Gondolhatnánk, hogy ha sok humorista összeáll, akkor ott nagy valószínűséggel a nevettetésen lesz a hangsúly, kivéve persze, ha nem. Mike Birbiglia filmjében 6 komédiás is szerepet kapott, a végeredmény azonban mégis inkább lett szomorkás, mint vicces összességében, de csalódnunk így sem kell, hiszen a Don't Think Twice bőven túlmutat egy egyszerű vígjátékon, olyan helyekre kalauzolva el bennünket, ahol a barátság, az álmok, az apró sikerek és a nagy bukások kerülnek előtérbe, méghozzá olyan megragadó, de mégis életszerű módon, amilyenre nem is számítottunk.
Adott egy baráti társaság, melyben valamennyi tag küszködik saját életével ilyen vagy olyan formában. Hetente néhány alkalommal viszont mindenki elfeledi a maga gondját, amikor a csapat egy közös improvizációs műsor keretében fellép New York egyik eldugott kis színházában. A bonyodalom azonban ide is hamar beférkőzik, hiszen a Weekend Live (a Saturday Night Live mintájára) kiemel egy személyt a társulatból, és ennek hatására felborul minden. A többiek szépen lassan elkezdenek rájönni, hogy nem mindenki lesz sikeres ebben a szakmában, felüti a fejét a frusztráció, az irigység, és fokozatosan halnak el azok a szálak - még ha nem is véglegesen - amik összekötötték korábban főhőseinket.
A Don't Think Twice egyik legnagyobb erőssége, hogy elképesztő dinamika van a szereplők között, ezért nagyon gördülékeny a történet. Oké, csak 90 percről beszélünk, de akkor is egy szempillantás alatt vége van az egésznek. Ennek minden valószínűséggel az az oka, hogy valamennyien a való életben is társai, barátai egymásnak, valamint jól is zsonglőrködik a film a karakterek közt felosztandó játékidővel. Persze vannak hangsúlybeli eltolódások, de összességében mindenki megkapja a maga perceit.
Emellett természetesen közrejátszik az is, hogy mind a 6 karakter más és más, ezért nem fog nehezünkre esni kedvencet találni, aki minden jelenetbe hoz számunkra valami izgalmasat. Válogathatunk, hogy a fiatal tehetségnek szorítunk, a háttérben meghúzódó tagnak, az örök vesztesnek, vagy éppen az öreg motorosnak, aki még mindig azt az álmot dédelgeti, hogy egyszer majd sikerül kitörnie a mocsárból. Az említett hangsúlybeli eltolódás Samantha (Gillian Jacobs) karakterén érhető a leginkább tetten, hiszen idővel az ő nézőpontja lesz az, ami a többiekén felülkerekdve összefogja a cselekményt. Samantha is egy tehetséges komikus, de párjával szemben ő nem azért csinálja ezt az egészet, mert pénzt lát benne, hanem azért, mert szereti ezt a hivatást, és a műsorok után szeret együtt kocsmázni a barátaival, még akkor is ha nem úgy sikerül minden, mint ahogy azt eltervezték.
És már meg is érkeztünk oda, ahol a film a legtöbb hatást tudja kifejteni. A szemünk láttára elevenedik meg, ahogy ez a maroknyi ember segíti és támogatja egymást, később pedig az is, ahogy meggyengülnek ezek a kötelékek. Nagyon bugyuta módon is vászonra lehet vinni mindezt, de Birbiglia tudta, hogy hol vannak az ilyen történetek határai, és kifejezetten okosan bánt még a kötelező sablonokkal is. A látottak nincsenek eltúlozva, elnagyolva vagy túldramatizálva, kifejezetten érett módon van bemutatva az egész jelenség, azzal a körítéssel, hogy a változás az élet kötelező velejárója. El is hangzik az egyik karakter szájából, hogy "a 20-as éveidben még tele vagy reménnyel, de a 30-as éveidben már rájössz, hogy mekkora idiótaság volt egyáltalán reménykedni."
Valószínűleg már mindenki megtapasztalta, hogy mennyire idegesítő tud lenni az, amikor az egyik barátod sikeresnek bizonyul, te pedig nem. Valamilyen szinten így egy felnövéstörténetnek is a szemtanúi lehetünk, ugyanis a sok fárasztó gond után mindenki megtanulja elfogadni a maga helyét, és erre építkezve pedig továbblépni a következő állomásra. Mindeközben ráadásul jól is egyensúlyoz a film az álláspontok között, hiszen az egyik oldalról érkező frusztráltság teljes mértékben megérthető, míg a másik oldal helyzetkihasználása, motivációja is abszolút elfogadható külső szemlélőként. Nincsen egyértelmű jó és gonosz, a szerepek már korán összemosódnak, és ez az, ami miatt a Don't Think Twice megfelelő alapossággal tudja körüljárni a felvázolt témát.
Minden leírt ellenére koránt sem olyan borús a film hangulata, mint ahogy tűnhet. Sőt, rettentően élvezetes mindaz, amit látunk, csak a jól közbeszűrt félmondatok, apró igazságok ásnak olyan mélyre az ember lelkében, hogy egy csettintésre átfordul egy-egy jelenet hangvétele. Ettől már önmagában is tud működni egy ilyen koncepció, de erre még rátesz egy lapáttal a minimalista, közvetlen indie filmes képvilág és hangulat, minek köszönhetően a megcélzott rétegek és generációk még közelebb fogják magukhoz érezni ezt az amúgy is bájos alkotást.
A Don't Think Twice teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
