[A FORGATÓKÖNYV INNEN TÖLTHETŐ LE]
Egy férfi zuhan le egy űrhajóban a Szahara közepére. Mellette két másik halott asztronauta, a kezében egy titokzatos csomag, a nyomában munkaadója, akit láthatóan igyekszik elkerülni. A zavaros emlékek, rejtélyes üldözők és az etióp főváros forgatagának keverékében pedig egy dolog tűnik csak számára biztosnak: meg kell találnia feleségét és fiát.
Ami elsőre feltűnhet a szkriptben, az a sajátos afrikai környezet, ami túlságosan lényegi szerepet nem kap (talán az író személyes érintettsége révén kerülhetett be), viszont kellemesen sajátos hangulattal övezi a kibontakozó történetet. (Elvégre hány Afrikában játszódó sci-fit láttunk?) Az Ares emellett elképesztően vizuális könyv: a szerző gyakorlatilag már a rendező munkáját végezve vágja össze beállításról beállításra a történetet álmokkal, hallucinációkkal, flashbackekkel, ami kezdetben nemcsak borzasztó kaotikus, de a főhős ép eszének konstans megkérdőjelezésével mintha egyből az egyik legelcsépeltebb aduász-csavar felé indulna meg.
Robertson-Dworet ugyanakkor kiválóan megtanulta a forgatókönyvíró-tankönyvek leckéjét, jól használja karakterei motivációit, okosan bontja ki rejtélyeit és építi fel a finálé katarzisát. A káoszból is egyre jobban kiviláglik az alkotói koncepció, és az eleinte zavarba ejtő kirakós darabjai is szépen a helyükre kerülnek. Azonban mindez éppen olyan mesterségesnek is érződik, mintha maga az írás ténylegesen is feladatmegoldás lett volna. A főszereplő kezdeti menekülése és bujkálása sok esetben mechanikus akadályok leküzdését és nem valódi próbatételeket jelent, a sci-fi helyét szép lassan átvevő családi dráma hollywoodiasan papírízű és teátrális gesztusokból dolgozik, az esetlegesen kialakuló mellékszálak és flashbackek kavalkádja pedig csak még jobban elszívja a levegőt tőle. A folyamatos kétértelműség pedig a fordulatokat lúgozza ki: mire meg kellene döbbennünk, már nagyjából az összes lehetséges végkimenetelt lefuttattuk a fejünkben és meg is barátkoztunk azokkal.
Mindenesetre a történet ettől függetlenül is működik: nagyrészt minden és mindenki megtalálja benne a helyét, végeredményben pedig egy feszült, lendületes és fordulatos thrillert kapunk, ami ha nem is volt rám nagy hatással, legalább kellemesen elszórakoztatott. Az Ares tehát nem rossz koncepció, azonban jelenlegi állapotában még egy first draftre emlékeztet (könnyen lehet, hogy az is), amit még rengeteget kell polírozni ahhoz, hogy egy minden tekintetben kielégítő művé válhasson. Azonban ha beleölik ezt a munkát, akkor egy izgalmas és lenyűgöző sci-fivel találkozhatunk a vásznon.
