FilmBaráth kritikáját itt olvashatjátok

Az első előzetes után meggyőződésem volt, hogy ebben az írásban arról fogok értekezni, a Star Trek milyen nevetséges szolgaisággal megy utána az éppen uralkodó trendeknek, először a kortársak depresszív sötétségét, majd a laza poénkodását másolva. Azonban nemcsak arra kellett, hogy rájöjjek, hogy a végeredmény egészen vállalhatóra sikeredett (ez már a második trailernél megtörtént), hanem arra is, hogy alapvetően trilógia darabjai nagyon is egységes stílust képviselnek. Csak sajnos ez a stílus továbbra is a tucatszerűség és a jellegtelenség.

A Sötétségben címében is jelzett komolykodása után a Mindenen túl lényegesen lazább hozzáállást mutat (ezt Simon Pegg személye íróként eleve garantálta), ami a kortárs blockbusterek görcsösségét látva mindenképpen dicséretes, és ez a legfőbb letéteményese annak, hogy a mű tényleg felhőtlen szórakozást legyen képes nyújtani. Azonban hiába gondolkodtam erről még a film nézése közben is sokszor pozitívumként, pont ez a váltás a garancia arra, hogy ez a produkció se lépjen előre elődei jelentéktelenségéhez képest. A film önreflexió nélkül is annyira őszintén vállalja fel egyszerű popcornfilm voltát, hogy a kritikusoknak elébe menve szinte önként skatulyázza be magát könnyen emészthető és felejthető semmiségként. Akármennyire is ellentmondásos volt a második rész súlyosabbnak szánt hangvétele, az legalább alkalmanként megmozgatott bennünk valamit, ezúttal viszont végig mi is csak Kirk adrenalinfüggő szemüvegén keresztül tudjuk nézni a vásznon folyó élet-halál harcot. Idris Elba jellegtelen és súlytalan gonosza, a comic relief karakterré silányított Spock mind ennek melléktermékei, érdemi kritikával rajtuk kívül mégsem illethető semmi a műben.

A humor például ha nem is átütő, de konzisztens és kellemes, Justin Lin jelenteinek dinamikája ebben az univerzumban is hibátlanul működik, a karakterek között van kémia, a film giccstől és kínos sablonoktól mentes, és összességében minden porcikája összeszedett és profin kidolgozott. Ugyanakkor ezek a pozitívumok legalább annyira kényelmes ambíciótlanság melléktermékei, mint a beléjük fektetett erőfeszítésé, és lehet ugyan a Mindenen túl-t dicsérni és szeretni, de az tagadhatatlan, hogy egyik aspektusában sem több elődeinél vagy riválisainál. Az akciók és látványelemek között nincs semmi formabontó, a szövegkönyv mondatai üresen csengenek, rendezője keze nyoma pedig az avatatlan szem számára észrevehetetlen. (Itt is hangsúlyoznom kell, alapvetően még erény is lehetne, hogy nem egy szerzői filmes erőszakosságával próbálta meg saját képére formálni produkciót, de jobb híján legalább ez adhatott volna jelleget neki. – ld. pl. Mission Impossible-széria.)

Hiába van már csak producerként jelen, Abrams szelleme, és vele az előző két rész vagy a Force Awakens futószalag-tömegtermék jellege a velejéig áthatja a Mindenen túlt, mintha nem is történt volna rendezőcsere. A harmadik Star Trek nem hazudtolta meg örökségét, és címével ellentétben, a határokon belül, azoktól biztonságos távolságra maradjon. Olyan, mint mellé vásárolt popcorn: nem fogjuk visszaöklendezni, nem fekszi meg a gyomrunkat, de már előre tudjuk, milyen íze lesz, a kulináris élvezettől pedig nagyon messze van.

7/10

A Star Trek: Mindenen túl teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán