Esterházy prózája minden, csak nem könnyen érhető és emészhető. Nőiesen bevallom, az évek folyamán már többször nekikezdtem egy-egy könyvének, de mindig csúfos kudarc lett a vége, mostanra azonban úgy tűnik, megértem az írásaira, mert a Kis Magyar Pornográfia nagyon hamar rabul ejtett, és nagyon sajnáltam, hogy röpke 220 oldal után véget is ért. Igazi időutazásban lehet része az olvasónak, mély döbbenettel olvashatja, milyenek voltak a 80-as évek egy író szemével nézve. A politika olyan volt, amilyen de akkor is élni és szeretni kellett, és a mini novellákban (van amelyik csak pár sor, de minden benne van, aminek benne kell lennie) rengeteg emberi sorsot és élethelyezetet ismerhetünk meg, Esterházy utánozhatatlan stílusában.

Az író zabolátlan szelleme finoman szólva sem volt kompatibilis a Kádár-rendszerrel (amiről nekem korom okán már csak nagyon halvány emlékeim vannak), és nem volt rest megírni azt, hogyan élte meg a mindennapokban ezt a helyzetet, ironikusan, végtelen szómágiával (minden mondat egy költemény, tényleg) és sistergő szenvedéllyel. Az égvilágon semmi összefüggés sincs a kis írások között, elsőre úgy tűnik, hogy teljesen véletlenszerűen kerültek egymás mögé az írások, azonban mégis összeköti őket a hangulat, az egyes fejezetekben a könnyed, a politikus, a szemlélődő és az írói arcát ismerhetjük meg Esterházynak. A hangnem erősen pajzán (pornográfnak valószínűleg csak a megjelenésekor minősült, szépirodalomról van szó, nem ponyváról), de annyira emberi, hogy ez egyáltalán nem zavaró, sőt, ettől lesznek hitelesek az írások. Nincs szépelgés, karcosan íves mondatok sorakoznak a szemünk előtt, bele lehet feledkezni mindahányba.

Férfiasan tökéletlenek a nőkre vonatkozó leírások (nem szexistának mondanám őket, inkább egészségesen erotikusnak), nem megérteni próbálja a másik nemet az író (szerintem nem is lehet, sokszor én magam sem értem saját magam), inkább csak rácsodálkozik arra az érzelmi viharra, amelyben a hölgyek élik az életüket. A prűdség nem sajtája ezen írásműnek, gyengébb lelkületűek szelektíven forgassák a lapokat, mindenki más azonban nagyon jól fog tudni szórakozni a megfelelő helyen megfelelően vulgáris mondatokon. De mélyen el is fog gondolkodni rajtuk, pedig úgy tűnik, ujjgyakorlat gyanánt vetette a papírra Esterházy a sorokat, annyira könnyednek tűnnek, de azért figyelmezzünk csak például erre a kis szösszenetre: "Fiam, megkeseredett a szíved a mondatok utáni hajszában". Ugye, hogy mennyi mögöttes tartalmat rejteget magában?

Inkább stílusgyarkolatról van szó, mint valódi novellagyűjteményről, a külcsín időnként felülírja a belbecst, a mondatok szépsége időnként a végtelenbe tart, kissé eklektikus lett a végeredmény, marad egy kevés hiányérzet, de az e feletti bút feledteti a kivételes íráskészség szerzette öröm. Buján burjánzó szóképek, virtuóz írástechnika, minden irodalmi szabály akkurátus felrúgása  - ezek várnak ránk, ha vesszük magunknak a bátorságot, és nekirugaszkodunk a kortárs próza közelmúltban elhunyt legnagyobb alakjának írásművének. Nem könnyed kikapcsolódás a cél, az öncélú köldöknézegetés azonban még ennél is távolabb áll Esterházytól, megfelelő hangulatban kell nekiállni a könyvnek, egyébriánt szakajtónyi verítékkel sem fogjuk tudni áthámozni magunkat a megszokottól erősen eltérő sorokon.

Nem tisztem méltatni az írót, az évtizedek során kapott szakmai elismerések és az értő közönség szeretete végigkísérte a pályáját, nagyon fáj még a halála, emlékezzünk rá méltó módon azzal, hogy elővesszük egy (vagy több) könyvét, és merüljünk bele azokba a fenomenális mondatokba, amelyeket örökül hagyott ránk. Részemről sajnos nagyon hiányos az életmű, sok még a restancia, remélem, mások szorgalmatosabban pipálták ki a legfontosabb alkotásokat, kíváncsian várom a kedvenc olvasmányélményeket kommentben.

Az erotikus felhang mögött egyre baljóslatúbban sejlik fel a politika szennye, teljes képet kapunk arról, milyen lelki elnyomatásban teltek akkoriban a hétköznapok. A szexkalandoktól filozófiai mélységekig jutunk el ebben a rendkívül sokrétű könyvben, amelyből nagyon sok minden más mellett az is megtudjuk, mi célból választotta az írói pályát Esterházy. " Tehát: írok: kéjért, félelemből, szabadságért és szabadságból; és mert "nem szeretem ezt a kábító,undorító és dühös világot, meg akarom változtatni, zitat ende, írom." 

8/10

A könyvet a Magvető Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.