Lovagregény / A Knight's Tale (2001)
2017. február 25. írta: FilmBaráth

Lovagregény / A Knight's Tale (2001)

Rock and roll a lovagkorban? Miért ne?

lovagregeny.jpg

Lazítsunk emberek, buli van! Méghozzá nem is akármilyen, főként ha figyelembe vesszük, hogy a középkorban járunk, ahol übermacsó lovagok szállnak sorompóba egymás ellen, hogy szakmányban lelándzsázzák egymást. Elsőre nem hangzik túlságosan izgalmasnak, ugye? Na és, ha tolunk hozzá egy kis Queen-t (nyitásnak jön a We Will Rock You, csak, hogy tutira eldobd az agyad), aztán pedig romantika, akció, érzelem és főként humor a köbön, hogy te két órára elfelejtsd minden gondodat, és teljes szívedből szurkolj William-nek, hogy legyőzze a gonosz Adhemar lovagot, és megkapja a lányt, akit szeret. Romkomnak mindig lennie kell, de ez az alkotás azért  maradt meg igazán az emlékezetünkben, mert az alkotói voltak olyan bátrak, hogy felrúgtak minden szabályt, bulira vették a figurát, és letoltak nekünk egy olyan rock and roll-ba oltott lovagregényt, hogy még ma is öröm nézni. Heath Ledger legemlékezetesebb alakítása természetesen a Batman Joker-e volt, de rögtön utána ez az übercool kalandfilm következik, nem véletlen, hogy ennek köszönhetően tette fel magát anno a térképre a filmvilágban. Óriási tehetség volt a fiatalember, ezért mindig fáj, ha belegondolunk, hogy milyen fiatalon hagyott itt bennünket, még egy ilyen romantikus kalandfimben is emlékezetes alakítást tudott nyújtani. Ehhez persze kellett egy jó forgatókönyv, rendező, egy kiváló casting, és az az utánozhatatlan hangulat, ami miatt nem lehet elégszer megnézni ezt a régi kedvencet.

Valamikor a középkorban járunk, William (Heath Ledger) és társai jó nagy bajba kerültek, meghalt a lovag, akit szolgáltak, és úgy tűnik, hogy kenyér nélkül maradnak. Emberünk azonban gondol egyet, és ő maga lép a helyére, egy jól hangzó, ámde tökéletesen hamis nemesi név kíséretében. Jól alakulnak a dolgok egészen addig, amíg bele nem szeret a szép Jocelyn-be (Shannyn Sossamon), és szembe nem kerül a velejéig gonosz Adhemar gróffal (Rufus Sewell)...

A film címe Chaucer Canterbury mesék című klasszikusának első fejezetével azonos, de az égvilágon semmit sem vettek át belőle az alkotók, abszolút a saját képükre formálták a korszakot és a történetet. A híres író alakja azonban olyannyira megihlette a rendezőt (aki a forgatókönyvért is felelt), hogy az ő karakterét tette a legérdekesebbé és a legjobban kidolgozottabbá. Menő arc lett a Chaucer-ből, aki pőrén sétál be a képbe, hogy aztán mindenkit lenyűgözzön azzal, ahogyan a szavakkal bánik, még szerencsejáték függőségét is megbocsátjuk. Már csak Paul Bettany (és a szinkronban Alföldi Róbert) kellett ahhoz, hogy biztosan ne felejtsük el Chaucert-t.  A film legnagyobb erénye, hogy egyáltalán nem veszi komolyan magát, inkább műfaji kísérlet, mint "komoly" romkom, mert itt bizony dübörög a középkori disco, rockzenére (és látványosan lassítva) mérkőznek meg egymással a lovagok, ami elsőre nagyon vad ötletnek tűnik, mégis működött, hiszen jelentős sikert aratott ez a film a bemutatója idején, és még ennyi év után sem veszített semmit a sodró hangulatából.

lovagregeny2.jpg

Nyitásnak padlót fogunk a Queen-zenével megtámogatott lovagi tornától, még el sem kezdődött a film, mi pedig máris bulihangulatban vagyunk, és mindvégig istenien szórakozunk ezen a jól tálalt kis semmiségen, amelynek olyan hatalmas szövege van, hogy máig nem felejtetettem el (abszolút kedvenc:"nem pöcök, lándzsa, vili?", és persze Chaucer minden szava zseniális). És igen, mindent alárendeltek az alkotók a coolságfaktornak, a történet ide-oda kacskaringózott, nem lettek túlgondolva a karakterek, stb. de kit érdekel, ha a néző több mint két órán keresztül istenien szórakozik William és társai kalandjain. Szerelemben sincs hiány, habár a nők és a férfiak még mindig nem értik egymást, de persze a végén minden jóra fordul, a happy end kötelező a zsánerben, sajnos pont a végére fogyott ki a szufla a forgatókönyvből, de ennél nagyobb bajunk ne legyen.

Heath Ledger tökéletes választás volt a főszerepre, neki elhisszük, hogy William tényleg igazi lovag lesz a történet végére. Paul Bettany azonban elviszi előle a show-t, Rufus Sewell megbízhatóan gonoszkodik, Shannyn Sossamon kellően szép, Mark Addy és Alan Tudyk kellően vicces, James Purefoy kellőképpen jól néz ki.

Brian Helgeland nem volt szívbajos, profi forgatókönyvíróként (többek között a Szigorúan bizalmast is neki köszönhetjük) elengedte a fantáziáját és összehozott nekünk egy dögös középkori romkomot, amelynek a rendezését is bevállalta. Nem született korszakalkotó mű, ellenben minden jelenetéből sugárzik az, hogy milyen jól érezték magukat a forgatáson a résztvevők, beleadtak apait-anyait, miközben a bulifaktorról sem feledkeztek meg. Nincs ezen mit ragozni, ez a film úgy jó, ahogy van, nem lehet megunni!

8/10

A Lovagregény teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr9412276865

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mestska · http://cities.blog.hu 2017.02.25. 16:46:46

szerintem Heath Ledger a 10 things I hate about you-val tette fel magát a "térképre", abból "lett" ez a film, meg a Hazafi.

exterminador 2017.02.27. 11:59:56

Szerintem ez a film abszolút nem cool, inkább kínos és gagyi.

Jenci77 2017.02.27. 16:05:29

@mestska: Jogos a pont a 10 things-el :)

@exterminador: kínos és gagyi, de én speciel mégis szerettem. Ahogyan mondták, a szem rágógumija a tévé, így véleményem szerint a mozinak sem kell mindig túl komolyan vennie önmagát. Félreértés ne essék, a szerelmem az értékes, tartalmas és mondanivalóval rendelkező film, de néha egy fáradt nap után jól tud esni egy efféle agyzsibbasztó kikapcsolódás :)

Petrus Rosidus Maximus 2017.03.02. 07:09:03

Ritkán fordul elő, de most egyetértek egy kritikátokkal. A Lovagregény valóban egy erős 8-as film, mert szórakoztató egyedi, formabontó és eredeti! Nekem nagyon tetszett!
süti beállítások módosítása