könyvben. Gondolom, hogy a korábbi kötetekben jobban ki voltak bontva a főszereplők, de emlékeim szerint Leslie L. Lawrence pipázó, Smith & Wessonos alakja a sokadik nekifutásra is érdekes tudott lenni - egy ilyen fantáziadúsabb főhős érzésem szerint elkelt volna ebbe a sztoriba is.

Ha már a negatívumoknál tartunk, zárszóként azt is meg kell említenem, hogy valószínűleg sokak számára nem lesznek elég izgalmasak a tárgyalótermi jelenetek és a jogi machinációk, ebben a kötetben ugyanis nem a világmegváltó tetteken és a filmbe illő véletleneken, hanem az apró rezdüléseken és a bizonyítékok alapos mérlegelésén van a hangsúly. Aki nem tud azonosulni az ügyvédi gondolkodásmóddal, és inkább a hagyományosabb - nem csupán tanúvallomásokon és régi telefon-előfizetési kimutatásokon lamentáló - nyomozást kedveli, az lehet, hogy nem találja majd olyan szórakoztatónak a művet, mint én. Mindesetre az én szubjektív értékelési skálámon alapvetően jól szerepelt a kötet, mégpedig ennyire:

7,5/10

A könyvet a General Press könyvkiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.