"Mindenütt kutatják, mindenütt keresik/ De szegény franciák, jaj, sehol sem lelik/ Angyalok közt jár fönn, vagy lenn az ördögökkel?/ Ez a ravasz, titokzatos Pimpernel?". A mai napig álmomból felkeltve el tudom mondani ezt az idézetet, amely gyerekkorom egyik nagy kedvencéből származik. Orczy Emma bárónő világhírű könyve üvöltött a filmvászon után, rengeteg feldolgozás született az évek során, hiszen a hős angol nemes kalandjaira nem lehet ráunni, mindig újabb generációt hódít meg magának sir Percy Blakeney karizmatikus alakja. Sok változatot láttam már, de az én szívemben az első hely az Anthony Andrews és Ian McKellen főszereplésével készült tévéfilmé. Jó forgatókönyv, kiváló színészi alakítások, látványos kivitelezés, fordulatos kalandok - minden adott ahhoz, hogy belevessük magunkat a romantikusan akciódús történetbe. A tét nem kicsi (a francia trónörökös élete), főhősünk azonban bátor és ravasz, kapott maga mellé egy remek főgonoszt, és persze egy szép hölgyet, hogy a szívügyek se heverjenek parlagon, emberünk nemcsak a szavakat forgatja kíválóan, hanem a kardot is, ha a szükség úgy kívánja, egy igazi gáncs nélküli lovag, Franciaország egy olyan véres korszakában, amikor a forradalom elkezdte fefalni a gyermekeit. A történelem azonban csak háttér, a hangsúly a kalandon és a romantikán van, és mivel a remek könyvet jól sikerült tévére adaptálni, a végeredmény egy izgalmas és érdekes kosztümös kalandfilm lett, amely nem rozsdásodott be a forgatása óta eltelt évtizedek alatt, még ma is simán fel tud dobni egy unalmas vasárnap délutánt.

Madame Guillotine szorgosan szedi áldozatait Párizsban, sorra hullnak az arisztokrata fejek a porba, azonban egy bátor hős, akit Vörös Pimpernelnek hívnak, mégis meg tud menteni néhány halálraítéltet. A feltörekvő Chauvelin (Ian McKellen) kapja feladatul, hogy kézre kerítse, mindent meg is tesz ennek érdekében. Arra azonban sokáig nem gondol, pont annak a nőnek a  pojáca férjére kellene gyanakodnia, akit teljes szívéből szeret...

Számomra a Vörös Pimpernel már mindig Csernák János hangján fog megszólalni, annyira kiválóan magyarította a karaktert,  sok lehetősége volt gyakorolni a  mesterségét (mindig mondom, hogy szinkronszínész nincs, színész van, aki szinkronizálni is szokott), hiszen a filmben rengeteg szerepet játszott el a főhős az öregasszonytól az üresfejű(nek látszó) piperkőcig. A történet ezen feldolgozásában az alapkonfliktust az jelenti, hogy Chauvelin és a Pimpernel ugyanazt a nőt szereti, aki természetesen a jófiút választja, és ezen a rosszfiú annnyira kiakad, hogy már nemcsak hazája ellenségét látja benne, hanem emberként is gyűlöli, így sokkal mélyebb dimenzióba kerül a kettejük közötti párharc. Mindkét karakterre kellő energiát fordítottak a forgatókönyvírók, megismerjük a motivációikat, az elkötelezettségüket a saját ügyük iránt, így lesznek egyenrangú ellenfelek, akik mindent megtesznek, hogy túljárjanak egymás eszén. A végkifejlet nyilván nem lehet kétséges, azonban Chauvelin figurája egyáltalán nem lett egysíkú, ha nem is ér el Darth Vader-i mélységeket, mindvégig méltó ellenpólusa tudott maradni a Vörös Pimpernelnek, aki nem éppen kispályás kalandhős. A szerelemi háromszög harmadik tagjára, vagyis Margaruite-ra kevesebb fény hull, elsősorban a szépségén és a Percy iránti szerelmén van a hangsúly (hadd legyek egy kicsit gonosz: ez azért nem lehetett zavaró, mert Jane Seymour színészi kvalitásai meg sem közelítették kiváló kollégáiét, azonban arra a női főszereplőre, akit ehhez a változathoz írtak, tökéletes választás volt).

Látványos kivitelű kalandfilmről van szó, ami nem hátrány ahhoz, hogy beleléljük magunkat a történelmi korba és a kalandokba, nincs hiány fényes bálokból, lovas vágtákból, kardvívásból, mindez azonban nem sokat ért volna a jól kidolgozott forgatókönyv nélkül, amelyben pontosan a megfelelő arányban keveredik az akció és az érzelem, így egyetlen másodpercre sem unatkozunk a több, mint két órás játékidő alatt. Az egyetlen hibája ennek a filmnek az, hogy a végére kifogyott belőle a szufla, de ennél nagyobb bajunk ne legyen, mivel összességében kiváló szórakozást tud nyújtani még ma is. A jó történelmi kalandfilm ritka kincs, meg kell becsülni az ilyen minőségi darabot, hiába, az angol színészképzésnek nincs párja, még egy ilyen habkönnyű alkotásban is teljes jellemábrázolásra képesek a főszereplők, élettel tudják megtölteni karakterüket, komolyan veszik a szerepüket, melynek eredményeként emlékezetes jelenetekkel örvendeztetnek meg bennünket. A dolgukat megkönnyítette, hogy a Vörös Pimpernel eredetileg színdarabnak készült, vagyis a színészi alakításokra helyezte a hangsúlyt, és mivel jól sikerült az adaptáció, Anthony Andrews és Ian McKellen bátran lubickolhattak ziccerszerepeikben.

Minden, a műfajra jellemző sablon fellelhető ebben a kiváló alkotásban, azonban olyan jól gabalyították a szálakat az alkotók, hogy mégsem érezzük úgy, hogy egy tucatkalandfilmhez van szerencsénk, viharsebesen bele tudunk feledkezni a történetbe, amelynek a fordulatai egészen a sajnos túlságosan szirupos befejezésig meglepőek tudnak lenni (pláne akkor, ha már elég régen láttuk utoljára ahhoz, hogy emlékezzünk rájuk). A párbeszédek szellemesek, nem tűnnek idejétmúltnak, a férfi-nő közötti örök izzás is kellőképpen bemutatásra kerül, nem tolják túl a romantikát, a házaspár problémái is kellő figyelmet kapnak, végigkövethetjük, hogyan hidegülnek el egymástól, miközben mindketten szeretik egymást, és küzdenek a kapcsolatukért. Chauvelin érthető módon nem nyugszik bele, hogy elvesztítette a nőt, akit szeretett, így minden dühét a Pimpernel elleni kutatásba, majd a bosszúba öli. Nem egyértelműen negatív a karakter, ha viszonzásra kerülnek az érzelmei, valószínűleg nem lett volna belőle rossz ember, a kétségkívül kiváló képességeit jó célra is fordíthatta volna, más körülmények között.

Szerethető kis film, saját műfajában kiemelkedő alkotás, amely nem akar többnek látszani, mint ami, egy tisztességesen összerakott darab, amelyből nem hiányzik a szív és a szenvedély, de igazán a színészi alakítások miatt érdemes megnézni. Anthony Andrews és Ian McKellen elviszi a hátán ezt a dögös kis kalandfilmet, kitűnő gyógyszer tavaszi fáradtság ellen, visszahozza az életkedvünket, és ez nem kevés. Lehet élni nélküle, csak nem érdemes!

9/10

A Vörös Pimpernel teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.