A gengszterkorszak sajnos lecsengőben van a filmvásznon, hosszú ideje nem érkezett a mozikba igazán kiemelkedő darab a műfajból. ezért maradnak a régi kedvencek, amelyek közül Scorsese mesterműve kihagyhatatlan. Mivel született jókislány vagyok, természetszerűleg vonz a bűn, vagyis odavagyok a gengsztermozikért, nem véletlen, hogy a kedvenc filmem a Keresztapa, de mindjárt utána a Nagymenők következik a teljesen szubjektív top 10-es listámon. Ehhez képest döbbenten fedeztem fel, hogy még nem írtam róla, ezért jó kifogás sose rossz alapon gyorsan újráztam, és természetesen nem csalódtam, tökéletes filmélményt tud nyújtani ez az alkotás még mindig!

Henry Hill (Ray Liotta) mindig is gengszter akart lenni, mert vonzotta az életformájuk, és kitörési lehetőséget jelentett a számára a szegénységből. Tinédzser korában került a maffia bűvkörébe, hamar tagja lett a családnak, és ő tökéletesen jól is érezte magát a bőrében. Jól keresett, szép felesége és családja, és persze szeretője is volt, az élet császárának érezte magát, de aztán börtönbe került, és a kábítószer rabja lett, és minden elromlott...

Nem tudom elégszer elmondani, mennyire tud fájni, hogy Robert De Niro mostanában mennyi hozzá méltatlan szemétben vállal szerepet, holott nem is olyan régen kiváló alkotásokban alakított fantasztikusat, amelyre ez a film az egyik legjobb példa. Nála jobban talán csak Al Pacino tudott maffiózót játszani, az ezredik ilyen típusú alakításában is tudott újat mutatni. Nem ő a főszereplője ennek az alkotásnak, és nem is ő nyújtja benne élete alakítását, hanem Joe Pesci (aki méltán vihette haza az Oscart) és Ray Liotta, mégis felejthetetlen pillanatokat tudott szerezni benne a nézőknek. Paul Sorvino és Lorraine Bracco is nagyszerű volt ebben a filmben, amelynek a legnagyobb erénye az, hogy nem az erőszakra helyezte a hangsúlyt, hanem a lelki nyomásgyakorlásra, mégis ezerszer félelmetesebben mutatta meg a maffia igazi arcát, mint a Keresztapán kívül bármely alkotás a műfajból.

Igaz történetet dolgozott fel Scorsese, és nagyon jó döntést hozott, amikor úgy döntött, hogy maga Hill meséli el nekünk, hogyan élte meg a maffián belül töltött éveket, mert ezzel azonnal emberközelbe hozta a sztorit. Már a kezdés nagyon erős, amikor Henry azzal indít, hogy ő mindig is gengszter akart lenni, már felkeltette a néző érdeklődését, amelyet mindvégig sikerül fenntartani annak ellenére, hogy nem sok akció található a filmben, viszont kiválóan fel lett építve a forgatókönyv, a karakterekre és a hangulatra koncentráltak az alkotók, ennek és az osztályon felüli színészi játéknak köszönhetően egyetlen percre sem unatkozunk, annak ellenére pergő a cselekmény, hogy alapvetően egy barokkosan hömpölygő családi drámát kapunk, amelyben különleges sorsokat kísérhetünk figyelemmel, a szereplők alakját áthatja a bűn, ugyanakkor olyan természeteséggel élik a mindennapjaikat, hogy nem lehet őket teljes szívből gyűlölni, igaz szeretni sem. Ez az ellentmondásosság fenn tudja tartani azt a feszültséget, amely ahhoz szükséges, hogy ne veszítsük el az érdeklődésünket a történet iránt, így teljes intezítással szentelhetjük a figyelmünket annak a folyamatnak a végigkövetéséhez, hogyan vált pokollá Hill és családjának élete, miként bomlott meg az a gyilkos harmónia, amely egyben tartotta a gengsztereket.

Hill és felesége, Karen szereleme rendkívüli, a lány tudja, hogy kihez ment hozzá, és kitartott nem éppen hűséges férje mellett a bajban is, miközben vele együtt ment tönkre az élete. A bűn nagyon kifizetődő és olyan életformát kínál, amelyről nagyon nehéz lemondani, és valószínűleg sohasem tette volna meg önszántából a házaspár, ha nem szó szerint élet és halál között kell dönteniük. De az csak hiú remény maradt, hogy átlagos életet tud élni az, aki egyszer már nagymenő lehetett, a kapcsolatuk nyilvánvalóan halálra volt ítélve, de olyan magasságokat és mélységeket éltek meg együtt, mint mások talán soha. Henry korántsem volt olyan kegyetlen, mint Tommy és számító, mint Jimmy, de nem is volt különb náluk, nem véletlenül tartotta őket a családjának, és élte meg tragikusan, hogy elveszítette őket és ezzel a saját életét is. Első osztályú dráma, kiváló kivitelezésben, a mennyet és a poklot járjuk meg együtt a főszereplővel, Scorsese annyi érzelmi impulzust tudott belevinni a filmbe, hogy még ennyi év után sem veszített semmit az erejéből.

Egy számunkra teljesen irreális világba nyerhetünk betekintést a filmnek köszönhetően, tragikus sorsokat ismerhetünk meg, hiszen minden felszínes nyájassága és a legendás betyárbecsület ellenére mégiscsak a félelem tartotta össze a "családot", amely saját magát tette tönkre és egy családtagja árult el. Scorsese nem ítélkezik, pusztán elmesél egy történetet, amely a valóságon alapul, de mégis az emberekről, az ő érzelmeikről, döntéseikről, felemelkedésükről és bukásukról, vagyis magáról az életről szól, és ezért tud ilyen erős hatást gyakorolni a nézőjére még ennyi évvel a bemutató után is.

10/10

A Nagymenők teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán