Könyvkritika: Szabó T. Anna: Törésteszt (2016)
2016. december 20. írta: FilmBaráth

Könyvkritika: Szabó T. Anna: Törésteszt (2016)

Inkább biztató kezdet, mint kiforrott novellás kötet

szao_t_anna.jpg

A női lélek érzékeny, a női lét nagyon sokrétű, és egy bizonyos kor után elvesznek az illúziók. De azért ilyen brutálisan a pofinkba vágni, hogy milyen baromságokkal toljuk el az életünket, az kicsit durva. Szabó T. Anna költeményeit  szeretem, az ő nőies lírája nagyon közel áll hozzám, ezért  kíváncsian vettem a kezembe az első novelláskötetét, és teljesen ledöbbentem rajta. Egyrészt azon, hogy mennyire keserűek az írások, másrészt azon, hogy mennyire hullámzó a színvonaluk. Van benne zseniális és felejthető is, de többségben vannak a maradandó élményt nyújtó írások. Mindezzel együtt érződik, hogy az írónő még korántsem mozog otthonosan ebben a műfajban, és talán túlzás volt 49 novellát belezsúfolni ebbe a kötetbe, eléggé eklektikus lett a végeredmény, és inkább biztató kezdetnek mondanám, mint kiforrott alkotásnak.

A költészetnek az a lényege, hogy megállítja a pillanatot, és Szabó T. Anna a novelláiban is képes erre a bravúrra, csak nem mindig tart ki a varázs a történet végéig. A próza és a vers két teljesen különböző műfaj, és nyilván van átjárás közöttük, de hosszas gyakorlás szükséges ahhoz, hogy ugyanazt a szintet hozni lehessen, mint a korábban már jól bejáratott területeken. Az írónő bátran nekivágott egy új útnak (ami azért kicsit túlzás, hiszen jó ideje jelennek meg rövidebb-hosszabb prózai írásai is, én pl. nagyon szeretem olvasni kedvenc magazinomban, a Nők Lapjában publikált műveit), és mivel kiemelkedő tehetségű alkotóról van szó, csak idő kérdése, hogy mikor fog a novella műfajában is olyan otthonosan mozogni, mint a költészetben.

Szabó T. Anna nem hazudtolja meg magát, most is igazi női lírát tett le az asztalra, de ezekben a rövid novellákban annyi bánat, keserűség és kiábrándultság van, hogy szomjúhozza utána a lélek a szépet, a kedveset, a humorosat. Nem szórakoztatóak ezek az írások, a sokat megélt asszonyi sors minden fájdalma sír bennük. Véleményem szerint 30 éves kor alatt nem érdemes nekiállni ennek a kötetnek, mert ennyi idős korban már egyrészt felfogható a sorok mögött kibontakozó egyéni drámák mélysége, másrészt pedig ekkorra van már olyan érett a személyiség, hogy tudja, a párkapcsolat nem csupa öröm és kacagás, hanem kőkemény munka mindkét fél részéről fenntartani.

toresteszt.jpgNyilván kicsit egyoldalúak az írások, hiszen egy unalmasan boldog történet nem vágja földhöz az olvasót, a férfiak a valóságban nem olyan szemetek, a nők nem annyira áldozatok, mint ahogyan ezekben a novelláknak a többségében ábrázolásra kerülnek, kellett ez a túlzás ahhoz, hogy igazán üssenek a történetek. Az írások nagyon erősek, de a színvonal nem egyenletes, sokszor megcsillan a tehetség, de nem tudja mindvégig fenntartani az érdeklődést az írónő. Ráfért volna egy erősebb szerkesztés erre a kötetre, mert nincs igazán tematikája a novelláknak, szinte véletlenszerűen követik egymást, így sokkal kisebb hatásfokot érnek el, mintha egy-egy téma köré lettek volna gyűjtve. Nagyon eltér az írások hangulata is, erősen javasolt nem egyszerre lezavarni mindet, hanem szépen lassan, egyenként, mindig szünetet hagyva engedjük át magunkon a történeteket.

A kötet egyáltalán nem rossz, sőt, szinte mindegyik írásból vihetünk magunkkal valamilyen fontos gondolatot, érzelmet, benyomást. Brutálisan erősek a legjobbak közülük, de sajnos akad gyengébb is, véleményem szerint körültekintőbb szerkesztéssel ezek kiszűrhetőek lehettek volna, de összeséségben nívós első kötettel van dolgunk. Szabó T. Anna saját magának köszönheti, hogy magas elvárásokat támaszt vele szemben az olvasó, hiszen költőként és fordítóként is míves alkotásairól ismert a közönség előtt, ezért nyilván a tőle megszokott minőséget várnánk el, még akkor is, ha tudjuk, hogy ez irreális, hiszen a novella műfajában pályakezdőnek számít a szerző. Bárki másnál remek kezdésnek minősíteném ezt a kötetet, de mivel Szabó T. Annáról van szó, kicsit csalódott vagyok. Mindezzel együtt mindenkinek ajánlom a könyvet, mert színvonalas novellák találhatók benne, amelyek elgondolkodtatóak, és megtalálható bennük a későbbi jelentősebb prózai alkotások nem csírái, hanem erős gyökerei.

Mi nők, mindannyian a párkapcsolatok útvesztőjében bolyongunk, erős érzelmi amplitudóval éljük az életünket, vívjuk a mindennapi harcainkat, Szabó T. Anna pedig brutális őszintetséggel engedett bepillantást a hétköznapi élethelyzetekbe. Nekm személy szerint még mindig nem jött meg a kedvem a gyerekvállaláshoz a novellákat olvasva, ugyanakkor élmény volt olvasni őket abból a szempontból, hogy egy nagyon tehetséges alkotó ígéretes próbálkozásához van szerencsénk. Ne várjunk katarzist a könyvtől, de mindenképpen érdemes elolvasni, mert értékes alkotás.

8/10

A könyvet a Magvető Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr1212048121

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása