Amikor a nyár csalódásaival kapcsolatos közhelyeket hangoztatjuk, hajlamosak vagyunk a Suicide Squadhoz és a Jason Bourne-hoz hasonló, alulteljesítő blockbustereket felsorolni, pedig az igazi tragédia éppen az, hogy ezeket a műveket alig tudták más jellegű alkotások ellenpontozni. A Free State of Jones például ha nem is egy európai művészfilm, de mindenképpen színesíthette volna a palettát - csakhogy az USA-ban legalább olyan rossz kritikákat kapott, mint a fenti két produkció, ennek hatására pedig a magyar forgalmazó is gyorsan visszatáncolt a hazai bemutatásától. Ami pedig a leginkább frusztráló, hogy alapvetően itt sem egy kifejezetten gyenge műről van szó, csak egy bántóan elképzelés és karakter nélküli tucatfilmről.
Newt Knight (Matthew McConaughey) konföderációs katonaként hamar kiábrándul a háborúból, és amikor egy barátja elesik mellette, úgy dönt, hogy dezertál, és hazatér. Otthon pedig a hadsereg rekvirálását megelégelve csatlakozik a bujdosó szökött rabszolgákhoz, és belőlük, illetve más dezertőrökből szabadcsapatokat szervez, akikkel igyekszik borsot törni a katonaság orra alá és megvédeni a földművesek tulajdonát.
Ugyan első néhány percben úgy tetszik, Gary Ross egy hagyományos háborúellenes filmet alkotott, a rendező csak rövid ideig sokkol az első világháborút idézően reménytelen lövészárokharc és a csonkolt végtagok naturalisztikus képeivel, hanem átvált egy amerikai Robin Hood-történetre. Azonban a film Newt hazatérésével sem élénkül meg, nem képes megragadni semmit a kortól és helytől független toposzokon felül. A Free State of Jones történelmi tablónak felületes (olyannyira, hogy a vászonra írt hosszú szövegekkel kell átadnia a kulcsinformációkat, karakterei hasonlóan elnagyoltak, erkölcsi döntéseik pedig kiszámíthatók és maguktól értetődők. (Egyszer merülnek fel jogos ellenérvek főhősünk nézőpontjával szemben, de a velejéig gonosz konföderációs erők szinte perceken belül igazolják őt.)
Nem véletlen, hogy Ross nehezen tud érdemi narratívát kialakítani, felsorolja ugyan a nyilvánvaló sablonokat, de sokszor időzik el részleteken, hogy aztán hónapokat és éveket ugorjon krónikaszerű elbeszélésében. Ironikus módon a Free State of Jones legeredetibb szakasza éppen annak köszönhető, hogy így még hozzácsapott egy fél órás toldást a háromfelvonásos szerkezethez, remek ellentételezését képezve a szabadságharcos diadalmeneteket feldolgozó alkotásoknak. Ez a periódus képes megfogalmazni azt az üzenetet, hogy a háború megnyerése nem jelentette egyben a rasszizmus és a szegregáció legyőzését, és (ahogy azt Newt dédunokájának szintén kissé mesterségesen belefűzött szála is mutatja) még 85 évvel később is ugyanakkora problémát jelentett.
Ha nem kellene egy másfél órás Hazafi-parafrázist megnéznünk, mire a Free State of Jones képes ezt az üzenetet megfogalmazni, valószínűleg egy sokkal kerekebb és érdekesebb filmélményről beszélhetnénk, mint jelen formájában. Gary Ross nem tudta mélységgel megtölteni a készen kapott paneleket, és ebben még az is sovány vigasz, hogy alkotása nem esik a pátoszosság és hatásvadászat csapdájába, A Free State of Jones többet érdemelt volna, de végül méltán fog eltűnni a süllyesztőben.
6/10
A Free State of Jones teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán