Jean-Marc Vallée az elmúlt két év alatt igazi színészek kedvence rendezővé nőtte ki magát, miután előbb két Oscart, majd két jelölést tudott begyűjteni filmjeivel színészeinek. Most pedig korunk egyik legjobb férfi sztárjával, Jake Gyllenhaallal állt össze, ez az alkotása azonban messzire elkerülte a díjszezont, és meglehetősen vegyes visszajelzéseket kapott. (Konkrétan, amikor megnyitottam a mű Imdb-fórumát, egymás felett volt két thread, amelyek közül az egyik hulladéknak, a másik az év legjobb darabjának minősítette.) Az biztos, hogy a Mielőtt meghaltamhoz és a Vadonhoz képest ezúttal egy sokkal szokatlanabb filmmel van dolgunk - de ez a szememben még nem jelenti azt, hogy szükségszerűen félresikerült darab is lenne.Davis Mitchell (Jake Gyllenhaal) egy hedge fund sikeres középvezetője, gyönyörű feleséggel, házzal, autóval, és látszólag hibátlan élettel. Azonban amikor autóbalesetben elveszíti hitvesét, meglehetősen sajátos módon dolgozza fel: ahelyett, hogy összetörve gyászolna, rendületlenül éli tovább életét. Egy büféautomata üzemeltetőjének írott panaszleveleiben kezdi kibeszélni érzéseit, többek között azt is, hogy nem szerette feleségét, frusztrációját pedig a rosszul működő háztartási gépek szétszedésében és házbontásoknál segédkezésben éli ki. A megmagyarázhatatlan fixációk és a pusztítási kényszer pedig egyre nagyobb mértéket ölt.

Davis tettei legyenek látszólag akármennyire is abszurdak, valójában teljesen átélhető, mindennapi küzdelmeket jelképeznek: főhősünk nem mániákus fogyasztói öntudatosságból ír regény hosszúságú leveleket a vevőszolgálatnak, hanem mert nincs senki a környezetében, akivel kibeszélhetné gyászát (még apósa is inkább pszichológushoz küldené). Éppen ezért a Demolitiont nem úgy kell felfogni, mint egy hatásvadász független filmet, amely csak úgy tudja elképzelni magát, ha minden húzása és karaktere rettentően fura, hangvételét inkább Charlie Kaufman szimbolizmusához hasonlítanám, akinél minden szokatlan húzásnak megvan a maga jelentősége. Davis ugyanis nemcsak felesége elvesztésével, de saját házassága kudarcával és egy identitásválsággal is meg kell, hogy küzdjön, ebből pedig egy lényegesen komplexebb mű rajzolódik ki, mint amit az alapfelállása sejtet.

Ehhez ugyanakkor nézőként is meg kell dolgozni: ha leragadunk a címből adódó nyilvánvaló párhuzamnál, valamint a humort próbáljuk csak észrevenni Davis megnyilvánulásaiban, illetve az új emberré válás sablonjait egy-egy jelenetben, akkor a Demolition tényleg egy felszínes, giccses, és öncélúan különcködő mű érzetét fogja kelteni. Azonban ha képesek vagyunk egy egyszerű konfliktusra felépített alak helyett egy bonyolult érzelemvilágú, feloldhatatlan ellentmondásokkal rendelkező embert látni benne, akkor máris sokkal izgalmasabb lesz Davis elveszettségét és magára találását követni. Többek között annak is hála, hogy Gyllenhaal pedig ha nem is élete alakításával, de makulátlanul éli bele magát karaktere konfliktusaiba.

A Demolitiont azonban pont abból kifolyólag nem könnyű szeretni, hogy hőse egyszerre küzd a fájdalmával, bűntudatával, élete ürességével, és önmaga megtalálásával is, hiszen ez azt is magával hozza, hogy a forgatókönyvben nincs egy határozott vezérfonal, a progresszió csak rövid időszakokra jellemző, így minden azon múlik, hogy a nézőt mennyire ragadja magával Davis sodródása. Persze Jean-Marc Vallée, aki darabjainak döntő többségét hasonló útkeresésekre fűzte fel, már kisujjából rázza ki ezt a sztorit is, a film eleji zaklatott montázs például gyönyörűen érzékelteti, milyen sztoikus izoláltságban járja végig főhősünk egyedülléte első óráit és napjait. Ugyanakkor arra már nem képes, hogy a játékidő vége felé a megfelelő katarzis és konklúziókat magában hordozó lezárást alkosson, a Demolition utolsó percei hevenyészettek és elvarratlanok.

Igaz, magán a történeten is az látszik, hogy Bryan Sipe forgatókönyvíró mintha nem rendelkezett volna határozott mondanivalóval az általa felvetett gondolatok kapcsán, ugyanakkor a Demolition az típusú produkció, amelyben az út is van akkora élmény, hogy nem is feltétlenül szükséges célhoz érnie. Ezzel természetesen nézői jelentős részénél sem fog betalálni, de úgy vélem, főhőséhez hasonlóan maga a film is egy kis erőfeszítést igényel részünkről, hogy igazán szerethessük. 

8/10

A Demolition teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán