[A FORGATÓKÖNYV INNEN TÖLTHETŐ LE]

A filmvilág természete, hogy minden sikerből szinte rögtön sikerrecept lesz: függetlenül attól, hogy lehetséges-e, mindig lesznek követők, akik a megfelelő párhuzamokat megtalálva igyekeznek leutánozni a sikerhez vezető utat. A Másnaposok berobbanása után például legalább 3 "női Másnaposok" született (vagy legalábbis ennyi filmet skatulyáztak be ebbe a szerepkörbe), miközben a korhatáros vígjátékok is új erőre kaptak. Ebbe a sorba jól illeszkedik a Move That Body is, amely (micsoda meglepetés) egy lánybúcsún játszódik, méghozzá egy hasonlóan high concept motívumra építkezve: ezúttal nem az eltűnt vőlegény, hanem egy véletlenül megölt sztriptíztáncos okoz bonyodalmakat. (Ebben pedig valamennyire a Peter Berg-féle Very Bad Things-t másolva.)

Már ebből a koncepcióból is látszik, hogy Lucia Aniello és Paul W. Downs szkriptje nem hátrál meg, ha morbiditásról van szó, és mindvégig ez az egyik legnagyobb fegyverténye is. A Move That Body úgy képes kiaknázni a korhatáros poénok tárházát, hogy közben nem válik közönségessé: míg a legtöbb ilyen műben folyamatosan érződik az izzadságszag, hogy szereplőink effajta helyzetekbe keveredjenek, itt szinte elkerülhetetlen, hogy a hulla eltüntetése körüli hercehurca bizarr fekete humorral és szexuális áthallásokkal vérteződjön fel.

Persze érdemben ez a sztori sem több a fenti kiindulópontra építhető alapvető bonyodalomnál, egy-két előre sejthető csavarnál és a barátnők kézenfekvő összeugrasztásánál, majd összebékítésénél, ugyanakkor írópárosunk a lehető legtöbbet hozza ki ebből a keretből. Karaktereik mindegyike kap egy komikus jellemvonást, ami állandóan energiával tölti meg interakcióikat (főleg, ahogy a tétek emelkednek), ráadásul ez rendre egy-egy jellegzetes frusztrációjukhoz kötődik, ezzel is dinamizálva a történetmesélést. A Move That Body minden egyes jelenete (a kissé kényszeredett párkapcsolati bonyodalmat leszámítva) egy energikus, lendületes parádé Ez magán az írás stílusán is látszik, amely épp elégszer töri meg a forgatókönyvírói konvenciókat, hogy laza és közvetlen érzetet keltsen, de még ne érződjön fárasztóan jópofáskodónak (ld. alább).

A vígjáték-forgatókönyveknek soha nincs egyszerű dolguk, hiszen nehéz papírra vetve érzékeltetni, mi az, ami vicces lenne egy vizuális fogalmazásmódban. Jim Carrey mimikáját, Edgar Wright vágásainak komikumát lehetetlen írott formában átadni, arról nem is beszélve, hogy ugyanazt a poént ezerféleképpen, jól és rosszul is elő lehet adni. Ilyen szempontból pedig a Move That Bodyról sem állapítható meg, hogy jó vígjáték lenne-e, ugyanakkor ezekre az alapokra építkezve nagyon könnyű egy jó vígjátékot létrehozni. Azt tehát a forgatókönyv jól demonstrálja, hogy egy jó komédiához is elsődlegesen egy jól elmesélt történet kell ezt a sikerrecepetet pedig bátran lehetne is utánozni.

(És ami a legjobb: a végeredményt már idén júniusban tesztelhetjük, sőt, már előzetesünk is van belőle.)