Hallottatok már fado zenét? Jellegzetes portugál muzsika, amely tele van fájdalommal és panasszal, mégis olyan erős érzelmi töltete van, hogy meg tudja rázni a szívet és a lelket egyaránt. Musicalfüggő lévén engem nem ejtett rabul ez az irányzat, de olyan szép emlékeket őrzök róla, hogy amikor megtudtam, Tordo regényében egy fadozenész után nyomoz a főhős, azonnal tudtam, hogy nekem ez a könyv kell! Nem csalódtam, a kortárs luzitán irodalom gyöngyszeme pontosan olyan volt, mint a fado, tele van testi és lelki fájdalommal, mégis magával tud ragadni a hangulata. Nem klasszikus krimit kapunk, inkább egy melankolikus lélekregényt, amelytől biztosan nem derülünk jókedvre, de sajnálnánk, ha kimaradt volna az életünkből ez a különleges történet, amelyből kiderül, hogy a szerelem öl, butít és nyomorba dönt, valamint az, hogy mindig a saját belső utazásunk a legfontosabb, nem az, hány kontinenst szelünk át azért, hogy megtaláljuk önmagunkat, miközben egy másik ember életének titkai után kutatunk.

Bartleby fiatal egyetemista, aki egy szörnyű tragédiában elveszíti a szerelmét. Önmagát vádolja a halála miatt, az alkoholhoz menekül, elveszíti az öszöntdíját, kirúgják az egyetemről, viharsebesen az utcán találja magát. Előbb egy kínai vendéglőben dolgozik, már szinte rendbe jön az élete, amikor egy újabb önsorsrontó húzás után még mélyebbre süllyed. Már minden életkedvét elveszíti, amikor kap visszautasíthatatlan állásajánlatot, egy fadoénekest kell megtalálnia. Egy sok évtizedes titok és egy tragikus sors nyomára bukkan, amelyért azonban súlyos árat fizet...

Főhősünk abszolút kívülállóként létezik a saját életében egészen addig a percig, amíg bele nem szeret egy lányba, de az idill csupán egyetlen röpke éjszakára teljesedik be, másnap reggelre a nagy szerelem halott, a fiatalember pedig a teljes nihilbe hull. Miután sikeresen lenullázta saját magát anyagi és lelki értelemben, a békés egyetemista élet helyett arra ébred az alkoholmámorból, hogy egy étteremben mosogatva próbál létfenntartani. Már-már jóra fordulnak a dolgok, amikor egy nőügy miatt még lejjebb húzza az alvilág mocsara, és minden mindegy alapon elvállal egy nyomozást. Maga a krimiszál csak ekkor kezdődik, és mivel Bartleby nem rendelkezik Sherlock Holmes-i képességekkel, igencsak amatőr módszerekkel fog bele a rejtély megoldásába. Perverz módon éppen akkor kezdi igazán érdekelni az eset, amikor beleszalad egy nehézsúlyú maffiózióba, amelynek eredményeként elveszíti az egyik szeme világát (nem kímél bennünket az író, nagyon brutálisan tolja bele a pofinkba a jelenetet), egy életre lesántul, vagyis minden józan érv alapján itt és most kellene felhagynia azzal, hogy megtudja, mi is volt a bűne Daniel da Silvának. De ő a végére jár a titoknak, és ezáltal megleli a saját lelki békéjét is. Érdekes elegye a műfajoknak ez a könyv, van itt fejlődéstörténet, krimiszál, romantika, gengsztervilág, és mindeközben ott dübörög a háttérben a fado és a portugál életérzés.

Nőiesen bevallom, nem igazán vagyok képben a kortárs portugál irodalom tárgyában, de a könyv végén kapunk egy olvasmányos, mégis tudományos igényű összefoglalót, és természetesen Tordo eddigi  életművével is megismerkedhetünk. Hiánypótló könyvhöz van szerencsénk, hiszen a luzitán literatúra nincs annyira szem előtt, mint  angol vagy amerikai társa, pedig valódi gyöngyszemre bukkanhat az, aki veszi magának a fáradtságot, hogy elolvassa ezt a remek kis könyvet. Nem korszakos remekmű, inkább a különlegességével, az abszolút egyedi hangulatával hat, mint a szómágiával, nem viharként robog át a lelkünkön, inkább csak csendes hullámokat vet érzelmeink óceánján. Véleményem szerint kicsit hosszúra sikeredett a főhős bemutatása, a krimiszálra már nem marad elég idő, ezért tűnik kurtának-furcsának a lezárás. Egyszer mindenképpen érdemes rászánni az időt, de csodákat ne várjunk tőle, nem világmegváltó alkotás, de annál több rejtett kis lélekhéj található a leírásban, amelyet nagyon izgalmas folyamat felfedezni.

A romantika olyan távol áll ettől a könyvtől, mint én a Poirot-fanságtól (soha nem tudott rabul ejteni a belga detektív, nálam Sherlock Holmes az isten, ez van), azonban ennek ellenére mégis áthatja egy bizonyos báj, amely a legmélyebb mocsokból születő tragikus szépségből ered. Az alvilág legrondább arcát ismerhetjük meg, a brutális erőszak, a gyilkosság itt mindennapos, ráadásul egy családi bosszú kellős közepébe sikerül csöppennie a főhősnek, azonban mégsem az ő története a legszomorúbb, hanem da Silváé, akit tehetséges fadozenészként siker és csillogás várt, azonban egy röpke szenvedélyes pillanat miatt az egész élete arról szólt, hogyan válhat szellemmé egy nagyváros kellős közepén. A zeneipar csúnyábbik oldalába is betekintést nyerhetünk, nem maradnak kétségeink afelől, hogy a pénz, a drogok elpusztítják a művészetet, idő előtt égetik el az alkotók zsenijét.

Elsősorban a magányról szól a könyv, arról, hogy mennyire egyedül vagyunk ebben a világban, milyen könnyen félrecsúszhat egy ígéretesen induló karrier, mennyire nehéz megtalálni a lelki békét egy olyan világban, ahol az alvilág legsötétebb csápjai nyúlnak utánad, amelyek elől látszólag nincs menekülés, valójában akkor leszel szabad, amikor már nincs semmid, amit elveszíthetnél. Elgondolkodtató, érdekes könyv, nem klasszikusan földhöz vágós darab, inkább a finomabb lelki gazdagságával ejti rabul az olvasót. Hagyjuk, hogy magával ragadjon a különleges luzitán hangulat, nem fogjuk megbánni!

8/10

A könyvet a Jelenkor kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.