Ezúttal egy vendégszerző írását közöljük, egy kedves olvasónk, Domokos Anna küldte nekünk ezt a cikket válaszul a Lenézett műfajok: a sci-fi c. posztra, mi pedig úgy gondoltuk, terjedelemében és minőségében is megérdemli azt, hogy megosszuk veletek.

A sci-fi,  a fantasy valóban minden valóság alap nélküli, értéktelen műfajok? Ez a kérdés azóta foglalkoztat sokakat, amióta a műfaj megjelent az irodalomban, majd pedig a filmművészetben. Én határozottan az ellenkezőjét állítom, nagyon is lényeges művek születhetnek ezen keretek között. Hogy hogyan jutottam erre a következtetésre, és mi köze ennek a sci-fi és fantasy műfajok értékéhez? Erről fog szólni ez az írás.

Alapvetően én azt vallom, hogy a világban jelenleg minden esemény az emberi lélek természetéről szól. Noha a természet, a Föld ökoszisztémája hatalmas, és jelentős energiák szabadulnak fel egy-egy természeti jelenség által, mégis mára az emberiség lábnyoma igencsak rendesen megmutatkozik a bolygón, amelynek a mérete és milyensége csakis az emberi természet miatt olyan, amilyen. Jelenleg - ha „a földönkívüliek köztünk vannak” elméleteket nem számítjuk -, akkor a történeteket emberek hozzák létre. Hogy könyvben, képregényben, vagy filmen jelennek meg, az lényegtelen, mind egy, vagy több ember fejében született meg. Nem tudnak tehát semmi olyasmit alkotni, ami saját emberi természetüknek nem része. Lehet, hogy a gondolatmenetük szokatlan, kifacsart, abszurd, de mégis az övék, tehát emberi. A történetek szereplői, akár valós történelmi személyek, akár kitalált emberi figurák, vagy éppen marslakók, goaudok, tündérek, vagy vámpírok, szintén az emberi elme szüleményei. Az irodalom, és egyéb más történetmesélési műfajok tehát mindig is az emberről szólnak, a társas együttélés konfliktusairól, a megoldások kereséséről, még akkor is, ha fantasy, vagy sci-fi a műfajuk. Ezt a történetmesélési feladatot lehet megoldani jól és rosszul, klisékkel, vagy eredetien, ez soha nem függ a műfajtól, csak az alkotó tehetségétől, szorgalmától, azaz a történetmesélésbe fektetett energiák mennyiségétől és minőségétől. Ezt viszonylag könnyű lenne belátni, sokaknak mégsem megy. Hogy miért? Erre is az emberi természet milyensége a válasz.

A társadalmakban még mindig elterjedt tévhit, hogy egy felnőtt ember nem játszik, nem fantáziál, hanem dolgozik, gondoskodik a családjáról, stb. stb. Persze szerintem a legtöbb ember szeret vagy szeretne játszani, és mindenki használja a fantáziáját, legfeljebb annak szegénysége vagy gazdagsága eltérő. De a társadalmi elvárás az, hogy ne nagyon mutassuk, teregessük ki elménk ezirányú termékeit, az belső ügyünk. Legyünk komolyak, tárgyilagosak, földhöz ragadtak. (Nem csak a sci-fi és fantasy hívei vannak hátrányosan megkülönböztetve, de általában már a művészekre is sokan furán néznek.) Ezt tekintetbe véve a sci-fi és fantasy történeteket létrehozók szembemennek a társadalmi elvárásokkal. Mindenki számára elérhetően kiteregetik a saját fantáziálásukat. Nyilván a gondolatmenet nem logikus, lehetne mondani, hiszen a sci-fi, fantasy filmeket sokan nézik, népszerűek. De az emberi természet sem logikusan működik, zömében érzelmek befolyásolják. Befogadni lehet. „Valaki más követte el azt a fantáziát, nem én voltam, én csak megnézem. Nem velem van baj, hanem vele.” És a társadalmi ítélet itt nem is lép fel, vagy nem olyan erősen. De ha egy egyén már értékeli is valamire ezt a fantáziát, ha jelentőséget tulajdonít neki, azzal gondolatközösséget vállal azzal a valakivel, aki ezt a fantáziát elkövette, és nyilvánosságra hozta. Itt már megint ingoványos a talaj, már lehet tartani a társadalmi megítéléstől.

Persze nyilván fel lehetne hozni azt az érvet, hogy a normál emberi társadalomban játszódó történetek nagy része is kitaláció, nem történt meg, a szereplői kitaláltak, soha nem éltek, s itt megint megbicsaklik a logika. De nem az én logikám, hanem azoké, akik ebbe nem gondolnak bele, és ezért így ítélkeznek. Lehet, hogy ez a beállítottság lassan majd eltűnik, ahogy felnő, és dolgozó, valamint „zsűritag” korba lép egy új, már sci-fi és fantasy könyveken és filmeken felnőtt generáció. Még nem tartunk itt.

Szerintem egy elmesélni szánt történetet kifejezetten előnyös kitalált környezetbe helyezni. Elkerülhető vele ugyanis a sértődés miatta elutasítás. Szabadabban lehet írni kényesebb témákról is, úgy, hogy a valós helyszínek, szereplők, események felhasználása nem piszkálja meg senkinek az önérzetét. Ugyanúgy meg lehet fogalmazni társadalomkritikát egy kitalált környezetben is, hiszen a konfliktusok, és azok mozgatórugói ettől még az emberi természetre hajaznak, ahogy azt fentebb kifejtettem. Nyilván a sci-fi és fantasy műfaj művelői közül nem sokan vállalkoznak erre, vagy próbálkoznak vele, de nem sikerül véghez vinniük, amit terveztek. Ez azonban nem a műfaj hibája, hiszen rengeteg pozitív példa is született már. Az, hogy ezeket a társadalmi előítéletek miatt éppen nem értékelték megfelelően, megint az emberi természetben rejtező gátlások eredménye.

Én nem itt látom a töréspontot a sci-fi kérdésben, nem is a technikai leírások és háttér minőségénél (bár ott is van elég sok gond). Számomra a komoly, az élményt jelentősen lerontó hiba ott kezdődik, amikor a történet létrehozója nagyobbat vállal saját képességeinél. Az, aki nem elég intelligens, nem fog tudni egy intelligens szereplőt hitelesen megformálni, a szereplő nem fog értelmesen cselekedni egy csomó helyzetben, aki nem eléggé nemes lelkű, annak pedig a nemes lelkűnek szánt hősei lesznek kicsinyesek, és önzőek. Sajnos ezeket a hibákat egy grandiózusan hősies, többé-kevésbé tudományos hátterű, vagy logikára épülő (márpedig a sci-fi és fantasy műfaj gyakran ilyen) történetben sokkal könnyebb elkövetni. Eleve egy nem létező környezetet kevesen tudnak saját elméjükben megfelelően modellezni, és így még könnyebben becsúszhatnak hibák. Ezeket a hibákat viszont csak azok fogják észrevenni, akik magánál az alkotónál intelligensebbek, vagy nemesebb lelkűek, vagy egyéb képességükben felette állnak. (Most nem azt jelentettem ki, hogy mindenki, aki kritikát fogalmaz meg, az az alkotó felett áll, sokan azért kritizálnak, mert nem érnek fel az alkotó gondolatmenetéig.) Ezek megint az emberi természet korlátai. Ezért lehet annyira szélsőséges véleménye a közönségnek egy-egy ilyen történetről. Én ezért már film- és könyvkritikát is mindig erős fenntartásokkal olvasok, mert a kritika minősége is sokban függ a kritikus korlátaitól, még akkor is, ha a szakmájában egyébként hozzáértő, és megpróbál pártatlan lenni.

Egyszóval szerintem a sci-fi és fantasy egy értékes, sok lehetőséget magában hordozó, de kifejezetten nehéz műfaj. Több tiszteletet érdemelne, és főleg kevesebb negatív előítéletet.

Domokos Anna fantasy regényéről itt írtunk.