Csendben és minden feltűnés nélkül lett egy világhírű írónk. Dragomán György Máglya című regénye elképesztő nemzetközi sikerszériát tudhat maga mögött, és ez még semmi, A fehér király című művéből olyan színészek részvételével készül film, mint Jonathan Pryce és Greta Scacchi. Regényeivel sikerült eljutnia az olvasók szívéig, tartósan az eladási listák elején tanyáznak alkotásai. Mindezek mellett a médiának köszönhetően a magyar irodalmi Brangelina egyik tagjának vallhatja magát, felesége ugyanis Szabó T. Anna, az egyik legjobb és legismertebb magyar költő - és írónő. Természetesen én is kíváncsi voltam már jó ideje a munkáira, azonban eddig valahogy nem sikerült közel kerülnük egymáshoz. Elkezdtem olvasni mindkét híres regényét, de egyszerűen nem tudott lekötni, abbahagytam őket, többször is. Ugyanakkor a rövidebb prózai írásait nagyon szeretem, rendszeresen olvasom a Nők Lapjában és a facebook-on őket (a feleségével együtt élénken és okosan használják a közösségi médiát, tényleg élmény olvasni a műveiket). Ezért nagyon örültem, hogy megjelent egy novelláskötete, szinte biztos voltam benne, hogy ez az a formátum, amellyel véglegesen beírja magát a kedvenc kortárs íróim toplistájába. Nem tévedtem, valóban így történt, az Oroszlánkórus egy nagyon színvonalas kötet, amelynek azonban vannak gyengébb darabjai is, összességében azonban mindenképpen tartalmas gyűjtemény.

Dragomán György 1973-ban született Marosvásárhelyen, 1988-ban települt át családjával Magyarországra. Az ELTE bölcsészkarán tanult, angol-filozófia szakon. Elég régen publikál a kortárs irodalmi sajtóban, mégsem ismerte igazán a szélesebb közönség a nevét, egészen addig, amíg nem kezdett regényt írni. A Máglya elsöprő sikere után jelent meg első novelláskötete, az Oroszlánkórus, amelyből kiderül, mennyi tapasztalat és tudás gyűlt össze az évek során, sok hangon és széles spektrumon játszik a szavakkal, látszik, hogy még csak most teljesedik ki a műfajban, de többször megcsillan az érett írói eszköztár.

A kötet 30 novellát tartalmaz, a legkülönbözőbb élethelyzetekbe vezet el bennünket, egyetlen laza összefogó vonása az, hogy mindegyikben szerepet játszik valamilyen szinten a zene. Nem áltatnék senkit, nem remekmű mindegyik, de van közte olyan, ami igen, egy-két gyengus is akad, de átlalában jó szívnonalon szórakoztat és gondolkodtat el bennünket az író. Nem kis meglepetést szerez nekünk azzal, hogy nem fél mocskos és obszcén szavakat használni az alkotásaiban, de éppen ezért tud hiteles lenni, élettel tölti meg a novelláit. Magasan kiemelkedik a többi közül a Hevimetál című darab, amely a konstans beájulás kategória, pedig ennél alpáribb írást nem olvastam még a műfajban. Mégis azt mondom, hogy zseniális, többször olvasós, földhöz vágós írásmű, amelyből sajnos úri nevelésem miatt nem idézhetek, de mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy ne hagyja ki az életéből. Teljesen más okból jegyeztem meg magamnak a Medvetánc című novellát, annak olyan hangultata volt, mint egy Guy Ritchie filmbe oltott Macska-jajnak, tökéletesen filmszerű élményt nyújtott a számomra.

Ugyanakkor azt sem hallgatom el, hogy akadt egy-két csalódást keltő darab, amely a többihez képest talán érdemtelenül került bele ebbe a kötetbe. Valamint a szerkesztés is eléggé pongyolára sikerült, kissé kaotikusan követik egymást az írások, szerintem egy-egy vezérelv alapján szorosabbra lehetett volna fűzni az egymáshoz hangulatában, tartalmában és formátumában rokon darabokat. Mindezzel együtt azt mondanám, hogy ezzel a kötetettel Dragomán bebizonyította magának és a közönségnek, hogy nem csak a regény műfajában tud emlékezetest alkotni.

A műfaji gyermekbetegségek ellenére könnyű elveszni ebben a kis kötetben (sajnos csak 250 oldal az egész), élmény olvasni egy érett író bátor kísérletező kedvvel és szinte tapintható örömmel megírt novelláit, amelyekből süt a nagy formátum, érett karakterek, kivételes drámai erő jellemző az írásokra, még a gyengébekben is érződik, hogy ez már nem a tehetséges kezdő író hangja, hanem az érett alkotóé, aki könnyednek tűnő, de mégis erőteljes kézzel játszik a lélek húrjain. Összességében nem remekmű, de sokkal több egy sikeres regényíró műfaji kalandozásánál. Érdemes rászánni az időt, és lassan, minden sorát kiélvezve olvasni Dragomán írásait, ha nem is a kortárs novellairodalom mérföldköve ez a kötet, de mindenképpen minőségi és figyelemreméltó darab, amit kár lenne kihagyni az életünkből.

8/10