A magány mindig fáj, de karácsonykor különösen, hiszen ki ne szeretné inkább boldog családi körben tölteni az ünnepeket, mint teljesen egyedül? Ki ítélné el azt, aki egy kis hazugsággal (pontosabban az igazság elhallgatásával) csal ki magának egy kis melengető boldogságot? Aki már látta ezt a bűbájos kis romkomot, biztosan nem, annyira szerethető a főhősnő, pláne Sandra Bullock előadásában, és annyira illik hozzá a férfi főszereplő Bill Pullman felvezetésében, és annyira bele lehet feledkezni ebbe a tündéri történetbe, hogy könnyű szívvel megbocsátjuk Lucy-nak, hogy menyasszonynak hazudta magát, amelynek következtében egy nagyon bonyolult családi kalamajka kellős közepébe kerül. Nagyon régen nem láttam ezt a filmet (lány létemre nem vagyok oda különösebben a romantikus mozikért), viszont nagyon szép emlékeket őriztem róla, ezért kíváncsian újráztam, és boldogan konstatáltam, hogy nem fogott az idő ezen a kedves alkotáson, még mindig el tudja bűvölni a nézőjét.
Lucy (Sandra Bullock) kedves, de nagyon magányos lány, aki a munkájának él, a metróban lát el pénztárosi feladatokat, és unaloműzőként halálosan beleszeret egy ismeretlen fiatalemberbe, aki naponta nála veszi meg a jegyét. Aztán egy napon az úriember a sínekre kerül, a lány menti meg az életét, és a kórházban egy keveredés miatt a család azt hiszi, hogy ő a menyasszonya. Azonban a férfinak van egy öccse, Jack (Bill Pullman), aki beleszeret Lucyba, és ő sem marad közömbös iránta...
Ahogyan már említettem, tényleg nem vagyok oda a futószalagon gyártott romkomokért és a sablontörténetekért, de az a gyűrű a metrópénztárban nagyon ott van a szeren, a mai napig ez a jelenet ugrik be elsőre ebből a szívmelengető kis filmből, amelynek a legnagyobb erénye a kiváló szereposztáson túl az, hogy egyáltalán nem veszi komolyan magát. És éppen ezáltal tud egy olyan hangulatot teremteni John Turteltaub (akinek A nemzet aranyán kívül a Jég veled! című remek kis mozit is köszönhetjük), hogy a néző a játékidőre elhiszi, valóban megtörténhet az, hogy egy metróban dolgozó pénztároslány rendkívül romantikus és nyakatekert módon megtalálja álmai férfiját, ha nem is éppen úgy, ahogyan eredetileg gondolta. Elhisszük, mert el akarjuk hinni, mert ha Lucynak sikerült, akkor velünk miért ne történhetne meg ez a kis hétköznapi csoda, nem igaz?
Nem támaszt önmagával szemben óriási elvárásokat ez a bájos kis film, csak szórakoztatni akar, de ennél sokkal többet tesz: megérinti a néző lelkét, amely nagyon kevés alkotásról mondható el a műfajban. Mert nem azért tudunk belefeledkezni ezredjére is ebbe a lássuk be nem túl eredeti történetbe, mert olyan korszakos remekműhöz van szerencsénk, ellenkezőleg, éppen azért szeretjük, mert abszolút emberközeli, úgy áradnak benne az érzelmek, hogy az egyáltalán nem gicces, és újra vissza tudja adni a sokszor megingott hitünket a családban és az igaz szerelemben. Ehhez "csak" egy jó forgatókönyv és kiváló színészek kellettek, akik hihetővé tudták tenni ezt a nem kicsit valószerűtlen eseménysorozatot, amely azonban szerencsére nem tartalmazott túlzó csavarokat, még éppen emberléptékű tudott maradni a sztori.
A karakterek jól ki lettek találva, Lucy és Jack rendkívül bájosan tudnak szerencsétlenkedni, amíg nagy nehezen odatalálnak egymáshoz, a playboy Peter kellőképpen taszító, ahogyan az igazi barátnője is, azonban a családjánál lármásabb és szerethetőbb csapatot keresve sem lehetne találni. Az apuka, az anyuka, a nagymama, a kishúg és Saul annyira hétköznapiak, és ismerősek a mindennapjainkból, hogy tökéletesen meg tudjuk érteni Lucyt, mert a legutolsó pillanatig halogatja az igazság bevallását, hogy minél tovább a köreikben maradhasson. Nem klasszikus értelemben vett karácsonyi filmről van szó, hiszen nem az ünnep körül forognak az események, de mégis ilyenkor érdemes megnézni, mert ebben az időszakban kerülünk olyan érzelmi állapotba, amikor a legjobban be tudjuk fogadni ezt az érzelmekben és kiváló színészi alakításokban bővelkedő, szívhez szóló alkotást.
Sandra Bullock elviszi a hátán a filmet, Bill Pullman telitalálat a férfi főszerepben, Peter Gallagher jól néz ki, Jack Warden és Peter Boyle kiemelkedik a remek mellékszereplők közül, Michael Rispoli felejthetetlen Joe Jr.-ként, kivételesen jól sikerült a szereposztás ebben a remek kis filmben. Nem remekmű, "csak" egy szívet melengető alkotás, amelyet egyszerűen jó nézni egyszer, tízszer, százszor. Nincs benne semmi különös, csak sikerült élettel megtölteni a karaktereket, nem unalmasak benne a sablonok sem, és rengeteg emlékezetes pillanatot szereztek nekünk az alkotók, amelyeket még ennyi év után is örömmel látunk viszont, mert nemcsak az ifjabb éveinkben varázsoltak el bennünket az olyan egyszerűen szép jelenetek, mint pl. Lucy és Jack jégen csúszkálása, hanem még most, több évtizeddel a film születése után is. Hétköznapi csoda remekül kivitelezve, nagyon szerethetően, igazi kuckózós családi mozi!
8/10
Az Aludj csak, én álmodom teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán
