Megint húzzuk fel a vitorlát? Naná, még szép! Kit érdekel, hogy elmúltak az évek, hogy tinikorom halálos szerelme, Kabir Bedi, már régen nem néz ki úgy, mint a sorozat forgatása idején (amely egybeesik a születésem évével, ettől a ténytől padlót fogtam), abban a percben, amint megszólal a régi dal (persze csakis a Neoton mára már klasszikussá vált előadásában), máris Momprachem-ben érzem magam, és képzeletben a rettenthetetlen (és eszméletlenül férfias és jóképű:-)) maláj tigris oldalán harcolok az igazságért az angolok és James Brooke, Sarawak fehér rádzsája ellen. Soha nem szűnt meg a rajongásom gyerekkorom egyik kedvenc sorozata iránt, de nagyon régen láttam már, ezért azonnal elfogott a vágy az újrázás iránt, amint elolvastam a beszámolót a de Angelis testvérek koncertjéről (a Bud Spencer-Terence Hill filmek mellett a Sandokan zenéjéért is ők feleltek), és boldogan merültem el a nosztalgiában, valamint Kabir Bedi gyönyörű (és hatásosan sminkelt) szemeiben. Nagy örömöre nem fakult meg a sorozat, habár már egy kicsit avittos lett, de ettől még simán bele lehet feledkezni a történetbe, a maláj tigris ugyanolyan lenyűgöző, mint új korában!

Sandokan (Kabir Bedi) hercegnek született, azonban az angolok megölték a családját, ő pedig bosszút esküdött és a kalóznak állt. Momprachem-ben telepedett le barátjával, Yanez-zel (Philippe Leroy), és idővel a malájok hőse lett. James Brooke (Adolfo Celi), a fehér rádzsa a legnagyobb ellensége, aki mindent megtesz, hogy elpusztítsa. A maláj tigris beleszeret egy szép angol lányba, Lady Marianna-ba (Carole André), és ekkor kezdődnek az igazi kalandok...

Tévésorozatok jönnek-mennek, Sandokan marad. A harmincon felüli korosztálynak azonnal felcsillan a szeme, ha szóba kerül a maláj tigris, én is nagyon hosszan tudnék mesélni arról, hányszor néztem végig gyerekkoromban Sandokan kalandjait, aléltam el Kabir Beditől, szurkoltam teljes szívemből, hogy győzzön az igazság, vesszen Brooke, és zokogtam, amikor Labuán gyöngyszeme magára hagyta Sandokant. Vagyis szép emlékként él a nézők fejében a sorozat, Kabir Bedit annak idején szupersztárként ünneplték nálunk (kicsi voltam, nem emlékszem rá, csak apukám elbeszéléséből ismerem azt a rajongást, amelyben részesítették az indiai színészt, amikor ellátogatott hozzánk).  Aztán lecsengett az imádat, de a sorozat mégsem merült feledésbe. Volt folytatás, én azt is végigzokogtam, de azért, mert katasztrofális lett a végeredmény. Szerencsére viharsebesen a feledés homályába veszett ez a méltatlan folytatás, de az eredeti sorozat csak nem akart kimenni a divatból. Mára már kultikussá vált, méltán, mert első osztályú kalandfilm, van benne akció, szerelem, romantika, kalózkodás, de az igazi vonzerő az egzotikus maláj világ és Kabir Bedi volt.

Ínyenceknek mindenképpen megemlíteném a szintén 1976-ban forgatott A fekete kalóz című filmet, amelynek a főszereplői Kabir Bedi és Carole André voltak, és egyszeri szórakozásnak kiváló választás, de a sorozatnak a nyomába sem ér. Sandokan történetét Emilio Salgari írta meg tizenegy könyvben, amelyből az első 1883-ban jelent meg. Több feldolgozása is volt a maláj tigris kalandjainak, de az 1976-os sorozat mindent vitt a témában. A siker titka a jó forgatókönyv, a gyönyörűen fényképezett táj, a jól felépített karakterek, a sodró lendületű cselekmény, a romantika, a rengeteg kaland és akció, na és persze a jól kiválasztott főszereplő volt. Kabir Bedi egy életre Sandokan maradt, ő arra született, hogy eljátssza a maláj tigrist, nem csak jól nézett ki, hanem remekül is játszott, eggyé vált a karakterrel. Rajta kívül még a Yanez-t alakító Philippe Leroy és a James Brooke-ot megszemélyesítő Adolfo Celi nyújtott kiemelkedőt, Carole André bájos volt és tehetséges.

Már a kezdő képsorok rabul ejtik a néző szívét, két kisgyereket rabolnak el a csúnya nindzsák (akik amúgy daják fejvadászok, de tényleg teljesen úgy néznek ki, mintha nindzsák lennének), amelyet egy nő (!) próbál meg megakadályozni, de sajna nem jár sikerrel. Az akciódús kezdés után megismerhetjük a fehér rádzsát, majd hosszas felvezetés után végre megjelenik a színen a maláj tigris, akiről süt a sárm, a hősiesség és egyáltalán maga a tökély, az a romantikus kalandor, akit leányszobáink falai között megálmodtunk magunknak mi lányok, a fiúk pedig szeretnének rá hasonlítani. Habár az alkotók gátlások nélkül kihasználták főszereplőjük rendkívüli vonzerejét (amikor megöli a tigrist, a kutyát nem érdekli a trükkfelvétel, beájulás van teljes gőzzel, és amikor egy szál karddal szembeszáll egy rakat katonával, ahogyan a hajóját és az embereit irányítja, és ahogyan halálosan szerelmes a lányba,...stb, stb.), de nemcsak erre építettek, egy nagyon egyedi hangulatot tudtak teremteni, dinamikus volt a cselekmény, jó ritmusban váltották egymást az akció és a romantikus jelenetek, és még a korszak poltikai háttérébe is bepillantást nyerhettünk, összességében úgy éreztük magunkat, mintha mi is részesei lennénk a maláj tigris kalandjainak.

Mára a szöveg nyilván már eléggé poros lett, de a kiváló szinkronnak köszönhetően (Újréti László nem csak Terence Hill-t tudta remekül magyarítani!) ez mégsem von le sokat a sorozat élvezeti értékéből, és bár akad egy-két üresjárat, de összességében 6 részen keresztül fenn tudja tartani az érdeklődést a sorozat. Egy igazi kalandot élhetünk át Sandokannak köszönhetően, a játékidőre újra felszínre törhet a gyermeki énünk, adhatunk a romantikának, büntetlenül kalózkodhatunk, harcolhatunk az igaz ügyért, és tiszta szívvel sereglünk a maláj tigris zászlaja alá. Nekünk jó ez!

8/10

A Sandokan teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán