A vígjátékfolytatásokkal kapcsolatban számos sztereotípia él, és valljuk be, nem indokolatlanul: más műfajokban is nehéz egy lezárt történetet továbbfűzni (különösen, ha erre csak az előd bevételei motiválnak), azonban egy humorforrást különösen is nehéz megismételni és lecserélni is. Azonban a Rossz szomszédság esetében már az első rész is igencsak kellemes csalódásnak bizonyult, és bíztam abban, hogy utódja is hasonló meglepetéseket tartogat számunkra. Félig-meddig pedig be is jött a számításom.

Nic Stollerék nem sokat változtattak a bevált formulán: Mac és Kelly (Seth Rogen, Rose Byrne) éppen megszabadulnának a házuktól, amikor egy lánykoli foglalja el a szomszédukban üresen álló épületet. Ez azért is különösen kínos számukra, mert vevőjük 30 napig még visszamondhatja a vételt, ha nem talál valamit rendben, így a párnak már nemcsak saját nyugalmukért, de jövőjükért is harcba kell szállniuk. Ami nem lesz könnyű abból kiindulva, hogy a csajok a barátaiból kiábrándult Teddyt (Zac Efron) nyerték meg mentoruknak.

Ebből kifolyólag a Rossz szomszédság 2 gerincét is a két ház között oda-vissza szívatások adják, de mintha maguk az alkotók is érezték volna, hogy ebben már nincs sok potenciál, igyekeztek bővíteni a film eszközeinek tárházát. Ez azonban nem állt meg az írói ötletbörzén, hanem a kész mű is számos, önmagában még akár érdekesen és hatásosan is kidolgozható opció folyamatos harca, amelyet ezzel együtt is kissé agyonnyom az általános koncepciótlanság. A film például egyszerre kíván reagálni az egyetemeket eluraló PC-mániára, de hiába fűznek bele valami ilyesfajta kiszólást minden második párbeszédbe, ez az irányvonal egyre inkább elsikkad, és végül egyre inkább elveszti jelentőségét. Hasonlóképpen nehezen találják Teddy helyét a sztoriban, aki egy meglehetősen összecsapott és kidolgozatlan motivációval előbb a lányok, majd a házaspár oldalán találja magát, a végeredményhez azonban igen keveset tesz hozzá azon kívül, hogy lehet mutogatni Zac Efron félmeztelen testét.

Hasonlóképpen a többi szereplő kapcsán is ami az elődben még - ha nem is tökéletes, de - az infantilis poénokat meglepően jól ellenpontozó érettség volt, az most mesterkélten közhelyes problémákká és összecsapott karakterfejlődésekké silányul, és viszonylag ritkán szolgálja a humort. Ugyanúgy hiányoznak a hangulatos bulik (amelyek mindössze néhány gyorsan lezavart, egysíkú montázs képében tűnnek csak fel), a ritmusos, céltudatos történetvezetés helyett sokszor csak ész nélküli rohanást kapunk, amelyben sokszor még csak funkciója sincs a humornak. Nem egy olyan jelenet volt, amely nemcsak hogy nyomokban volt csak vicces, de nem is láttam, mit szántak volna benne annak: a szereplők mintha csak improvizáltak volna egy adott témára.

De ennek ellenére a Rossz szomszédság 2 mégsem kifejezetten gyenge vígjáték: szinte minden jelenetében van egy olyan pillanat, amely merész morbiditásával, szokatlan alpáriságával vagy valami egészen oda nem illő húzással képes megnevettetni. A világos cél nélküli ötletelésnek ugyanis megvan az az előnye, hogy a végeredmény elképesztően kiszámíthatatlan lesz, ahol hiába sejtjük, hogy mire fog kifutni egy adott geg, mindig jöhet egy olyan közbeszúrt mondat, amely teljesen váratlanul ér.

Ha az első rész kiegyensúlyozatlan film volt, meglehetősen váltakozó minőségű humorral, a folytatás még inkább az, hiszen itt már akár egy párbeszéd egymás után következő sorain is érezni ezt, nem csak egyes jelenetek viszonylatában. Az összecsapott, átgondolatlan elképzelésből azonban hihetlen módon végső soron még profitálni is képes valamilyen szinten, és legyen akármilyen gyenge is a teljesítmény, ahogy mondani szokás, a győzelmet nem kell megmagyarázni.

7/10

A Rossz szomszédság 2 teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán