Valentin-nap környékén csöpög a tévéből a romantika, számolatlanul szórják elénk a különböző adók a szokásos alkotásokat, de a kínálatból nekem fájdalmasan hiányzik ifjabb éveim egyik nagy kedvence, amely számomra érthetetlen okokból soha nem lett akkora közönségkedvenc, mint a zsáner klasszikusai. Pedig nemcsak szívet melengető, hanem eredeti is a sztori, igazából egy fordított Cyrano-történet, ezúttal két hölgy szíve dobog ugyanazért a pasiért, ezért személyazonosságot cserélnek, kezdetben csak hirtelen ötlettől fűtve, aztán a dolgok nagyon elfajulnak. Nincs semmi eget rengető a filmben, egyszerű, de szép mese arról, hogyan kerül igazán közel egymáshoz két ember, hogy nem a külső számít, és mennyire bonyolult az a bizsergető érzés, amelyet szerelemnek hívunk, és milyen nehéz megtalálni a másik felünket. Habár már több, mint 20 éves a film, mégsem veszített semmit a varázsából, tökéletes választás első randira, de a már régen együtt élő párok is jót nosztalgiázhatnak kapcsolatuk kezdetén, egymás mellé bekuckózva, ahogyan azt kell. Állatbarátoknak különösen ajánlott a megtekintése, de véleményem szerint mind a nők, mind a férfiak bele tudnak feledkezni ebbe a bűbájos kis romkomba, érdemes adni neki egy esélyt!
Abby (Janeane Garofalo) állatorvos, egy népszerű rádióműsort vezet, a munkájában sikeres, azonban a magánélete kész csőd, mert azt gondolja magáról, hogy abszolút átlagos külseje miatt úgysem kell a férfiaknak. Egy házban lakik Noelle-el (Uma Thurman), a szép, de eléggé butuska modellel, és összebarátkoznak. Aztán természetesen jön egy férfi, Brian (Ben Chaplin), aki okos és érzékeny, és egy félreértés miatt összekeveri őket. Mindkét lánynak megtetszik a fiú, ami nemcsak a szívügyeket kavarja össze teljesen, de a barátságukat is próbára teszi...
Megtalálni a másik felünket egyáltalán nem könnyű (nőiesen bevallom, hogy nekem sem sikerült még, bár én egyáltalán nem búsulok emiatt, úgy alakítottam ki az életem, hogy egyedül is jól érezzem magam benne, de nyitott szemmel járok, nem a tökéletes férfit keresem, hanem azt, akivel jól érzem magam, biztos vagyok benne, hogy csak idő kérdése és meg fogom találni azt, aki nekem rendeltetett), pláne akkor nem, ha tele vagyunk komplexusokkal. Egy lánynak mindig trauma, ha nem szép, hiába dicséri mindenki az eszét és az eredetiségét, világ életében irigyelni fogja a modell szépségű nőtársait, a szép lányokat viszont az zavarja, hogy mindenkit csak a külsejük érdekli, a belső értékeik nem. A férfiak pedig ezt az egész cirkuszt nem értik, mert alapjáraton képtelenek követni azt az érzelmi hurrikánt, amely egy nő lelkében dúl. Ebben a filmben pedig olyan jól sikerült kiaknázni az ebből az alapvetésből fakadó helyzet és jellemkomikumokat, hogy betegre tudjuk nevetni magunkat azokon a hülyeségeken, amelyeket egykoron vagy mostanában más körülmények között, de mi is elkövetünk párkapcsolati tévelygéseink során.
Hatalmas előnye a filmnek, hogy nem gigasztárok játszottak benne, hanem jó színészek, a Janeane Garofalo-Uma Thurman-Ben Chaplin hármas simán elviszi a hátán a történetet, remekül működik közöttük a kémia, minden abszurditása ellenére hihetővé tudják tenni a sztorit, mert emberiek tudtak maradni a szerepükben, Egyáltalán nem unalmas a sztori, amelyben nem kevés csavar található, és bár a végkifejlet nem lehet kétséges, istenien lehet szórakozni az addig vezető úton (többek között olyan telefonszexet kapunk a pofinkba, hogy csak lesünk). Miközben jókat mosolygunk a fejleményeken, elgondolkodhatunk azon, hogy mennyire bonyolultak a szívügyek, minden párnak megvan a saját útja, amelyen odatalálnak egymáshoz, és mennyire kevésen múlik az, hogy ne menjenek el egymás mellett, hiszen olyan gyorsan zajlik az élet, és olyan nehéz odafigyelni az igazi értékekre. Habár a szokásos sablonokkal dolgozik a film, mégis üdén eredeti tud lenni, kár, hogy a végére kifogy a szufla a történetből, de egészen a végkifejletig mesterien szövik a szerelemi szálakat az alkotók.
Michael Lehmann figyelemre méltó rendező volt egészen addig, amíg a Hudson Hawk-kal tönkre nem vágta az ígéretesen alakuló karrierjét, ebben a filmben is megcsillogtatta a tehetségét, remekül összerakta nekünk ezt az alkotást, habár nem volt nehéz helyzetben, hiszen egyrészt remek szereplőgárdát irányíthatott, másrészt kiváló forgatókönyvet kapott Audrey Wells-től. Saját műfaján belül különleges darabról van szó, amelynek egyedi stílusa van, tényleg érthetetlen, miért nem lett belőle igazi közönségsiker, hiszen minden megvan benne ahhoz, hogy a nézők jól szórakozzanak, miközben elandalodnak a szerelmesek sztoriján.
A filmben nem kis szerepet játszanak az állatok (a lánynak cicája van és állatorvos, a fiúnak pedig kutyája van, és úgy ismerkednek meg, hogy a lány telefonon dirigálja le, hogy a fiú hogyan tudja levenni a görkorcsolyát a kutyus lábáról, eszméletlen jelenet, nem hétköznapi kezdet, lássuk be!), de nem a cukiságfaktorra játszanak alapvetően az alkotók, inkább azt a szeretetteljes kapcsolatot mutatják be, amely ki tud alakulni az állat és a gazdája között (gyakorló gazdiként jókat mosolyogtam az ismerős helyzeteken). A férfi-nő kapcsolat kimeríthetetlen téma, semmi eget rengetően újat nem tudunk ezzel kapcsolatban ebből a filmből, de megnyugodhatunk, hogy másnak sem könnyebb, milyen feleslegesen túráztatjuk magunkat egy rakás jelentéktelen dolgon, milyen felemelő érzés megtalálni a lelki társunkat, és mennyire jót tud tenni a lelkünknek egy ilyen jó kis romkom.
8/10
A Vonzások és állatságok teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán
