A kézikamerás horrorfilmekről való elmélkedésem első része itt olvasható.
Az, hogy a found footage horrorfilmek az utóbbi években leértékelődtek mind a kritikusok, mind a nézők szemében, egyértelmű tényként kezelhető. Ennek a devalválódási folyamatnak az okai azonban nem feltétlenül csak magában a jól körülhatárolható narratív stílusban keresendők. A kézikamerás film megvetetté válását, mint jelenséget érdemes egy tágabb kontextusba helyeznünk, hogy megérthessük: nem egy egyedi, elszigetelt folyamattal állunk szemben, csupán egy újabb trenddel, amely könnyen beleilleszthető a horrorfilm, illetve az egész filmművészet korábban "divatos" irányzatainak sorába.
A found footage stílus felemelkedése előtt is voltak trendek a horrorfilmeken belül. Vegyük például a slasher film divatját a '80-as évekből! Az 1978-as John Carpenter-féle Halloween után mindenki a siker receptjeként tekintett a slasherre, aki horrorfilmben gondolkodott. Nem kellett hozzá sok pénz, csak néhány félamatőr színész, egy jópofa maszk, valami egyedi szúró-vágó eszköz, meg persze pár liter művér, és máris lehetett forgatni egy olyan mozit, ami garantáltan kitermelte azt a pár ezer dolcsit, amit az alkotók felefeccöltek. Jó tíz évig tartott a slasher filmek uralma, aztán persze a közönség ráunt a szubzsánerre, aminek köszönhetően a slasherek a videotékák polcaira szorultak és megritkultak, az így keletkezett vákuum hatására pedig más horrorfilmes alműfajok törhettek előre. A slasher a kilencvenes évek második felében Wes Craven és a Sikoly hatására kapott egy újabb lehetőséget a fellángolásra, de mára már ez is lecsengett, és az alműfaj szépen belesimult a horror nagy olvasztótégelyébe.
Ha korábbra tekintünk vissza az időben, a slasherhez hasonló "siker-uralkodás-lecsengés" tendenciát felfedezhetünk a gótikus horrorfilmek, a zombifilmek, és az óriásszörnyes mozik esetében is. A filmes világ természetes körforgása ez: ami sikeres, azt sokan másolják, amit sokan másolnak, az egy idő után unalmassá válik, és végül már nem érdekli a nézőket. Ha elvonatkoztatunk a horrorfilmektől, láthatjuk, hogy ugyanez történt régebben a western filmekkel, és történik napjainkban a szuperhősfilmekkel is, csak persze jóval nagyobb tétekkel.
Ahogy a slasher vagy a szuperhősfilmek, úgy a kézikamerás horrorfilmek is sikeres receptnek bizonyultak. Jelenleg a túltelítettségi fázisban van found footage, amit három tény is bizonyít. Egyrészt a bevételi adatok már nem olyan erősek, mint néhány éve (bár az olcsóságuk miatt még mindig könnyű pénzt keresni ezekkel a filmekkel), az alzsáner elkezdtett más műfajokkal keveredni (az előző cikkemben ezt részletesebben is kifejtettem), másrészt megjelentek a paródiák és az önreflexív darabok (pl. Bodom, The Visit), amik mindig az adott trend kanonizáltságának biztos jelei.
A found footage mára kezdi elfoglalni a helyét a horrorfilmek megszokott alműfajainak rendszerében, és törvényszerű, hogy a nagy tömege miatt napról napra veszít a különlegességéből. Álláspontom szerint azonban ennek a folyamatnak a végén nem fognak teljesen eltűnni a kézikamerás horrorfilmek - ahogy a slasher filmek sem koptak ki teljesen a horrorfilmes palettáról - csak jóval kevesebbel fogunk találkozni belőlük. A filmes piac önszabályozása miatt viszont remélhetőleg a kevesebb FF film már eredetibb és jobb lesz, mint azok, amikkel a közelmúlt dömpingje során találkozhattunk. Hiszen elméletileg csak valami eredetivel lehet kitörni a nagy elődök árnyékából és az arctalan klónok hadából, nem?
A slasher filmek kapcsán igazolódni látszik a "kevesebb, de jobb" tétele, hiszen nem sok kaszabolós filmmel találkozhatunk manapság, ám minden évre jut egy-két, a műfaj eszközeit nagyon ügyesen és kreatívan használó alkotás (2015: Welp, 2016: Hush). A minőség tehát átveszi a mennyiség helyét, remélhetjük tehát, hogy hamarosan a found footage alkotásoknál is ez lesz a tendencia.
Ahogy a Sikoly hatására a kimúlóban lévő slasher esetében is volt egy újjáéledés, úgy nem kizárt, hogy a kézikamerás horrorfilmek esetében is tanúja lehetünk majd egyfajta revivalnak. A slasher esetében a műfaj szabályainak kiforgatása, az önreflexió és az önirónia jelentette a megújulás lehetőségét, ilyesmire a found footage esetében is vannak példák (pl. a magyar Bodom), bár ezeket még nem koronázta egyértelmű siker a közönség részéről. Lehetséges, hogy a FF filmek esetében nem a műfaj sajátosságaira való reflektálás lesz az esetleges újjáéledés kulcsa...
Ha most nem megyünk bele a más műfajokkal való keveredésbe, és a "vegytiszta" found footage horror felfrissülésének lehetséges útjait vizsgáljuk, ilyen irány lehet az önreflexión kívül a mozis 3D kihasználási lehetősége (a POV nézet miatt kézenfekvő lenne ennek az alkalmazása, idén jön is egy ilyen jellegű film); a képroncsolás mint narratív réteg hangsúlyosabb kihasználása (ere a japán Noroi-ban, és a V/H/S első részében történtek kísérletek); és a több talált felvétel összevetése (ilyesmi volt a REC második részében). Egyéb, nem technikai, hanem történeti jellegű reformokkal is újra felfuttatható lenne a műfaj, pl. ha nem talált felvételről beszélnénk, hanem egy biztonsági kamera, vagy egy valóságshow élő egyenes adását néznénk. Természetesen lehetnek egyéb utak is - elvégre egy önjelölt horrorkritikus sem gondolhat mindenre, nem igaz?
Addig is, amíg várunk a szubzsáner alkalmazásával forgatott művek mennyiségének csökkenésére, kiszelektálódására vagy esetleg az alműfaj esetleges újjáéledésére, zárásképpen álljon itt a kézikamerás horrorfilmek és a technika összefonódásáról egy záró gondolat:
Ahogy a szuperhősfilmeknek a számítógépes technika fejlődése nagy lökést adott az ezredfordulón, úgy a kézikamerás horrorfilmek aranykorát a képrögzítési technikák elterjedése és olcsóbbá válása lobbantotta be igazán. Ma már bárki tud found footage filmet készíteni - akár egy jobb telefonnal is. Mindebből azt akarom kihozni, hogy a technika fejlődése és elterjedtsége miatt a FF olyan hatalmas játszóteret jelent, ami mondjuk az egyes szám első személyben történő novella- és regényíráshoz hasonlítható. Eszközök, anyagi javak nem igazán kellenek a sikerek eléréséhez, csak különleges ötletek, és/vagy ügyes marketing kampány. A lehetőség még mindig benne van a műfajban, hogy valami nagyszerű és sikeres alkotás kerekedjen ki a használatából, de ehhez nem elég egyszerű stílusgyakorlatot letenni az asztalra. Én hiszek benne, hogy lehet még nagy hatású műveket alkotni a found footage segítségével - de ehhez a filmkészítőknek tudatosan és világos céllal kell felhasználniuk a kézikamerás stílust a jövőben.