Döbbenetesen kevés horror-forgatókönyvet találni keringeni az interneten, az évről évre kiadott Black List sem tartalmaz többet 3-4 darabnál (és azok között is olyanok szerepelnek, mint az eleve regényadaptáció Bird Box), de valahol érthető is ez a trend: a horror egyáltalán nem egy írók dominálta műfaj, hála egyrészt a rá jellemző általános igénytelenségnek (amely éppen a forgatókönyvírói igyekezetet teszi feleslegessé), másrészt a rendezők példátlan hatásának a végeredményre. Elvégre egy jó ijesztést, egy félelmetes atmoszférát sokkal könnyebb egy forgatókönyv papírjára vetni, mint vászonra vinni. Szóval ha valaki forgatókönyvíróként horrorral akarja magára felhívni a figyelmet, akkor egy nagyon nagy dobással kell előállnia - láthatóan efféle elképzelés áll az Eli mögött is, amely csak részben tudott megvalósulni.

Az Eli címszereplője ugyanis egy 11 éves, immunhiányos kisfiú, aki állapota okán egy légmentesen lezárt házba költözik szüleivel, illetve a létesítményt üzemeltető és a srác kezeléseit folytató doktorral. Eli azonban hamar természetfeletti jelenségeket kezd tapasztalni, amelyeknek sejtése szerint (micsoda meglepetés) a ház múltjához és a rajta végrehajtott kezelésekhez is köze lehet.

Ha tehát nagyon cinikus vagyok, az Eli-t jegyző David Chirchirillo gyakorlatilag semmi mást nem tett, csak kitalált egy minden korábbinál jobb kifogást arra, hogy főhőse miért nem tud szabadulni a kísértetjárta házból. A szellemek, az ő céljaik, a róluk tudomást sem vevő családtagok vagy a titokzatos kezelés motívumai mind már túlságosan is ismerősek lehetnek már valahonnan (utóbbi például a napokon belül érkező Az egészség ellenszerében kapnak kiemelt szerepet), a szerző pedig alapvetően nem is tesz sokat azért, hogy felfrissitse ezeket a megoldásokat. A szkript felütése és középrésze azonban nemcsak sablonos, de meglehetősen eseménytelen és nem is túlságosan rémisztő - legalábbis azok számára semmiképpen, aki már elégszer megtapasztalta a szellemjárások filmes felépítésének mechanizmusát. De a karakterek konfliktusai, interakciói sem bírnak a narratíva szempontjából lényeges vagy az adott jelenet működtetéséhez elegendő tartalommal.

Az utolsó harminc oldalra azonban hirtelen minden megváltozik, Chirchirillo egy minden tekintetben shyamalani fináléval lep meg minket, amely egyszerre mozgalmas, fordulatos és elképesztően feszült - még ha kicsit meglepetésszerűen érkezik is. Ugyanakkor pont az Elit nem vádolnám meg azzal, hogy a hatásvadászat kedvéért odacsapott volna az addigiakhoz egyáltalán nem illő befejezést: biztos vagyok benne, hogy az író fejében először ez a végkifejlet fogant meg, és ehhez próbálta hozzátoldani az így kényszerűen konvencionálisra sikeredett felvezetést.

Ha tehát a forgatókönyv első két felvonását is sikerül kellő élettel megtölteni, illetve a fináléhoz méltóan megfűszerezni, az Eli egy minden tekintetében figyelemre méltó darab lehet, viszont ebben a formában filmként maximum egy-egy ötletével fog figyelmet kivívni magának. Már ha addig egyáltalán ébren tudja tartani reménybeli nézőit - pedig ez a koncepció ennél sokkal többet érdemelne.